Régóta keresgél? Ezért nehéz jó lakást találni Magyarországon

Elemzések2018. máj. 17.Növekedés.hu

Magyarországon kifejezetten alacsony a lakások megújulási aránya az egész régióban: ezer lakásra mindössze három új lakás jut, a többi visegrádi államban ez az arány háromszoros. Az eladó lakások csak 44 százalékát hirdetik jó állapotúként a tulajdonosok, ami sokszor nem is felel meg a valóságnak. Az építőipari drágulás miatt pedig jóval többe kerülnek ma a lakásfelújítások. 

Bár sok lakás esett át felújításon az elmúlt évtizedben, és a teljes magyar lakásállomány állapota összességében javulni fog a 2018-ban és 2019-ben megjelenő több tízezer új lakásnak köszönhetően, de sok lakóingatlanra fér rá a korszerűsítés - derül ki az ingatlan.com átfogó elemzéséből.

Több mint egy millió ingatlan a felmérésben 

A kutatásban az ingatlanhirdetési portál 2008 és 2017 között a magánszemélyek és ingatlanközvetítők által feladott több mint 1 millió ingatlanhirdetés alapján vizsgálta a piacra kerülő lakások állapotát és vetette össze a KSH Mikrocenzusának tíz évre vonatkozó lakásfelújítási adataival. Utóbbiakból kiderül, hogy 10 év alatt ugyan a magyarországi lakások 80 százalékában történt festés, de burkolatcsere vagy külső tatarozásra már kevesebb mint a felében került sor.

Konkrét energiamegtakarítást is eredményező - például hőszigeteléssel és a fűtési rendszer korszerűsítésével járó - felújítást a lakások alig negyedében végeztek.

Az ingatlan.com adataiból kiderül, hogy az elmúlt 10 évben a teljes lakásállományból inkább a jobb állapotú ingatlanok kerültek eladósorba.

Milliónyi felújítandó lakás

Az elmúlt 10 évben a országos átlagban a kínálati piacon megjelent eladó lakások felét, 44 százalékát hirdették jó állapotúként. Az újszerűnek mondott lakások aránya 20 százalékos, ugyanakkor a közepes állapotúaké 11, a felújítandóké 7-8 százalékos volt. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint tíz év és a teljes lakásállományra vetítve viszonylag kevés teljes körű, a fűtési rendszert is érintő felújítás történt a lakásokban.

“Ha a kínálati piacon megjelent lakásokat nézzük, összességében elmondható, hogy a teljes lakásállományon belül minimum több százezres, de akár milliós nagyságrendű a közepesnél rosszabb állapotú vagy felújítandó lakások száma”

- ismertette az elemzés eredményeit Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az is kiderül az ingatlan.com adataiból, hogy a nagyvárosokban a legnagyobb a jó állapotúak aránya: Budapesten 49, a megyei jogú városokban 45 százalékos, azaz valamivel az országos átlag feletti. A vidéki kisebb várások és községekben 40 százalék alatti a kínálati piacon jó állapotúként megjelent lakások aránya. Az is látható, hogy a községekben a lakások 23-25 százaléka, azaz majdnem minden negyedik lakóingatlan közepesnél vagy annál rosszabb állapotban van.

Nagy területi különbségek

A területi különbségek igazolják a hivatalos adatokat abból a szempontból, hogy az adott régióban elérhető lakások közül Nyugat-Magyarországon volt a legtöbb új lakás a kínálatban, az arányuk több mint 10 százalék, szemben a 6 százalékos országos átlaggal.

 “Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a 10 ezer főre jutó újlakás-építésekben Győr-Moson-Sopron megye messze kiugrik az országos átlagból”

- tette hozzá Balogh László. A legtöbb közepes vagy felújítandó lakást a dél-dunántúli és észak-magyarországi községekben hirdették meg az utóbbi 10 évben, arányuk közel 30 százalékos volt.

Jobbnak tüntetik fel a hirdetésben

A szakember szerint lényeges szempont az is, hogy az eladók sokszor jobbnak látják vagy jobb állapotúnak tüntetik fel a lakásállapotot. Szintén fontos tényező, hogy azokon a településeken, ahol jelentős az újszerű vagy jó állapotú lakások aránya, a közepesnél rosszabb állapotú lakások kevésbé piacképesek a piacon. Balogh László szerint

egy-egy lakásfelújítás megtérülő beruházás lehet, ráadásul az utóbbi években erősebb lett a kereslet a jobb állapotú lakások iránt.

Ugyanakkor az építőiparban kialakult munkaerőhiány, az építőipari alapanyagok drágulása miatt ma már egy lakásfelújítás jóval többe kerül, mint az elmúlt években, ezért fontos a piaci körülményeket felmérni a beruházás előtt.