Öt érdekesség a milliárdosról, aki kihívná Trumpot

Elemzések2019. nov. 29.D.J.

A nagy filantróp hírében álló Michael Bloomberg annak idején csípős megjegyzéseivel rendre meglepte az alkalmazottait. Az üzletember a napokban erősítette meg egy közleményben, hogy el akar indulni a 2020-as amerikai elnökválasztáson. Mi most összegyűjtöttünk róla néhány érdekességet.

1. Saját erőből lett milliárdos

A 77 éves üzletembernek egy beruházási banknál a Salomon Brothersnél kezdődött a karrierje. Amikor 1981-ben saját céget alapított a vállalatok adatéhségét igyekezett kiszolgálni. A társasága pénzügyi információkkal látta el a cégeket. Időközben a ma már 20 ezer embert foglalkoztató Blooomberg nem csak a globális pénzügyi adatszolgáltatás, hanem többek közt a média területén is megvetette a lábát. A vállalatban az alapítónak ma is többségi tulajdona van. A csoport évi 10 milliárd dolláros forgalmat termel.

2. Háromszor is megválasztották New York polgármesterének

A tagságának a Demokrata Pártban épp akkor vetett véget, amikor 2001-ben elindult a New York-i polgármester választáson. Hetekkel a 9/11-es terrortámadások után végül republikánus színekben nyert. Az újraválasztása után két évvel függetlenként folytatta tovább a politikusi karrierjét. A szabályok szerint két ciklus után vissza kellett volna vonulnia, de a városi tanács átírta a szabályokat és harmadszorra is elindulhatott a polgármesteri posztért. A 2009-es választáson a szavazatok 51 százalékát szerezte meg. A vezetése alatt New York a környezetvédelem éllovasa volt. A levegő minőségét javító intézkedéseket vezetett be, nagyszabású fatelepítési programot indított, illetve csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását a városban. Polgármesterként csak egy jelképes összeget: évi 1 dollárt keresett.

3. Nagy filantróp hírében áll

A tavalyi évben csak a korábbi alma materének a Johns Hopkins Egyetemnek 1,8 milliárd dollárt ajánlott fel. Az oktatás mellett a környezetvédelmet, a művészeteket és az egészségügyi projekteket is bőkezűen támogatja. Csak azért, hogy felpörgesse a szénerőművek bezárását, idén a Beyond Carbon nevű kezdeményezésnek 500 millió dollárt adott. Michael Bloomberg vagyonát egyébként 58 milliárd dollárra becsülik.

4. Politikailag az utóbbi években is aktív volt

Bloomberghez tartozik az Independence USA nevű szervezet is, amely felajánlásaival évek óta támogatja a demokratákat. A tavalyi kongresszusi választásokon a társaság 37,5 millió dollárral segítette a párt kampányát. A milliárdos igyekszik síkra szállni a fegyverviselés korlátozásáért is. Hogy Amerikában visszaszorítsa a véres lövöldözéseket 2006-ban megalapított egy lobbi csoportot „Everytown for Gun Safety” néven.

5. A cége többször is zaklatási botrányba keveredett

Az elmúlt 20 évben a Bloomberg vállalatot több alkalommal is az a vád érte, hogy védi azokat a magas pozícióban lévő vezetőket, akik a fiatal alkalmazottakat molesztálják. Ebben a témában a Business Insider beszámolója szerint legutóbb 2016-ban tett panaszt egy nő: a vád szerint több embert is azért bocsátottak el a cégtől, mert a zaklatásokat szóvá merték tenni.

Maga Michael Bloomberg sosem keveredett molesztálási botrányba. Viszont régebben pikírt megjegyzéseivel rendre meglepte az alkalmazottait. Egy alkalommal például állítólag azt mondta: semmit se szeretne jobban az életben, mint hogy Sharon Stone ráüljön az arcára.