Tarol az 5G piacon a Huawei és a Nokia

Tech2019. nov. 29.Növekedés.hu

A kínai mamutvállalat már több mint kétezer, az 5G-hez kötődő frekvenciára pályázott, amelyek közül eddig 608-ra meg is kapott. A Nokia, az Ericsson, a Samsunk és az LG is az 5G-s fejlesztések élén áll.

Az IPlytics adatelemző startup adatai szerint minden szempontból a Huawei jár élen az ötödik generációs mobil távközlési hálózati fejlesztésekben. Idén az év közepéig a kínaiak összesen 2160 darab 5G-hez kötődő projektre pályáztak amerikai, európai és nemzetköziszervezeteknél. A top mezőnyben egyébként az ázsiai cégek dominálnak.

Ami a két legnagyobb európai konkurensét illeti, a finn Nokia (az Alcatel-Lucenttel) pontosan 1516, a svéd Ericsson pedig 1058 pályázatot adott be.

Az elfogadott pályázatok tekintetében az európai cégek viszont sokkal jobban állnak: a Huawei eddig 608 projektre kapott védelmet, a Nokia 1134-re, az Ericsson pedig 525-re.

Érdemes még kiemelni a dél-koreai (LG, Samsung) gyártókat, akik a projektek többségét már meg is szerezték. Ez az az ország egyébként, ahol az 5G-t gyorsabban építették ki, mint szinte bárhol máshol a világon:

2019. áprilisi indulás óta rohamosan nő az 5G előfizetések száma, és szeptember végéig az ország távközlési szolgáltatóinál összesen több mint 3 millió 5G előfizetést regisztráltak.

 

Benyújtott projektek száma

Elfogadott projektek száma

Huawei

2,160

608

Nokia

1,516

1,134

ZTE

1,424

74

LG

1,359

1,100

Samsung

1,353

1,015

Ericsson

1,058

525

QUALCOMM

921

536

Sharp

660

374

Intel

618

62

CATT

552

47

Az Ericsson jelentése szerint 2025-re ez az 5G előfizetők száma akár 2,6 milliárdra is nőhet. A jelentésből az is kiderül, hogy

az 5G globális lakossági lefedettsége 2025-re 65 százalék lehet, és a globális adatforgalom 45 százaléka 5G hálózatokon fog bonyolódni.