Vajon mi az oka, hogy a digitális zenehallgatás korában újra hasít a hanglemezpiac? Az iparág ki is használja a „hifisták” éhségét, azokét, akik veszik a túlárazott korongokat, mint a cukrot. Nem ritka, hogy egy-egy Bonanza- illetve Ákos album akár százezer, egy új kiadású Norah Jones kollekció 120, egy Depeche Mode válogatás 90 ezer forintért talál gazdára. De van negyvenéves Sex Pistols-kislemez is, amely több mint négymillió forintért volt egykor kapható. És ekkor nem beszéltünk a tízmilliós hangfalakról, lejátszókról és egyéb kütyükről, Omega és Szörényi Levente ritkaságokról.
Járványból felszabadulva, ismét volt hanglemezbörze az ELTE aulájában Budapesten. Ez azért hír, mert rég volt ilyen népszerű, ennek köszönhetően rég volt így túlárazva a bakelit vinyl hanglemezpiac. De az árakról később, legelőször a hibás elnevezést kell tisztázni: hőre keményedő bakelitből soha nem készítettek hanglemezt, mert a rideg, törékeny bakelitbe nem lehet a hangbarázdák szerkezetének megfelelő finomságú struktúrákat préselni.
A CD-hanghordozó megjelenése után kezdték bakelitnek nevezni a hanglemezeket a szlengben, rosszul, de a köztudatban mégis ez maradt meg. Azért ez az elnevezés, mert vizuálisan a hangsávok miatt valóban hasonlít a két hanghordozó.
A szemfüles gyűjtők már nyitás előtt bemehettek az Elte Gömbaulájába, lefölözve a ritkaságokat a sorukat ingyen kivárók elől. A trükk: kiállítói asztaljegyet kell venni, úgysem ellenőrzi senki, ki az akár árul és ki az aki nem.
Az már csak ráadás, hogy zárt térben opcionális volt a maszkviselés. Igaz, oltási kártyát kértek személyivel. Teleköhögött szauna, embertömeg és tízórára kifosztott büfé szintén a program része volt.
A mostani nosztalgiacunami az Egyesült Államokból indult, rögtön tarolva a fizikai hanghordozók piacán.
A nyolcvanas évek óta először tavaly előzte meg a vinyl-lemezeladás a CD-t Amerikában.
Tavaly az első félévében a tengerentúli lemezkiadás 62 százalékának bevétele hanglemezeladásokból folyt be az Amerikai Lemezipari Szövetség statisztikája szerint. Mindez azt eredményezte, hogy a vinyl lemezek 70 milliárd forintnak megfelelő dollárt termeltek csak az USA-ban. Az igazsághoz tartozik, ez az összeg a globális zeneipar kisebb szegmenséből jön, hiszen ma a piac 80 százalékát a digitális streamingszolgáltatás uralja.
A digitális streaming csak a tengerentúlon 1300 milliárd forintnyi dollárbevételt jelent! A fennmaradó 20 százalékon osztoznak az egyéb hanghordozók, mint például a cd, a vinyl vagy a magnókazetta.
A kazetta szárnyalása sem tiszavirág életű, tartósabb trendet jelez. Az utóbbi pár évben 125 százalékkal nőtt a kazettaeladások száma, ezzel szemben a cd-piac meglehetősen gyengélkedik.
A vinylsiker természetesen hozzánk is elért. A magyarok nosztalgiakedvét mutatja, hogy tonnaszám ömlenek a piacra a használt Korda György, Szécsi Pál, Hungária illetve társainak – többnyire családi hagyatékokból származó – tucatkorongjai. Nem rossz lemezek ezek, sőt! Csak egykor a Hungarotonnál rengeteget nyomtak belőlük.
Közben egyre több új hanglemezt állítanak világszerte elő, amelyből itthonra is bőven jut, a rajonók legnagyobb örömére. A hazai hanglemezpiac feléledéséről mindennél beszédesebb a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (Mahasz) statisztikája.
Csak hanglemezből 2016-ban több mint 70 ezer fogyott, 2020-ra ez a szám 156 ezerre ugrott. Egészen pontosan 156 468 darabról van szó, amely kereskedelmi értéke több, mint 517 millió forintra rúg.
2018-ban 132 986 darabot, 2017-ben 98 425 darabot, 2016-ban 70 892 darabot vásároltak. Ezek pazar számok, ám csalóka, amennyiben a többi hanghordozószegmenshez viszonyítunk.
Tavaly az összes fizikai hanghordozó értékesítése tíz százalékkal csökkent 1,45 milliárdról 1,31 milliárd forintra. Ennek ellenére a fizikai és a digitális értékesítés összesített bevétele 2020-ban 23,8 százalékkal lett magasabb az előző évhez képest, azaz 4,41 milliárdról 5,46 milliárd forintra nőtt itthon.
A digitális zenehallgatás Magyarországon is tarol: az ebből származó zenei bevételek 40 százalékkal nőttek, 2 milliárd 960 millióról 4 milliárd 150 millió forintra.
Mi a hanglemezpiac titka? A választ sokan próbálják megfejteni, hiszen a lejátszás körülményes, állandóan tisztítani, ápolni kell a korongot, egy-egy nullkilométeres autó árát magába foglaló perifériáról nem beszélve. Persze használható a nagypapa ötvenéves Tesla lejátszója is, hiszen a pattogást, sercegést nem mindig lehet kiküszöbölni.
Egy biztos: a hanglemezt nem lehet háttérként mosogatásnál, takarításnál hallgatni, ahhoz le kell ülni, meg kell pihenni és olvasgatni kell közben a borítót. Legalábbis ezt vallják a zenei fórumokon azok az önjelölt audiophil (hifi) szakértők, akik képesek akkora fotelharcot folyatni egy-egy lemezjátszótűvel, meghajtással, kábellel, tisztítással kapcsolatban, amelyet egyszer az életben kötelezően mindenkinek el kell olvasni.
Ergo: az a konzekvencia szűrhető le, hogy kimondottan sikk bizonyos körökben felvillantani egy-egy lemezjátszóval, hangfallal, koronggal kapcsolatos szaktudást. Állítják: megfelelő eszközökkel kihozható a legjobb minőség egy-egy új korongból. Van igazság ebben, egy analóg hangfelvétel csodákra képes!
Nem a lemezpiaci bevételt termelő felső tízezer köréből kerülnek ki azok, akik nosztalgiáznak a hatalmas példányszámban nyomott párszáz forintos, 30 éves ABBA vagy Mozart korongon. Az igazi üzlet az albumritkaság és a periféria.
Bizonyítják ezt a lemezbörzék: a már említett kiadványok a piac árazása szerint mégsem érnek többet 500-1000 forintnál. Ezek minden második standon és minden internetes keres-kínál oldalon fellelhetők.
Bebocsátásra várva: megszállott hanglemezrajongók a börze épülete előtt
Az igazi biznisz a japán, német, illetve USA-kiadású új, vagy újszerű korong. Nem is kapni 5000 forint alatt, sőt: amennyiben 180 grammos, tehát nehezebb súlyú, azaz még jobb minőségű a lemez, akkor 6-8000 forint az induló ár.
A fórumozók túlárazásokról számolnak be. A magyar hiénák a korongot olcsóbban megrendelik külföldi lemezoldalakról, majd dupla áron próbálják értékesíteni. Balekra vadásznak. Aki viszont nem az, annak ott a lemezgyűjtők bibliája, a Discogs.
Az internet valóban áttörést hozott a kilencvenes években: amatőr diszkográfiák, lemezgyűjtő fórumok iszapbirkózása, lemezblogok, fájlcserélőkről letölthető teljes életművek kerültek a fókuszba.
A bakelitpiacon uralkodó vadnyugati állapotok között vágott rendet a 2000-ben indult online zenekatalógus, a Discogs – foglalja össze a lényeget a Recorder blog szerzője. Mint Vályi Gábor fogalmaz, a lemezeknek nem volt ára. Utólag kiderült, hogy még azoknak sem, amiknek volt. Aki akkor sokallta az akkori tízezer forintos ritkaságokat, ma nem ritkán 300-400 eurós tanulópénzt fizetve jut csak ezekhez. A lemezboltosok szamárfüles, telefonkönyvszerű árkalauzokból tájékozódtak, amiket nagyobb rálátású gyűjtők és dílerek állítottak össze, és a világ lemeztermésének töredékét - klasszikusokat és szélesebb körben ismert és keresett ritkaságokat - fedték le.
Ami nem volt ezekben a katalógusokban, abból pár száz forintos darabáron tucatszám lehetett hazatalicskázni. És ez ma is így van, elnézést az említett művészektől!
A gyűjtőknek, felvásárlóknak fogalmunk sem volt a zenetörténet mellékágairól és farvizeiről, de ilyen olcsón belehallgatás nélkül is megérte bármit hozzácsapni a kupachoz. Aztán otthon kiderült, hogy csoda vagy kuka. Előbbit a minőség, utóbbi a sercegés, a pattogás és a tűugrás jellemezte. Aztán persze mindenki kikötött az online piactereken.
A Discogs toronymagasan kiemelkedik, mert egyszerre végtelen lemezbörze, és a világ zenei kiadványainak legnagyobb, a felhasználók által szerkesztett katalógusa.
Ami nincs fent a Discogson, az szinte nem is létezik, a filléres vackoktól a családi ház árú ritkaságokig. Mert ma már mindennek ára van: mindenki a Discogs középárra hivatkozik, aki képben van. Nincsenek többé filléres találatok: a boltokban és a bolhákon ezer szorgos kéz söpri be a véletlenül alulárazott lemezeket, hogy aztán már aznap feldobják a Discogsra, mert gyűjtőként csak így tudnak lépést tartani a folyamatosan emelkedő árakkal. Így volt ez az ELTE-börzén is, ahol érezni lehetett a hiénák vérszagát.
Tehát ilyen ma az árképzés: ami egykor renegát gyűjtők játszótere volt, most egy unalmas antikpiac sznob műgyűjtőkkel, kupecekkel és hiénákkal.
Szakértők szerint ez részben a Discogs számlájára írható. Akárcsak az, hogy minden idők legdrágább bakelitlemeze lett a Sex Pistols 1977-ben kiadott God Save the Queen című albuma. Négymillió forintnyi dollárért kelt el. A lemezből összesen 25 ezer példány készült, de ezek többsége megsemmisült, mindössze kilenc olyan darab létezéséről tudni, amely az eredeti tokkal együtt maradt fenn.
Ezt követi egy-egy Beatles korong, 3,5 millió forintos árával. A marketwach.com szerint még nagyobb pénzt fizetett egy gyűjtő a Wu-Tang Clan rapbanda Once Upon a Time in Shaolin lemezért. Az egyetlenegy példányban létező albumot 586 millió forintnak megfelelő dollárért adták el pár éve. Ezek olyan kincsek, amelyek nemzetközi aukciókon fogynak egy-egy Mozart-kézirat, Van Gogh festmény mellett. Itt valóban nem túlárazásról van szó. Ezek modern műkincsek.
Érdekesség, hogy újabban egy-egy Bonanza vagy Ákos album ára is magasba kúszott: 30-100 ezer forint között kapható és még csak nem is limitált példányszámú. De egy új kiadású Norah Jones kollekció sincs 120 ezer forint alatt, akár csak egy Depeche Mode válogatás. Ez utóbbiak 5-6 darabos, díszdobozos kiadványok.
Ezek az árak azért döbbenetesek, mert szó nincs limitált, netán dedikált páldányokról. Ez is téma volt a vevők között a lemezbörzén, a választ azonban erre a kérdésre nem sikerült teljes biztonsággal megadni, még a maximális művészi teljesítmény és előadói tisztelet mellett sem!
A három legritkább régi, így jó eséllyel legértékesebb magyar lemez (pontosabban magyar zenekarhoz köthető, részben külföldi kiadású album) a következő a Recorder blog szerint: az első a brit nyomású Omega-anyag (Omega Red Star, From Hungary, Decca kiadó 1968) a Trombitás Frédi és a Rettenetes Emberek című magyar bemutatkozásukra jelent meg, amely ritkán bukkan fel itthon.
Ezért online aukciókon gyakran 150 ezer forint körüli összegért kel el. A második legdrágább a betiltott borítós Szörényi Levente-féle Utazás (az 1973-as lemez eredetileg másik borítóval jelent meg és fél napig lehetett kapni, miután Aczél György kultúrpolitikus kábítószeres utalást vélt benne felfedezni). A be nem zúzott példányokat 60 ezer forinttól lehet ritkán kapni. Harmadikként a Syrius eredetileg Ausztráliában megjelent első albuma. Ez utóbbiért szintén a ritkasága miatt pár éve 90 ezer forintért lehetett hozzájutni.
Az már csak hab a tortán, hogy nagyanyáink tökéletesen házibuliztak egy-egy jó Hungária vagy Elvis korongra. Ma az „elvetemültek” már fel sem teszik addig a lemezjátszóra, ameddig méregdrága vákuumos lemeztisztító gép segítségével ki nem szippantották a barázdák közül a piszkot. De hogyan is szólna mindez egy olyan többmilliós lejátszón, amelyhez csak a tű kerül sokszázezer forintba.
