Véget ért a G7-csúcs: a segélyezés helyett új korszak érkezik 

A G7-csúcstalálkozót június 15–17-e között rendezték meg a franciaországi Évianban, ahol a francia elnökség elsődleges célja a globális egyensúlyhiányok csökkentése és a nemzetközi együttműködés megújítása volt. A csúcs a globális egyensúlyhiányok enyhítésére, az ipari túlkapacitások visszaszorítására és a technológiai vívmányok kordában tartására fókuszált. A találkozó napirendjén szerepelt a kritikus nyersanyagok ellátási láncainak kérdése is.

A tárgyalóasztalnál a G7-államok (Amerikai Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Kanada, Németország és Olaszország) és az Európai Unió mellett olyan meghatározó szereplők is helyet foglaltak, mint India, Brazília és Dél-Korea, valamint Ukrajna. A G7-csúcsról a NKE Európa Stratégia Kutatóintézet készített részletes elemzést. Eszerint India jelenléte a csúcson ma már nem gesztusértékű udvariasság, hanem stratégiai lépés. Bár a dokumentumokban Kína neve egyetlen egyszer sem szerepel, érezhető, hogy a „globális kereskedelmi egyensúlyhiány”, az „ipari túlkapacitás” vagy a „kritikus nyersanyagok ellátási láncainak diverzifikációja” mögött felsejlő tartalmak a kínai gazdasági modellre utalnak - állapítja meg az elemzés.

Az éviani G7-csúcstalálkozó alkalmával a fejlett ipari demokráciák egyfajta stratégiai paradigmaváltást hajtottak végre: a segélyezés korszaka után a piaci alapú, de etikailag szabályozott partnerségek felé léptek el. A találkozó valódi értéke nem csupán a technológiai keretrendszerekben vagy az egészségügyi források mozgósításában rejlik, hanem abban a felismerésben, hogy a Nyugat csak a feltörekvő középhatalmakkal – mindenekelőtt Indiával – szövetségben képes hatékony ellensúlyt képezni a kínai gazdasági növekedéssel szemben. Az Európai Unió számára ez a kialakult geopolitikai helyzet a „normatív hatalom” megőrzésének utolsó esélyét kínálja, miközben igyekszik elkerülni, hogy a Washington és Peking közötti kereskedelmi pengeváltások járulékos vesztesévé váljon.

A nemzetközi fejlesztés átalakítása, a G7 Infrastruktúra Befektetési Tanács létrehozása és a magántőke kockázatmentesítése mind azt sugalmazzák, hogy a globális verseny immár a standardok és a fenntartható finanszírozási modellek szintjén dől el. A rák elleni globális küzdelem és az etikus mesterséges intelligencia iránti elkötelezettség némileg humanizálja ezt a geopolitikai küzdelmet, ám a mélyben továbbra is az ellátási láncok feletti ellenőrzés és a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés biztonsága áll. Brüsszel stratégiája, amely a „harmadik út” kikövezésére irányul, vitathatatlanul ambiciózus, ám sikere nagyban függ attól, hogy a globális szereplők valóban hajlandóak-e alávetni magukat az európai típusú, szigorú jogi szabályozásnak. Ez eddigi jelek nem erre utalnak.

Magyarország szempontjából ez a feszült nemzetközi környezet számos kérdést vet fel, amelyek megválaszolása túlmutat a hagyományos külpolitikai eszköztáron. Ilyen például az, hogy miként tud a hazai, kifejezetten exportorientált gazdaság fejlődni egy olyan korszakban, ahol a szövetségesek közötti védővámok és a kereskedelmi háborúk fenyegetése válik az új normává.