Oroszország csillagászati összegeket költ a háborúra egyetlen nap alatt

Elemzések2022. márc. 23.D.J.

Átváltva még a szerényebb becslések szerint is úgy napi 170 milliárd forintba kerülhet az orosz katonai gépezet működtetése.

A háború mindig is drága mulatság volt. Elég csak belegondolni, hogy a vietnámi háború hiába ért véget 47 éve, még mindig komoly terheket ró az amerikai költségvetésre. Hisz a veteránoknak és a családtagjaiknak jelenleg is jár az anyagi támogatás, amely évente 22 milliárd dollárral terheli le a központi büdzsét.

Természetesen a mostani orosz-ukrán konfliktus is valósággal égeti a pénzhegyeket. Csak a fejlettebb rakéták darabonként annyit érnek, mint egy budapesti luxuslakás.

Már pedig a Pentagon számításai szerint az orosz hadsereg a háború első két hetében 670 ballisztikus rakétát és robotrepülőt indított el. Utóbbiak a célba érésük után azonnal megsemmisülnek és úgy 338 millió forintot kóstálnak egyenként.

De még ennél is sokkal többe kerülnek azok az Il-76-os teherszállítógépek, melyekből az ukránok a háború elején kettőt is kilőttek. Ebből egyetlen modell átváltva 29 milliárd forintot kóstál.

Vajon mennyibe kerül ez a háború így naponta? Erre a kérdésre több szakértő is próbált választ találni.

Viszonylag konzervatív számokkal állt elő a hongkongi Asia Times. A forrásaik felhívták rá a figyelmet, hogy az orosz hadsereg jóval olcsóbban működik, mint az amerikai. Amikor megindult Irak inváziója 2003-ban akkor csak a katonák ellátása úgy napi 2 milliárd dollárjába kerülhetett az Egyesült Államoknak.

A jelentésekből azonban világos, hogy azok az orosz katonák, akik Ukrajnában harcolnak nem a csúcstechnológiát használják és a logisztikára meg az ételek szavatosságára se fordítottak akkora figyelmet az oroszok, így ez minden bizonnyal egy jóval olcsóbb háború, mint ami Irakban zajlott.

A katonák ellátása úgy 200 millió dollárba lehet naponta, a teljes katonai gépezet működtetése pedig napi 500 millió dollárba vagyis 169 milliárd forintba kerülhet, az Asia Times kalkulációja alapján. Ha ezt az összeget Budapest költségvetéséhez mérjük akkor az derül ki, hogy a Fővárosi Önkormányzat teljes 2022-i évi kiadásaiból még három napig se lehetne finanszírozni egy ekkora léptékű inváziót.  

Napi 500 millió dollárral számolva, a harcok első egy hónapja úgy 15 milliárd dollárba kerül Oroszországnak.

Az észt CIVITTA és az ukrán EasyBusiness azonban más oldalról közelítette meg a kérdést: a két szervezet a kilőtt gépek és az ellőtt rakéták, illetve robotrepülők értékét adta össze, illetve azt is megpróbálta bekalkulálni a veszteségekbe, hogy a halott katonák mekkora kárt okoznak az orosz GDP-nek. Ezt a metodikát követve az jött ki, hogy múlt vasárnapig, vagyis a háború 25-dik napjáig úgy 20 milliárd dolláros katonai veszteség érte az Orosz Föderációt.

Ebből csak kilőtt repülők és drónok 6 milliárdot tehetnek ki.

Az ukrán háború a második világháború óta a legnagyobb fegyveres konfliktust hozta el Európába, viszont egyelőre valószínűtlennek tűnik, hogy a költségei hasonló szintre tudnának emelkedni, mint Amerika közel-keleti háborúi, amelyek 2001 után úgy 8 billió dollárba kerültek a Brown Egyetem számításai szerint.

A legnagyobb éves katonai kiadások a világon - 2021 (milliárd dollár)

Egyesült Államok 778
Kína 252
India 72
Oroszország 61
Egyesült Királyság 59
Szaúd-Arábia 57
Németország 52
Franciaország 52
Japán 49
Dél-Korea 45
Forrás: Stockholm International Peace Research Institute