Az Unió váratlan helyről kaphat segítséget az energia területén

Az EU számára fontos, hogy minél hamarabb és minél költséghatékonyabb módon pótolja a foszilis energiahordozókat – ennek pedig komoly politikai és környezetvédelmi okai is vannak.

Így kerülnek az Öböl országok egyre kiemeltebb helyre, ugyanakkor az együttműködésnek számos olyan aspektusa van, amelyet mérlegelnie kell az EU-nak a jövőre nézve - írja elemzésében Papp Gábor az MKI kutatója, a legfrissebb MKI NÉZŐPONT-ban.

Az EU és az Öböl Menti Együttműködési Tanács (Gulf Cooperation Council, GCC) kapcsolata egészen 1989-ig nyúlik vissza.

Bár a kapcsolatok átmenetileg megsínylették a világjárványt és az egyes GCC országok belső feszültségeit, az elmúlt években újra lendületet vettek.

Az Öböllel való stratégiai együttműködésről szóló közös nyilatkozatot 2022-ben fogadták el, melyben többek között a klímaváltozás, az energiabiztonság és a zöld átmenet volt a prioritás.

Luigi Di Maio, korábbi olasz külügyminiszter személyében 2023 májusában kinevezték az EU első Öböl-menti térségért felelős különleges képviselőjét is.

EU–GCC csúcstalálkozó azonban eddig még nem volt: október 16-án rendezik az elsőt, ami újabb mérföldkő a két regionális szervezet kapcsolatainak történetében.Az energiaszektor egyik legnagyobb kérdése napjainkban kétségkívül a hidrogénnel kapcsolatban merül fel. Kevés olyan téma van, amit hasonló méretű vita és várakozás övezne.Ez egyrészt abból ered, hogy számos területen használható fel, másrészt abból is, hogy szinte alig szennyezi a levegőt. Bár a hidrogén az univerzumban legnagyobb mennyiségben előforduló elem, tiszta formában mégis alig található meg a Földön.

Az orosz-ukrán háború kitörését követően Európában azonnal kiemelt kérdéssé vált az energiabiztonság.

Az Európai Unió felismerve és megtapasztalva az orosz nyersanyagfüggőségében rejlő gazdasági és politikai veszélyeket, annak diverzifikációja mellett döntött.

Az ehhez tartozó fő stratégiát a 2022 májusi REPowerEU terv fekteti le, amikor kimondja, hogy “célja az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségünk sürgős csökkentése a tiszta átállás tervezettnél gyorsabb megvalósítása, valamint a reziliensebb energiarendszer és a valódi energiaunió létrehozása érdekében történő összefogás révén.”

A tiszta átállás felgyorsítása többek között a napelemek és szélerőművek telepítési ütemének és mértékének a növekedését is jelenti, amelyekből egyébként 2023-ban rekord mennyiségű kapacitás (összesen 73GW) került telepítésre. Itt jön képbe a zöld hidrogén, ugyanis szintén az imént idézett dokumentum szerint

A megújuló hidrogén kulcsfontosságú lesz a földgáz, a szén és az olaj kiváltásához a nehezen dekarbonizálható iparágakban és a közlekedésben.

A hidrogén pedig akkor lesz megújuló (és így zöld), amikor a vízbontáshoz használt áramot megújuló energiaforrások biztosítják, például napelemparkok vagy szélerőművek formájában. Stratégiai szerepének kinyilvánítása mellett meghatározásra került az ahhoz tartozó elérni kívánt mennyiség célértéke is.

Az EU a tervek szerint 2030-ra 10 millió tonna megújuló hidrogént szeretne előállítani saját területén, míg másik 10 milliót importálna.

Annak ellenére, hogy a 2020-as hidrogénstratégia (amely a hidrogén jelentősége ellenére egyelőre nem került aktualizálásra) az import kapcsán ugyan még nem említi az Öböl-menti államok térségét, mint lehetséges forrásterületet, az elmúlt évek fejleményei azonban abba az irányba mutatnak, hogy a régió meghatározó potenciállal rendelkezik ahhoz, hogy világszinten is megkerülhetetlen szereplője legyen a hidrogénszektornak.

Így az iparág az EU-val való együttműködés egyik legfontosabb területévé is válhat, amire, még ha az idézett hidrogénstratégiában nem is utal, de máshonnan kitűnik, hogy gondol és készül is az EU.

Az Öböl Menti Együttműködési Tanács 6 országa közül 5 (Bahrein, Katar, Kuvait, Omán és Szaúd-Arábia) rendelkezik valamiféle hivatalos, vízió névre keresztelt dokumentummal, melyben

megfogalmazásra kerül gazdaságuk diverzifikációja a szénhidrogén-függőségtől. Az EU és a GCC már 2019 óta együttműködik e témában a Gazdaságdiverzifikációs Párbeszéd projekt keretében, melynek célja, hogy hozzájáruljon az EU-GCC kapcsolatok megerősítéséhez az EU tapasztalatcseréjére alapozva.

A gazdaságdiverzifikáció fontos állomásai lehetnek a megújuló energiaforrások, illetve ezekkel együtt a zöldhidrogénipar is.

Nemcsak azért, mert ezzel az Öböl-menti országok saját energiaszektorukat tudnák zöldíteni és kevésbé kitetté tenni azt a szénhidrogének mindenkori globális keresletének és áringadozásának, hanem azért is, mivel a hidrogént a fosszilis tüzelőanyagokhoz hasonlóan szintén exportálhatnák.

Erre pedig a jövőben igen nagy kereslet mutatkozhat, elég csak a korábban említett 10 millió tonnás uniós célkitűzésre gondolni.

A diverzifikációra továbbá bőven akadna terük is ezen államoknak, az EU-ba érkező exportjuk ugyanis, Bahrein-t leszámítva, elsősorban kőolaj- és földgáz-vonatkozású termékekből áll, többnyire 40-60 százalékban, de Szaúd-Arábia és Katar esetében 80, míg Kuvait vonatkozásában 90 százalékban.

Látva azonban a hidrogén felfutását, annak politikai és gazdasági vonatkozásaival együtt (például, hogy a különböző szakaszokban lévő hidrogénprojekteket övező beruházások összértéke a 2020-as 90 milliárdról 2024-re 680 milliárd dollárra nőtt) korántsem véletlen, hogy a régió több országa is ambiciózus tervekkel állt elő.

Az elemzés teljes szövege az MKI NÉZŐPONT-ban olvasható.