Adóssághegyek árnyékában – Újabb globális válság fenyeget

A világ teljes (állami, vállalati és háztartási) adósságállománya 2025-re elérte a 345,7 ezermilliárd dollárt, ami a globális GDP 310 százalékának felel meg. Ez azt jelenti, hogy átlagosan háromszor annyi az adósság, mint amennyi jövedelmet egy év alatt megtermelt a világ. A koronavírus-válság óta az összes adósság további 25 százalékkal nőtt, pedig már a járvány előtt is történelmi csúcson állt. Ez a döbbenetes növekedés elsősorban az állami költekezés számlájára írható: a kormányok világszerte hatalmas fiskális élénkítésekkel reagáltak a válságokra. Tavaly az első kilenc hónapban például heti 675 milliárd dollárral nőtt a globális adósság – döntően az USA, Kína, Franciaország és Olaszország költekezése nyomán.

Függőség az olcsó hitelektől

Nem csak a teljes adósság, hanem kifejezetten az államadósság is riasztó szinten jár. Az IMF friss jelentése szerint a globális államadósság aránya (GDP-hez mérten) hamarosan elérheti a 100 százalékot, sőt, folyamatos emelkedéssel 2029-re a második világháború utáni rekordot is megdöntheti. A Valutaalap szerint mindez akkor következik be, ha az országok nem lépnek időben. Egy pesszimista forgatókönyv szerint akár 123 százalékig ugorhat ez a mutató az évtizedünk végére, ami példátlan eladósodottságot jelentene. Összehasonlításképp: ilyen adósságrátát utoljára a 1940-es évek második felében, a világháború után láttunk.

Kezdetben a rendkívül alacsony kamatok korszaka tette lehetővé, hogy az országok olcsón jussanak forrásokhoz és bátrabban adósodjanak el. A fejlett gazdaságokban a 2008-as válság után a nulla közeli kamatok szinte „büntetlenül” finanszírozhatóvá tették a nagy hiányokat. Sokáig úgy tűnt, hogy ez gond nélkül mehet tovább. A hitelfelvétel varázsa azonban csapdát rejt – ahogy David Hume már a 18. században figyelmeztetett rá. Az olcsó hitel könnyen függőséget okoz: ha egy ország hitelképes, további kölcsönöket vehet fel és a kedvező feltételek miatt újabb adósságot görgethet maga előtt. Ez ment is, ameddig a piacok finanszírozták az eladósodást. Mostanra azonban elfogyott a türelem: a kötvénypiacok magasabb kamatokat követelnek, különösen a hosszú lejáratú papíroknál, mivel felismerték a laza költségvetési politika kockázatait.

Washingtontól Tokióig: az adósság fogságában

A világ legnagyobb gazdasága, az Egyesült Államok hatalmas adósságteherrel küzd. Az USA szövetségi adóssága már a pandémia alatt meghaladta a háború utáni rekordot, és 2030-ra a GDP 140 százalékát is túllépheti a jelenlegi trendek alapján. Ez döbbenetes ugrás, ha figyelembe vesszük, hogy a 2000-es évek elején még 55-60 százalék körül volt ez az arány.

A pandémia idején szükséges költekezés (mentőcsomagok, gazdaságösztönzés) sokkoló gyorsasággal növelte a deficitet. Bár az USA hitelminősítése erős, 2023-ban mégis megjelent egy figyelmeztető jel. Az egyik nagy hitelminősítő, a Fitch, leminősítette az amerikai államadósságot a politikai patthelyzetek miatt előállt fiskális kockázatokra hivatkozva. Az amerikai költségvetés fenntarthatatlan pályán van. A kiadások (különösen a társadalombiztosítás és egészségügy terén) meredeken emelkednek, amivel a bevételek nem tartanak lépést. Az adósság finanszírozása egyre drágább: az Egyesült Államok évente több százmilliárd dollárt költ csak a kamatok fizetésére, ami lassan utoléri a védelmi kiadásokat is.

Európában vegyes a kép, de több nagy tagállam komoly adóssággondokkal küzd. Olaszország államadóssága tartósan a GDP 145 százaléka körül mozog, ami az eurózóna egyik legmagasabb szintjét jelenti. Az olasz adósságválság réme már 2010-2012-ben majdnem bedöntötte a közös valutát, azóta az Európai Központi Bank beavatkozásai és a piac bizalma akadályozták meg azt, hogy ez bekövetkezzen. Franciaország is csendben túllépte a GDP 110 százalékát meghaladó adósságszintet, ahogy a kormány a költségvetési hiány terhére finanszírozta a jóléti államot és a válságkezelést. Még Németországban is – bár viszonylag fegyelmezett maradt – az adósságráta felfelé kúszik a pandémia óta.

Az Európai Unió sokáig igyekezett kordában tartani a tagállami adósságokat a Stabilitási és Növekedési Paktummal (célozva a 60 százalékos GDP arányos adósságot), de a szabályokat rendszeresen felfüggesztették vagy kijátszották. A politikusok „kreatív könyveléssel” és kivételekkel éltek, amikor csak lehetett. Európa számára külön kihívás, hogy az adóterhelés már így is magas – sok országban a GDP 40-50 százalékát kitevő közterhekkel működik az állam –, így az adóemelés mozgástere korlátozott. Közben a demográfiai trendek (öregedő népesség) és a védelmi, klímavédelmi, egészségügyi kiadások további nyomást jelentenek. Az IMF becslése szerint az európai fejlett gazdaságokban 2050-re évente plusz 6 százalékos GDP-arányos többlet kötelezettség keletkezhet majd a nyugdíjak, az egészségügy, a kamatterhek és egyéb tételek miatt. Ez azt jelenti, hogy ha nem nőnek a bevételek és nem csökken más kiadás, az adósságspirál tovább gyorsulhat.

Japánban sem jobb helyzet. A szigetország államadóssága a GDP közel 250 százalékára rúg, messze a legmagasabb az összes fejlett ország közül. Ugyanakkor Japán eddig különösebb dráma nélkül finanszírozta ezt az elképesztő adósságot. Részben azért, mert a hitelezők zöme hazai – japán háztartások, bankok – és a jegybank évtizedek óta lazább monetáris politikát folytatott. Ennek köszönhetően a japán állam évi több száz milliárd dollárnyi új kötvényt tudott kibocsátani, méghozzá gyakorlatilag nulla közeli hozamokkal: az adósságot házon belül „felszívta” a gazdaság. Ám most változóban a helyzet: az infláció Japánban is felütötte a fejét, a jegybank pedig fokozatosan engedi feljebb a kötvényhozamokat. Ha a kamatok Japánban érdemben megemelkednek, az adósságszolgálat hatalmas terhet róhat a költségvetésre. Már ma is a japán büdzsé mintegy 7-8 százalékát viszi el a kamatfizetés, de ez ugrásszerűen nőhet, ha normalizálódnak a hozamok. Japán tehát egy időzített bomba is lehet.

Feltörekvő országok csapdában

A globális adósságkrízis nem csak a gazdagok gondja. Sőt, a legdrámaibb következményekkel talán a legszegényebb országok szembesülnek. Az emelkedő kamatok és az erős dollár egyszerre sújtják a fejlődő világot.

Sok alacsony jövedelmű ország az elmúlt években jelentős külső adósságot halmozott fel infrastrukturális hitelek, kötvények formájában. Amíg a kamatok alacsonyak voltak, ez kezelhetőnek tűnt. De most történelmi csúcsra ugrottak az adósságszolgálati terhek: 2024-ben a fejlődő államok csak a kamatterhek törlesztésére 415 milliárd dollárt fizettek, többet, mint valaha. Közben a finanszírozási lehetőségek beszűkültek: a magánhitelezők és nagyhatalmak (köztük Kína) visszafogták a hitelezést. A befektetők magasabb hozamot követelnek vagy egyáltalán nem is vesznek már újabb kötvényeket a sérülékeny országoktól. Egyre több ország kerül adósságcsapdába. Az elmúlt két évben többek között olyan államok voltak kénytelenek az adósságuk átütemezését kérni, mint Zambia, Ghána, Srí Lanka, Etiópia.

A Világbank adatai szerint az alacsony jövedelmű országok több mint fele tényleges adósságválságban van vagy olyan állapotban, amelyeik ennek a közvetlen kockázatát jelenti. A devizaadósság különösen veszélyes, mert az erősödő dollár és a gyenge hazai valuták miatt az adósság nominálisan is nő a helyi gazdasághoz képest. Több feltörekvő ország, tanulva a korábbi válságokból, igyekszik inkább belföldön eladósodni – 50 országban a hazai adósság növekedése megelőzi a külső adósságét –, de ez a megoldás sem kockázatmentes, végső soron szintén pénzügyi instabilitáshoz vezethet.