Végre van egy igazán jó magyar hősi sorozat – A Toldit érdemes nézni

Nincs könnyű helyzetben az, aki a magyar hősökről szeretne filmet vagy sorozatot nézni. Ezen a fronton az igazán emlékezetes alkotások, mint amilyen a Várkonyi rendezésében készült Egri csillagok vagy a Kőszívű ember fiai, már 50 évnél is régebbiek. Mostanság a TV-képernyőkön és a nagyvásznakon inkább a vészkorszakok vannak divatban.

A XX. század első feléről egész raklapnyi hazai mozi készült az utóbbi időben. Kétségtelenül vannak köztük remek darabok is, de egy dolgos nap után belehuppanva a kanapéba jó lenne, ha a diktatúrák és a háborúk rémségei mellett a dicső időkben is el lehetne egy kicsit mélyedni.

Ezért is hiánypótló alkotás a Duna TV-n jelenleg is futó Toldi-sorozat.

Toldi Miklós egyébként valódi történelmi személy volt, akiről túl sokat nem tudunk. De annyit biztosan, hogy amikor Nagy Lajos királyunk lerohanta a Nápolyi királyságot ő is vele tartott. A róla szóló legendákat először még az 1500-as években jegyezték le.

De Ilosvai Selymes Péter „széphistóriája” nem volt túl emlékezetes és talán el is felejtődött volna, ha nem jön Arany János, aki Toldit beemelte a hazai köztudatba.

Méghozzá azzal, hogy rajta keresztül megteremtette az irodalmunk egyik legismertebb hősét. A kisebbik fiút, aki dühe miatt kerül bajba, de végül lovagiassága és ereje miatt Nagy Lajos udvarában köt ki.

Ahogy a jó tollú irodalom-történészünk Szerb Antal írta frappánsan a Toldiról:

Ha az Ezeregyéjszaka dzsinnjei egy nap felkapnák Magyarországot, és elvinnék távolabbi egekbe, úgyhogy a helyén nem maradna semmi más, csak Arany János tizenkét kötete, ezekből a mágikus könyvekből maradék nélkül ki lehetne olvasni a magyarság eidoszát.

A nagyszerű költeményhez pedig most méltó adaptáció készült. A néhai Jankovics Marcell utolsó rendezése egészen remek lett. Az animációs megoldásokon észre lehet venni a Magyar népmesék sorozat örökségét, mégis a kivitelezés korszerűnek hat. Bár végső soron egy meséről van szó, a széria nem csak gyerekeknek szól.

Ez már a képi világon is látszik.

Amikor a történet elér ahhoz a híres jelenethez, amikor Toldi egy malomkővel dühében megöli az egyik szolgát, meglepően sok vér buggyan ki a halott áldozatból. A durvulás nem öncélú és szó sincs túlzásról, épp csak látható, hogy az alkotók nem féltek az erős képektől.

A készítők nem akarták az írás terén Arany Jánost lekörözni, ezért nem költöttek hozzá semmit a híres műhöz. A sorozat minden egyes részében egy új éneket kapunk és Arany szavai nem csak szóról szóra hangzanak el, de stilizált formában még maga a költő is megjelenik a képernyőn, ahogy kommentálja az eseményeket.

Persze a Toldiban vannak énekek, amelyekben sok a nyelvi lelemény, de kevés a történés.

Okkal merülhet fel a kérdés, hogy ezek a részek nem unalmasak-e egy kicsit, úgy hogy azért minden ének bemutatása ki van húzva 9-10 percre? Nos, szó sincs róla. A Toldi-sorozat akkor is mozgalmas, amikor épp csak alig halad a cselekmény. A szériában ugyanis minden költői kép megelevenedik az Isten tüzes haragjától kezdve, Toldi buzogányszerű ökléig. A jelenetek majd kipattannak a kreativitástól.

A Toldinak nem ezaz első adaptációja. Daliás idők címmel Gémes József még 1984-ben készített már egy feldolgozást. Az ráadásul animációs formában a teljes Toldi-trilógiát bemutatta. Gémes filmje kétségkívül remek volt, de a mostani Jankovics sorozat mégis köröket ver rá.

Már csak azért is mert itt nincsenek hosszan kitartott állóképek, a megjelenítés pedig összességében jóval ötletesebb, talán azért is, mert ezúttal több erőforrás állhatott a készítők rendelkezésére.

A vasárnaponként jelentkező Toldi sorozat jelenleg féltávnál tart. A 12 részből 6 ment le eddig. De már most megkockáztatható, hogy instant klasszikus született. Az se lenne meglepő, ha idővel az iskolások körében kötelező néznivaló lenne belőle.