Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Zuhan a részvény, melynek ára csak az amerikai elnökválasztás eredményétől függ

Elemzések2024. szept. 6.Növekedés.hu

Újabb mélypontra esett Donald Trump médiacégének részvénye, ezzel a legalacsonyabb szintre került, amióta tőzsdén van. Az exelnök és egyben elnökjelölt újra az X-en posztol, így saját közösségi média cége eleve kevés látogatójából is veszít.

Donald Trump korábban azért hozta létre saját közösségi média cégét, hogy ott szabadon kommunikálhasson, miután az akkor még Twitternek nevezett X-ről egy időre kitiltották. Aki első kézből akart értesülni az exelnök közleményeiről, az a Truth Social névre hallgató oldalt követte, így sokaknak úgy tűnhetett, hogy a társaságnak komoly jövője van.

Tőzsdére vezetés, eladási moratórium

Hamar fel is merült a cég tőzsdére vezetése, de egy szokványos, nyílt kibocsátás mellett történő bevezetés helyett azt a megoldást választották, hogy egy, az erre a célra a tőzsdén tartott gyakorlatilag üres cégbe viszik be a társaságot. A megvalósítás szokatlanul sokáig húzódott, de végül közel fél éve sor került rá, és ennek során az addigi meghatározó tulajdonosok, élükön Trumppal, vállalták, hogy 180 napig nem adnak el részvényeikből.

Kitárazhatnak a nagytulajdonosok

Ez az időszak rövidesen lejár: bizonyos feltételek teljesülése esetén már szeptember 19-én megkezdhetik az eladást a bennfentesek. Ez óriási lehetséges kínálatot jelent a részvény piacán, ezért érthető, ha sokan ezt megelőzően eladják részvényük, és így esik az árfolyam. A helyzet azonban ennél kissé összetettebb, hisz ha valaki nagy potenciált lát a részvényben jó vásárlási alkalomnak tekintheti a hírtelen kínálat okozta áresést.

Ez alapvetően abban az esetben lenne így, ha Trump nyerésre állna a választási versenyben, és még aktívan használná is saját médiáját, azonban ott szigorúbb megkötések vannak a posztok tartalmát és nyelvezetét illetően, hisz mégiscsak tőzsdei cégről van szó. A Twittert viszont Elon Musk kivezette a tőzsdéről, miután felvásárolta a céget, és alig moderálja a tartalmakat, így Trump értelemszerűen ott tudja a saját kampányának megfelelőbben, hatékonyabban megszólítani a választókat.

Értékcsökkenés

A teljes nevén Trump Media & Technology Corp. így most gondban van, hisz a fundamentális érték növekedésének tényezői jelenleg nem állnak fenn a cég esetében. A társaság összesen 10 milliárd dollárt ért május közepén, azóta azonban értéke közel 70 százalékát elvesztette, így jelenleg 3,4 milliárd dollár a kapitalizációja. 

Trump MediaTrump Media, egy év. A tényleges tőzsdei szereplés kezdete március vége, de már előtte úgy kereskedtek az akvizíciós társaság papírjaival, mintha benne lenne már a médiacég. Forrás: stooq.com

Az esés augusztusban gyorsult fel: az utolsó 28 tőzsdenapból 22 esést hozott, és csak ezalatt 45 százalékot gyengült a papír. Az eladói nyomás a jelenlegi helyzetben csak nőhet, amikor a bennfentesek megkezdhetik az eladást. Amellett, hogy Trump saját médiája helyett újra az X-et használja, ebben döntő szerepe van annak, hogy az elnökjelölt választási esélyei romlottak az elmúlt bő egy hónapban.

Minden a választási eredményen múlik

Míg július végén a közvéleménykutatások szerint Trump állt jobban a választási küzdelemben, Joe Biden jelenlegi elnök visszalépése után változott a helyzet. Az új jelölt, a jelenlegi alelnök, Kamala Harris lendületet vett, amely kitartott az elmúlt hetekben, így jelenleg ő az esélyesebb jelölt.

Márpedig, ha Trump veszít, médiacége lényegében értéktelenné válik, hisz a második negyedévben kevesebb mint 1 millió dolláros árbevétel mellett a cégnek 16 millió dolláros vesztesége volt, ez alapján pedig a cég fundamentális értéke a jelenlegi 3,4 milliárd dolláros kapitalizációval szemben annak századrésze lehet. A jelenlegi érték a Bloomberg által megszólaltatott szakértő szerint Trump választási esélyeiből adódik, és ennek megfelelően változik.

Komoly kihívás lehet elfogadható áron érdemi tételt eladni

A volt elnök részvénycsomagja májusban papíron még 5,8 milliárd dollárt ért, ami mostanra 2 milliárdra csökkent. Ha Trump érdemi tételt szeretne eladni csomagjából, nincs könnyű helyzetben. Egyrészt megkötések vannak abban a tekintetben, hogy milyen ütemben értékesítheti a részvényeket, és ezt szigorú jelentési kötelezettség is kiegészíti, de a fő akadályt vélhetően a piac felvevőképessége jelenti, hacsak nem fordul meg a trend, és nem veszi vissza Trump a vezetést a választási küzdelemben.

Izgalmas két hónap következik

A részvény árfolyamának alakulása mindenesetre a hónap utolsó harmadában igen izgalmas lehet, ezt követően a választás időpontjához közeledve lesz érdekes a papír szereplése. A nagy kockázatot kedvelőknek ideális kereskedési eszköz lehet a részvény még két hónapig, akár emelkedésre, akár esésre játszanak.