Tartósan kedvező az olaj és a gáz ára, de még nincs ok a pezsgőbontásra!

Az elmúlt másfél évben megszokhattuk, hogy amennyiben megnéztük a nyersanyagpiacon az olaj, vagy a földgáz árát, akkor mindig azt láttuk, hogy egy éves, fél éves bázishoz viszonyítva jelentős volt a drágulás. Ha február közepén ránézünk az árakra, például a hordónként 76 dolláros WTI-olajra, a hordónként 82 dolláros Brent-olajra, de főleg a földgáz 55 eurós MWh-nkénti TTF (holland tőzsdei) jegyzésére, akkor a bázishoz képest már mindenütt csökkenést láthatunk.

Van ok a bizakodásra, de ehhez jó idő kellett

Ha egy igen optimista képet szeretnénk láttatni, kezdhetjük azzal, hogy a modern világgazdaság rendkívül rugalmasan képes alkalmazkodni a változásokhoz. Attól tartottunk, hogy az orosz-nyugati gáz-, olaj- és olajtermék-kapcsolatok problémái majd tartósan magas árakat hoznak. De lám, nem ez történt, mert olyan gyorsan fejlődtek az orosz gázt pótló LNG (cseppfolyósított földgáz), valamint a norvég, észak-afrikai, azeri kapacitásbővítések, hogy Nyugat-Európa olyan nagyon már nem fél az orosz szállítások teljes kiesésétől sem.

Ez tényleg örömteli, de az is biztos, hogy a „rettegett” globális felmelegedés is segített. Ez így persze eléggé áltudományos, de az, hogy a 2023-as évben a január nagyon enyhe volt, viszont sok csapadékkal járt, rövid távon a nyugat-európai energiamixnek remek kombináció volt,

• hiszen nem kellett annyi gáz a fűtésre,
• a villamosenergiát elő lehetett állítani a vízerőművekben is,
• de jutott víz a francia atomerőművekhez (hűtés), vagy a német szénszállításokhoz (rajnai hajózás) is.

Utóbbiakat egyelőre még akkor is meg kell említeni, ha a zöldek sem az atomért, sem a szénért nem rajonganak. Ha tehát kevesebb gáz is elég volt a fűtésre, több maradt a csurig töltött tárolókban, már az is lent tartja az árakat, hogy magasabb töltöttségi szintről lehet elindulni a betáplálási időszakra.

Ciklikusság az energiapiacon

Van azonban a világgazdaságnak egy rendkívüli gyakori jelensége, nevezzük sinus-görbének, hullámzásnak, vagy egyszerűen ciklikusságnak!

Ha az energia most olcsó, ha az európai ipar nem megy tönkre, sőt, Kína is kinyitott, akkor ezek a tényezők azt is magukkal hozzák, hogy ismét nagy lesz az igény az energiára. Vagyis a kereslet és a kínálat örök törvényei alapján a nyugalom elhozza majd az újbóli áremelkedést és ha az energia megint drágul, akkor ismét jöhetnek a vészjósló elemzések az odalett energiabiztonságról, a kritikus ellátásról, az egész iparágakat tönkre tevő magas árakról.

Talán eközben hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az orosz-ukrán háború már annyi rosszat kódolt az európai energiaipar helyzetébe, hogy aligha lehetne rosszabb a helyzet. Rossz hírünk van, de sajnos még nagyon is lehet.

Nézzük például Magyarországot! Ma még töretlenül kapjuk Szerbia felől az orosz földgázt és – hiába van tavaly december 5-e óta olajipari szankció érvényben –töretlenül kapjuk az orosz olajat is a Barátság kőolajvezetéken. Aligha kell részletezni, hogy amennyiben ezek az orosz szénhidrogénforrások elapadnának, nálunk rögtön sokkal kritikusabb lenne a helyzet. Emellett egyre többet írnak a lapok arról is, hogy február 5-e óta olajtermék-szankció is érvényben van.

Körbe-körbe a világban

Nyugat-Európa látványosan pótolni tudta az orosz olajat, földgázt és olajterméket (elsősorban dízelt), de azért ha egy kicsit megint nő a gazdaság, hiányozni fog mintegy évi 30 milliárd köbméter földgáz, évi 25 millió tonna dízel és napi 1,8 millió hordó olaj, amely mai ismeretünk alapján kiesik Oroszország felől. Ha a problémát sorba kellene rendezni, talán elsőre a nyersolaj a leginkább megoldott, a dízel pedig a legkevésbé.

A világ mégis viszonylag gyorsan reagált. Részben racionális fogyasztás-csökkentéssel, részben irracionálisabb megoldásokkal, például azzal, hogy az egymást nem szankcionáló államok kereskednek egymással. Vagyis Oroszország messzebb viszi el az olaját, ha tudja a földgázát, Indiába, Kínába, Indonéziába, Európa pedig gázt és olajat vásárol a világ másik feléről, az Egyesült Államokból, Katarból, Nigériából.

Dízelhiány

Az olaj és a gáz legalább egy bejáratott világpiac, a legnehezebb probléma azonban, amely egyben a legfrissebb is, mert 2023. február 5. óta van az érvényben, a dízel.

Az EU-ba immár nem lehet Oroszországból származó finomított terméket importálni (benzint, dízelt, kerozint, kenőolajat, nehézolajat), de már az sem engedélyezett, hogy a csővezetéken még szabályosan az unióba importált orosz kőolajból az unióban előállított finomított terméke valaki eladja. Vagyis, ha például Magyarország még behozhat orosz kőolajat, az abból finomított dízelt már nem adhatnánk el Ausztriának.

Ebben csak annyi engedmény van, hogy amennyiben a Dunai Finomító egyharmadrészt tengeri és kétharmadrészt orosz nyersolajat használ, akkor a végtermékeinek az egyharmadát azért értékesítheti. Nem véletlen, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a kormány uniós forrásból (RRF-hitelből) szeretné a Dunai Finomítót fejleszteni.

Nincs még vége

Az energiaválságnak tehát sajnos nincsen egy csapásra vége, ahogyan a Covidnak sem volt. De ha már azt el lehetne érni, hogy nem jelentene folyamatos pszichikai nyomást az európai gazdasági szereplőknek félelem, hogy mi lesz, ha már a krízis csak ideiglenesen okozna olykor piaci zavarokat, nem pedig állandóan megoldhatatlan válságot hozna el egyes ágazatokba, az sokat jelentene.

Ameddig pedig válság van, egy percet sem szabad lankadni, keresni kell a válaszokat. Megoldás amúgy sokféle van, nemcsak az új beszerzési források, de a „szimpatikusabb” megoldások is, a mértékletesség, az energiahatékonysági projektek, a helyi és tiszta energiaforrások (nap, szél, víz, biomassza) és általában is az elektrifikáció, amely a közlekedésben és a fűtésben is a drága és külföldi fosszilis anyagok helyett a tisztább megoldások felé tereli el az energiafelhasználásunkat.

Forrás: Forrás: Investing News

 

Forrás: VisualCapitaist