Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Táska, cipő, gázpisztoly - plázában nyitott meg egy fegyverbolt 

Elemzések2023. márc. 14.Kovács Dániel

A táskák, ruhák cipők kavalkádjában meglehetősen szokatlanul hat a plázában egy pisztolyokkal berendezett kirakat, legalább is Magyarországon, a Sugárban nem rég mégis megnyitott fegyverbolt. Tulajdonosa szerint jó döntés volt ezen a frekventált helyen üzletet nyitni, más bevásárlóközpontokat is meghódított már, és büszke rá, hogy nem egy eldugott mellékutcában, szégyenkezve űzi ezt a szakmát.

Az önvédelmi eszközöket árusító boltok zöme kevésbé forgalmas helyeken érhető el, nem csoda, hogy az ember nem hisz a szemének, és kétszer is visszafordul, amikor a Sugár első emeletén elsétál az Önvédelmi Bolt kirakata előtt.

A Növekedés.hu gyorsan meg is kereste a az egyik tulajdonost, Vass Gábort, aki nem mellesleg az egyetlen hazai fegyveres szaklap, a Kaliber magazin főszerkesztője, aki elárulta, nem ez a cégcsoport egyetlen bevásárlóközpontban nyitott egysége.

Összesen öt fegyverboltot üzemeltet, és ebből hármat plázákban, a Sugáron kívül az Ázsia Centerben és a Kökiben is egyet-egyet, kettőt pedig nagy forgalmú közterületeken, az Oktogonon, illetve a Móricz Zsigmond körtéren.

- Mi - a versenytársak többségétől eltérően - végre nem egy eldugott mellékutcában, önmagunkat szégyellve próbáljuk űzni ezt a szakmát. Mi büszkék vagyunk arra, amivel foglalkozunk - mondja Vass Gábor hozzátéve, igyekeznek a boltjaik belső designját, kirakatait is 21. századinak megfelelően kialakítani.

Magyarországon meglehetősen szigorúan szabályozzák a fegyverhez jutás lehetőségét

Jó döntés volt a pláza

Arra a kérdésünkre, hogy meghozta-e a kívánt eredményt, hogy ennyire frekventált helyen nyitottak üzletet, a cégvezető elmondja,  jó döntésnek bizonyult.

- A plázákban sokkal több vásárló fordul meg, mint egy átlagos nagyvárosi utcában, mi pedig olyan termékeket árulunk, amiket mindenki megvehet önvédelemre vagy hobbilövészetre, többek között légfegyvereket, számszeríjakat - mutat rá Vass Gábor.

Mivel Magyarországon meglehetősen szigorúan szabályozzák a fegyverhez jutás lehetőségét, elvileg a  jogosultság megszerzéséhez a fegyvertartás iránti kérelem benyújtása és egy sor szigorú vizsgálat elvégezése szükséges,

a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy önvédelem céljából rövid lőfegyverre ("éles pisztoly") semmiképpen nem kaphat engedélyt normális földi halandó. Legtöbbször még rendőr vagy katona sem (2004 óta),

ez a lehetőség tehát a gyakorlatban csak a mindenkori politikai felsővezetők és azok családi/gazdasági környezetébe tartozó személyek számára nyitott. (Ezen kívül néhány fegyveres foglalkozást űző személy kaphat pl. fegyvergyártó, -kereskedő, igazságügyi fegyverszakértő, lőtérüzemeltető, de ezek sem mind, és összesen talán ez 1-2 száz embert jelent.

A hatósági szigor miatt viszont sokan még a nem halálos önvédelmi eszközöktől is ódzkodnak. Pedig, ahogy azt Vass Gábor kérdésünkre elmondja, utcai (rejtett) viselésre szabadon megvásárolható például a gázspray 20 gramm alatti töltettömeggel, ha nem paprika-töltetű, tehát praktikusan CS és CR könnygáz hatóanyaggal. Hatótávjuk jellemzően 1-2 méter.

- Teljesen agyament a hazai jogi szabályozás, hogy töltettömeg korlátot állapít meg, hiszen a kicsiny 20 gramm (40 ml) alatti flakonok 4-6 másodperc alatt kifogynak.

Ennél is nagyobb botrány, hogy a nagyon hatékony, de humánus, sőt teljesen természetazonos hatóanyagot tartalmazó pepper (PV, OC, paprika) spray-k ugyan szabadon vásárolhatóak, de közterületi viselésük szabálysértés. Az emberek többsége azonban nem foglalkozik ezzel a tilalommal, a hatékonyság fontosabb, mint a gyorshajtási bírsággal azonos súlyú cselekmény elkövetésén aggódni. A gázspray-k jellemzően 1500-6000 forint között vannak - mutat rá a cégcsoport vezetője.

A gáz- és riasztófegyverek szabadon megvásárolhatóak, de közterületi viselésükhöz engedély kell

Utcára kell az engedély, de könnyű beszerezni

Vass Gábor szerint a gáz- és riasztófegyverek szabadon megvásárolhatóak, de közterületi viselésükhöz engedély kell. A viselési engedély azonban csupán 2 ezer forint, és automatikusan kapja meg mindenki, aki nagykorú, cselekvőképes és nincs büntetett előélete. Minden egyes fegyverhez külön viselésit kell kiváltani, de ez ma már tisztán online is intézhető, ügyfélkapus belépéssel.

A gázpisztoly rendkívül hatékony önvédelmi eszköz, jellemzően egy lövésre juttat ki annyi hatóanyagot, mint amennyi egy egész flakon gázspray-ben van és jellemzően 5-17-lövetűek, plusz ott van még a dörrenés és torkolattűz pszichológiai/elrettentő hatása.

Hatótávja nagyjából 3 méter, célozni alig kell vele, vaskos felhőt/gázsugarat képez. Éppen ezért zárt térben, erős szélben csak korlátozottan használható - mutat rá a szakember hozzátéve, a gázpisztolyok jellemzően 30-60 ezer forint között vannak árban.

Ajánlotta még a folyadéksugár-kilövőt is, amely egy injekciós fecskendő elvén működik, de a dugattyút itt robbanótöltet löki előre. 3-7 méter közt van a hatótávolságuk, szinte hangtalanok, zárt térben és erős szélben is használhatóak. Cserébe pontosan kell velük célozni. Árban ezek 20-160 ezer forint között vannak.

Otthonvédelemre Vass Gábor a  Gumilövedékes (jogilag muzeális) fegyvereket javasolja. Ezek közterületen nem viselhetőek, gyakran pusztán méretük okán sem.

A gáz-riasztónak minősülő ilyen eszközök 2023.01.01.-től nem gyárthatóak, csak az előtte legyártottak maradtak, melyek hamarosan elfogynak. A betiltás mögött az EU-szabályozás és a magyar BM dilettáns jogalkotása van

- mutat rá a szakértő.

A lakásvédelmi célú gumilövedékesek jellemzően 12-18 mm-es gumilövedéket lőnek ki 9 mm-es riasztópatron segítségével, 60-120 joule torkolati energiával, hatótávolságuk 5-10 m. Úgy kell elképzelni a találatot, mintha baseball-ütővel behúztak volna a támadónak. -Hatalmas véraláfutás, bordatörés benne van a pakliban, de a lövedék nem hatol be, nem öli meg a támadót. Hátránya, hogy rendszeres gyakorlást igényel, pontosan kell lőni velük és árban 100-260 ezer forint vannak - mondja Vass Gábor hozzátéve, a legtöbb típus állandó hiánycikk.

A lakásvédelmi célú gumilövedékesek jellemzően 12-18 mm-es gumilövedéket lőnek ki 9 mm-es riasztópatron segítségével

Baj van a világban, megugrott a forgalom

Ahogy azt korábban megírtuk, az Egyesült Államokban közismert trend, hogy ha a lakosság válságtól tart, megugrik a fegyverek forgalma. Vass Gábor szerint a jelenség itt is megfigyelhető. A Covid-válság elején, vagy Ukrajna megtámadásakor is megrohanták az emberek a fegyverboltokat. Holott a gázpisztoly sem a vírus, sem az orosz tankok ellen nem véd…

Hasonló megfigyelhető (csak rövidebb ideig tart), ha nagyobb sajtóvisszhangot kiváltó közterületi erőszakos bűncselekmény történik, például a Cozma-gyilkosság vagy a Deák-téri késelés.

- Ilyenkor szembesülnek az emberek azzal, hogy gázpisztolynál/gumilövedékesnél komolyabbat nem vehetnek, engedélyt meg sosem kaphatnak - teszi hozzá a cégvezető.