Országok, ahol nyilvánosak a személyi adóbevallások

Elemzések2020. okt. 30.Fellegi Tamás

Meglepőnek tűnik, de van, ahol bárki megtudhatja, ki, mennyit keresett az előző évben.

Skandinávia

Miközben az adózás hatékonysága nálunk is gyorsan javul, az ügyintézés egyszerűsödik, az adók pedig alapvetően csökkenek, nehezen tudjuk elképzelni, hogy csak úgy bárki megnézhetné személyes adóbevallásunk (kivéve persze egyes közszereplőket).

Ugyanakkor van Európában három ország, ahol évente közzéteszik az összes adóbevallást: Norvégia, Svédország és Finnország.

Svédországban bárki rákérdezhet az adóhivatalnál tetszőleges személy jövedelmére, a megkötés csak annyi, hogy az illető megtudhatja, ki érdeklődött az adatai iránt.

Általános jólét

Nos, ez első hallásra elég különösnek tűnik, hisz nem mindenki akarja, hogy anyagi helyzetéről mások tudjanak: ez persze leginkább akkor jelentkezik, ha nagyok a vagyoni különbségek, pontosabban vannak egész szegény rétegek és meglehetősen gazdagok.

A szegénységben élőket, bármi is helyzetük oka, iriggyé teheti ez a helyzet akár a normális körülmények között élőkkel szemben is. Nem véletlen, hogy három olyan országról van szó, ahol egyedi eseteket kivéve a szegénység napjainkban már nem létezik.

Felmerülhet persze a kérdés, hogy ha gondot nem is okoz, miért lehet jó az adóbevallások nyilvános mivolta?

Egyenlő munkáért egyenlő bért

Nos, Svédországban ez kifejezetten elősegíti az indokolatlan jövedelemeltérések csökkentését, például különböző cégeknél nagyjából azonos munkakörök esetében, vagy akár cégen belül is, ha nagyjából egyforma beosztásban van a dolgozók egy része.

Ami a legfontosabb: az is rögtön látszik, hogy ha azonos munkáért a nők kisebb jövedelmet kapnak, így ez kellemetlen lehet a foglalkoztatónak, aki ezért érdekelt a különbség csökkentésében, sőt megszüntetésében.

Ennek eredménye, hogy ma már csak 6 százalék a női-férfi munkabér eltérés, ami világviszonylatban igen kedvező adat.

A hivatal nem ellenség, hanem barát

Mindazonáltal Svédországban az adózáshoz való hozzáállás is kedvezőbb, mint sok más országban. Annak ellenére, hogy az adók magasak (hisz mégiscsak jóléti államról van szó, jelentős újraelosztással), nincs emiatt elégedetlenség, és az adóhatósággal szemben sincsenek ellenséges érzületek már csak azért sem, mert az adóhivatal nem egy külön, csak ezt végző szerv, hanem egy általános nyilvántartó hivatal, amely azokat a szerepeket is betölti, amit nálunk az anyakönyvvezetők vagy a kormányablakok.

Ez a hivatal rögzíti a születéseket, a házasságkötést, ott kell bejelenteni a lakcímváltozást stb. Tulajdonképpen logikus is, hogy egy állami szervezet van, amely mindezt elvégzi és nyilvántartja.

Adómérték

Ami a konkrét adómértéket illeti: a helyi (önkormányzati) adó 29 és 35 százalék között van, az állami személyi jövedelemadó sávos: évi 490 ezer koronáig (16,6 millió forint) nincs adó, 490 és 690 ezer korona (16,6 millió és 23,5 millió forint) között 20 százalék, efölött 25 százalék.

Az adómentes sáv felső határa nagyjából az átlagfizetés, tehát viszonylag magas, viszont az önkormányzati adó százalékos mértéke független a jövedelemtől.

Amiben felzárkóztunk

Az adóbevallás már évek óta elektronikusan zajlik, mégpedig úgy, hogy a hivatal kiküldi a bevallás-tervezetet, amit jóvá lehet hagyni vagy módosítani. Kétségkívül ez most már nálunk is így van, jócskán leegyszerűsítve a folyamatot, és azzal együtt, hogy viszonylag alacsony, 15 százalékos az szja, a többségnek már nálunk sincs sok gondja az adózással (ami még sok, bár már nagyot csökkent az elmúlt években, az a szociális hozzájárulási adó, azzal viszont csak a munkáltatónak van tennivalója).