Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Két fronton védekezik Izrael: Eszkalálódik a Hezbollah és a Hamász elleni háború

Globál2024. okt. 2.K.D/D.J.
A rovat támogatója:

Kedden hajnalban indított katonai műveleteket az izraeli hadsereg Libanonban. Ezért este Irán több száz rakétával támadta Izraelt, amelyre válaszul Bejrútra legalább öt csapást mértek az izraeli erők. Hogyan reagált a kormány, és mit lép Amerika? Sajtószemlénk és az első kommentárok Izraelből.

1980-82 és 2006 után ismét olyannyira elmélyült az izraeli-libanoni konfliktus, hogy Bejrútot támadta az izraeli hadsereg, és szárazföldi erőket vetettek be libanoni területen az Irán által támogatot Hezbollah ellen. 

Válaszul Irán tegnap este 181 rakétát lőtt ki Izraelre, a Forradalmi Gárda állítása szerint több mint 400-at.

A támadás alatt országszerte megszólaltak a szirénák, Izrael légterét lezárták, és több területről is rakétatámadásokról érkeztek jelentések. Rá nem sokkal legalább öt izraeli csapás érte Bejrút déli külvárosait szerdán a kora reggeli órákban - közölte egy libanoni biztonsági forrás az AFP hírügynökséggel. 

Az izraeli hadsereg többször adott ki evakuálási parancsot a város épületeire, mondván, hogy a Hezbollah létesítményeit veszi célba.

Emmanuel Macron elítélte Irán Izrael elleni támadását, és kijelentette, hogy Franciaország mozgósítja „katonai erőforrásait a Közel-Keleten az iráni fenyegetéssel szemben”. A francia elnök egyúttal felszólította Izraelt, hogy „a lehető leghamarabb” fejezze be a libanoni katonai műveleteket.

Az iráni külügyminiszter, azt mondta, hogy Teherán akciója befejeződött, hacsak az izraeli rezsim nem dönt úgy, hogy további megtorlást provokál ki.

Izraelben a biztonsági kabineta háború kezdete óta először a jeruzsálemi bunkerben ülésezett - írja az Israel National News (Arutz Sheva) híroldal.

A lap idézi Daniel Hagarit, az IDF szóvivőjét, aki nyilatkozatot adott ki az iráni támadás után.

„Ebben a szakaszban nem tudunk további fenyegetésekről Irán részéről a légterünkben. Elszigetelt találatok vannak középen és délen. Nem tudunk áldozatokról, köszönhetően a lakosság felelős magatartásának. Arra kérünk, hogy ne adjanak információt az ellenségnek, és ne tegyenek közzé felvételeket a rakéták által eltalált területekről”

- mondta Hagari, aki hangsúlyozta: „ennek a támadásnak következményei lesznek. Vannak terveink.

Születtek azonban harciasabb nyilatkozatok is, Bezalel Smotrich pénzügyminiszter így reagált a tömeges rakétaindításra:

„Gázához, a Hezbollahhoz és a Libanoni Államhoz hasonlóan Irán is meg fogja bánni ezt a pillanatot”. Miki Zohar kulturális és sportminiszter azt mondta: „Az ostoba iráni vezető, aki történelmének legrosszabb döntését hozta meg, súlyos árat fog fizetni. Ez az átkozott iráni rezsim végének kezdete”.Ugyanakkor a hírportál úgy értesült, amerikai tisztviselőktől is elhangzott a rakétatámadás előtt, hogy egy közvetlen katonai támadás Irán részéről Izrael ellen súlyos következményekkel járna Irán számára.

Az utóbbi évek leghalálosabb terrortámadása

A rakétacsapással közel egy időben terrortámadás is történt Izraelben, hat ember meghalt, kilenc másik pedig megsebesült egy lövöldözős és késeléses támadásban Jaffában kedd este - közölte az izraeli rendőrség, az utóbbi évek egyik leghalálosabb terrortámadásában.

“Két terrorista, akik közül az egyik puskával, a másik késsel volt felfegyverkezve, civileket támadott meg a tel-avivi kisvasúton, mielőtt leszálltak, majd gyalog folytatták útjukat, és a város Jeruzsálem utcájában lövöldöztek és késeltek emberekre”

- írja a Times of Israel. A lap információi szerint hat ember meghalt, kilenc megsebesült a lövöldözésben.

Lesz-e eredménye a libanoni hadműveletnek?

Arról egyelőre az izraeli médiában sem olvashatunk túl sokat, hogy alakul a szárazföldi erők hadművelete Libanonban. A hadsereg annyit közölt, hogy az ország déli részén végrehajtott műveletekben a Hezbollahhoz tartozó célpontokat támadnak. Emellett

“nyilvánosságra hozták, hogy még mielőtt a nap folyamán hivatalosan megkezdték volna a szárazföldi hadműveleteket Dél-Libanonban, csapatai a jelenlegi háború során több tucat titkos, határokon átnyúló rajtaütést hajtottak végre, megsemmisítve a Hezbollah számos állását, alagútját és telephelyét. A hadsereg azt is tudatta, hogy napokkal a Hamász október 7-i támadása után terroristák ezreit helyezték el a libanoni határ közelében azzal a tervvel, hogy megrohamozzák a Galileát, és ott is hasonló vérengzést rendezzenek.

A hadsereg szerint a különleges erők azóta több mint 70 kisebb rajtaütést hajtottak végre, megsemmisítve a Hezbollah számos állását, alagútját és több ezer fegyverét, amelyeket potenciálisan a terrorcsoport inváziós tervében használtak volna fel - írja a Times of Israel.

A lap publicistája, Lazar Berman ugyanakkor kételyének adott hangot a szárazföldi hadművelet sikerével kapcsolatban. Mint írja, a szűk célokat kitűző, korlátozott rajtaütés nem hoz jelentős változást.

A Hezbollah visszaszorult, de nem tudjuk, hogy ez mit jelent a rakétákkal felszerelt csapatai számára, amelyek mélyen az ellenséges területről is támadhatják Izraelt; a hosszú távú kérdések továbbra is megválaszolatlanok maradnak.

Bár a lépés világszerte címlapokra került, a művelet nagyságrendjét nem szabad túlértékelni. A hadművelet során, amely valóban nem nevezhető teljes szárazföldi manővernek, a csapatok néhány száz méteren - és néhány esetben néhány kilométeren - mozognak Libanonban” - értékel Berman hozzátéve,

egyértelmű, hogy az elmúlt két hét izraeli hadműveletei elképesztően sikeresek voltak a Hezbollah vezető rétegének likvidálásában és az egész szervezet egyensúlyának megbontásában. A kérdés az, hogy ez mennyire szivárgott le a taktikai csapatokhoz a terepen, és hogy meddig tart Izrael előnye egy olyan szervezet ellen, amely rendkívül rugalmasnak és alkalmazkodóképesnek bizonyult.

Jobban sikerül most, mint 2006-ban?

A Jerusalem Post cikke megjegyzi, az izraeli katonák 2000-ig megszállták Dél-Libanon egy sávját, elsősorban a Hezbollah támadásai miatt. Majd hat évvel később a két fél ismét összecsapott, amikor a Hezbollah elrabolt két izraeli katonát.

Izrael ismét megszállta Libanont, de a háborút Izraelben fiaskónak tekintik: több mint 100 izraeli katona és a Hezbollah több száz harcosa halt meg, valamint több tucat izraeli és több mint 1000 libanoni civil.“A legfontosabb, hogy a Hezbollah sértetlen maradt. A terrorcsoport figyelmen kívül hagyta az ENSZ határozatát, amely felszólította, hogy vonuljon vissza a Litani folyótól északra, ami ütközőt jelentett volna Dél-Libanonban” - mutat rá a cikk azt sem rejtve véka alá, hogy azóta a Hezbollah Irán legjobban finanszírozott proxihadserege, egy olyan erő, amely becslések szerint akár 100 000 harcossal és több százezer rakétával rendelkezik, amelyek gyakorlatilag egész Izrael területét elérhetik.

Az utóbbi hónapok izraeli akciói után a Hezbollah meggyengült, így kerülhetett sor az izraeli szárazföldi erők bevezetésére: az izraeli katonai vezetés szerint most történelmi pillanat jött el a Hezbollah megtörésére.