Öt botrányfilm, amely mozi-történelmet írt

Elemzések2019. nov 16.D.J.

Sorba vettünk néhány nagyra becsült alkotást, amely a maga idején óriási viharokat kavart.

Szörnyszülöttek (1932)

Azután, hogy Lugosi Béla főszereplésével leforgatta a Drakulát, úgy tűnt, hogy Tod Browning előtt fényes jövő áll. A stúdió annyira bízott a nagyreményű rendezőben, hogy a következő filmje forgatásán szabad kezet adtak neki. Browning élve a nagy mozgástérrel egy elég merész ötlettel állt elő. Az 1932-es mozija ugyanis főleg torzszülöttekről szól, akiket látványosságként mutogatnak egy cirkuszban. A szereplők túlnyomó részét fogyatékos emberek játszották: a vásznon felbukkant például egy sziámi-ikerpár és egy végtagok nélkül élő ember is. A „Szörnyszülötteket” ma már kora egyik legnagyobb klasszikusaként tartják számon. A film megkapó képekben mutatja be, hogy deformált test mögött is lehet érző, emberi szív. A stúdiót viszont sokkolta a fogyatékosok látványa. A filmből több mint 20 percet kivágattak, de így is óriási bukás lett. A produkció teljesen derékba törte Tod Browning karrierjét.

Kamerales (1960)

Általában jó pontnak számít, ha egy thriller el tudja érni, hogy a feszült hangulat teljesen magával ragadja a nézőt, és a közönség körömrágva aggódjon a szereplőkért. Michael Powell filmje viszont a kor mércéjével mérve túlságosan is hatásos lett. A kukkoló sorozatgyilkosról szóló film a korabeli közönséget teljesen felkavarta.

A filmtörténészek ma már ódákat zengenek a "Kamerales" technikai fogásairól: például arról, hogy sokszor csak a gyilkos kameráján keresztül követjük az eseményeket. A kortárs ítészek viszont az egész filmet perverznek és gonosznak bélyegezték. A brit alkotást annyi kritika érte, hogy végül levették a mozik müsorairól. Amerikában pedig csak 1979-ben, vagyis majdnem 20 évvel az eredeti bemutató után került be a nagyobb filmszínházakba. A rendező Michael Powell hasonló sorsra jutott, mint Tod Browning: a botrányfilmje után a karrierje megfeneklett.

Bonnie és Clyde (1967)

A Warren Beatty és Faye Dunaway főszereplésével készült mozi forradalmasította a gengszterfilmek műfaját. Véres jelenetei új irányba terelték Hollywoodot. Az amerikai álomgyár urai a Bonnie és Clyde sikere után a látványos, durva erőszakot egyre bátrabban és többször kezdték el használni a nagyszabású alkotásoknál. Hogy ez jót vagy rosszat jelent arról filmes körökben a mai napig folyik a vita.

Viszont a bemutatása idején a Bonnie és Clyde-ot nem csak a brutalitása miatt értek kemény kritikák. A film ugyanis szinte dicsőíti a két szerelmes hőst, akik mind a vásznon mind a valóságban a rablások mellett számos gyilkosságot is elkövettek. A The New York Times kritikusát Bosley Crowthert mindenesetre annyira felháborította a film, hogy a premier után elkezdett kampányolni a hollywoodi produkciókban megjelenő erőszak ellen.

Éjféli Cowboy (1969)

Amerikában a korhatár besorolásnál az X-kategóriát általában a pornófilmeknek tartogatják. Az Éjféli Cowboy azonban dráma létére is X-et kapott a besorolásnál. Valószínűleg azért, mert ha nem is expliciten, de a homoszexualitás is megjelent a filmben egy jelenet erejéig. Emellett egy sor kényes témával foglalkozik az Éjféli cowboy: többek közt a hajléktalansággal, a depresszióval és a drogfogyasztással is. A film egy texasi fiatalról szól, aki nagy reményekkel érkezik New Yorkba. Az amerikai álmot kergetve azonban hősünk lassan egyre mélyebbre csúszik.

Szemben a lista korábbi címeivel az Éjféli Cowboy-t hamar a keblére ölelte a közönség. Bár rengeteg vitát indított be, végül óriási siker lett. A büdzséje 14-szeresét hozta be a pénztáraknál, ráadásul a legjobb filmnek, rendezőnek és forgatókönyvnek járó Oscar-díjat is elnyerte.

Brian élete (1979)

„Ez a film olyan vicces, hogy Norvégiában be is tiltották” – így szólt a film korabeli svéd reklámja. A Brian életét egy ideig Olaszországban és Írországban is tiltólistára tették. Amerikában katolikus csoportok próbálták megakadályozni a bemutatót, de nem jártak sikerrel.

A Monty Python csapat remekbeszabott vígjátéka aligha szorul bemutatásra. A vallásokat is kifigurázó film szövegei mára szállóigévé váltak. Annak idején a legbotrányosabbnak a befejezést tartották: a végén ugyanis egy sor keresztre feszített áldozat arról énekel, hogy mindig érdemes az élet napos oldalát nézni.

A Brian életében a főszereplő eredetileg Jézus Krisztus lett volna. Bár a Python tagok nem tartják magukat hívőnek, mégis arra jutottak, hogy a Megváltó gondolatai kifejezetten szimpatikusak. Jézust ezért nehéz parodizálni. A sztori fókuszába így inkább egy hamis próféta került, aki egyáltalán nem akar próféta lenni.