Ő lép a világ leggazdagabb emberének a nyomdokaiba – De mit tudunk az új Amazon vezérről?

Elemzések2021. júl. 10.D.J.

Az Amazon újdonsült vezetőjét a látványos sikerei miatt volt, hogy a Microsoft-nál is vezérnek akarták kinevezni. A munkatársai szerint emberibb, mint Bezos, de az Amazonnál aligha fog komoly változásokba kezdeni.

A világ egyik legnagyobb vállalatának az Amazonnak legalább két arca van. Az egyik a sikerességet testesíti meg. A társaság ott van az öt legnagyobb amerikai technológiai cég között. Az online áruházaikban minden egyes másodpercben átváltva 1,4 millió forintot költenek el az emberek.

A Prime szolgáltatásuk, amellyel a felhasználók filmeket és sorozatokat is nézhetnek a neten keresztül, több mint 200 millió előfizetővel bír.

De az Amazonnak ott a másik arca is: ez pedig a könyörtelen multié. Amelyik Seattle-ben igyekezett megtorpedózni azt a törvényt, amely rákényszerítette volna a nagy munkáltatókat, hogy adó formájában támogassák a helyi hajléktalanokat.

Ezaz a társaság, amelyik a beosztottak elmondása alapján akkor se engedte haza a Las Vegas-i logisztikai központjában a dolgozókat, amikor az egyikőjük végzett magával. Az Amazon sok raktárban úgy kezeli a beosztottakat mintha gépek lennének. A hosszabb mosdószünetek akár elbocsátáshoz is vezethetnek.

Most hogy a cégvezér Jeff Bezos visszavonul és a helyét egy új ember, Andy Jassy veszi át, okkal merül fel a kérdés: vajon mi fog változni?

Szinte a kezdetektől ott volt

A most 53 éves Andy Jassy egy New York-hoz közeli alvóvárosban, Scarsdale-ben nőtt fel. Az apja, aki egyben a példaképe is volt egy ügyvédi irodában dolgozott.

Saját bevallása szerint mindig is nagy zenerajongó volt.

Fiatalon rengeteg koncertre jártam. Főiskolásként odavoltam a Rolling Stones-ért, Bruce Springsteen-ért, Elvis Costello-ért és a Traffic-ért

– nyilatkozta korábban. Épp kikerült az egyetemről, amikor csatlakozott az Amazonhoz.

A Harvard Üzleti Iskolában 1997 májusának első péntekén raktam le az utolsó vizsgámat. A következő hétfőn már az Amazonnál kezdtem. […] Nem, nem tudtam hogy mi lesz a munkám, ahogy azt sem hogy mi lesz a beosztásom.

Alig pár napja dolgozott a cégnél, amikor kiléptek a tőzsdére. De még így is, mikor csatlakozott hozzá, az Amazon még szinte gyerekcipőben járt. Az online értékesítésbe még csak két éve kezdtek bele.

Andy Jassy még újonc volt, amikor egy játék során véletlenül fejbeverte Jeff Bezost egy ütővel. Ez volt az egyik első találkozásuk. Az alapító azonban nem orrolt meg rá.

Sőt Andy Jassy lett Bezos egyik „árnyék tanácsadója”, aki egy időben minden fontos megbeszélésre követte.

Végül a cégvezér 2003-ban igazán fontos feladatot osztott Jassy-ra: megkérte, hogy járjon utána, érdemes-e betörni a felhőalapú szolgáltatások piacára.

Ezzel egy kivételes sikertörténet vette kezdetét.

Jassy a felhőalapú szolgáltatásokat felvirágoztatta az Amazon berkein belül. Annyira, hogy a saját szegmensükben ők lettek az első számú szereplő, mintegy 32 százalékos piaci részesedéssel. A részleg forgalma ma már megközelíti az évi 50 milliárd dollárt, a profitjuk pedig a cégcsoport nyereségének több mint a feléért felel.

Nem csoda, hogy ilyen eredményekkel a háta mögött Jassy nem csak az Amazonnál lett sztár. Mások is le akartak csapni rá. Steve Ballmer, amikor még a Microsoft vezére volt például Andy Jassy-t akarta utódjának.

Egyes pletykák szerint pedig egy időben Jassy-ben az is felmerült, hogy az Ubernél veszi át az első számú vezető szerepét.

Persze nem ő volt az egyetlen kedvenc az Amazon felsővezetői között. Jeff Wilke, a volt lakossági üzletág-igazgató is kifejezetten jó viszonyt ápolt Bezossal. Ám amikor Wilke bejelentette a visszavonulását, gyakorlatilag eldőlt az Amazon jövője: innentől már szinte biztos volt, hogy Bezos után Andy Jassy lesz a következő Amazon-vezér.

Kevés változásra lehet számítani

De pontosan milyen ember az új vezető? A Bloombergnek az alkalmazottak úgy nyilatkoztak: emberibb, mint Bezos. Az a fajta fickó, aki név szerint köszön a liftben az alkalmazottaknak és azt is meghallgatja, hogy mi a helyzet a beosztottak gyerekeivel.

Ám ha üzletről van szó, néha épp olyan agresszív tud lenni, mint Bezos. A Bloomberg úgy tudja: volt rá példa, hogy bíróságra akart vinni olyan dolgozókat, akik a versenytársakhoz igazoltak. Valószínű, hogy igazán nagy átfogó változásokra aligha lehet számítani.

Azok szerint a mutatók szerint, amelyek az Amazont érdeklik, az Amazon remekül teljesít. Minek akarnának bármin is változtatni?

kérdezi egy volt dolgozó Tim Bray. Eleve Jeff Bezos nem fog teljesen eltűnni a színről. Az alapító az ügyvezetői posztról ugyan lemondott,

viszont az igazgatótanács elnökeként továbbra is közel lesz a tűzhöz az Amazonnál.