10 OK, AMIÉRT NEM TUDJÁK MEGJÓSOLNI A VÁLSÁGOKAT A KÖZGAZDÁSZOK

Hírek2018. márc 23.Növekedés.hu

Több mint 30 évvel ezelőtt monopol helyzetbe került a közgazdaságtanban neoklasszikus iskola, amely alapján már nem tudták megfelelően kezelni a 2008 utáni válságokat, így az egyes országoknak már más - országonként sokszor eltérő - megoldásokhoz kellett folyamodniuk. De valójában mi okozta a közgazdászok csődjét: miért nem tudták – és a mai napig sem tudják – előre látni a globális pénzügyi összeomlások kockázatát? A közgazdaságtan „reformációjáról" tartott nemzetközi konferenciát a Magyar Közgazdasági Társaság. Közgazdasági elméletek követik egymást, de az 1980-as évek eleje óta vezető iskolának számító neoklasszikus iskola gyakorlatilag monopol helyzetet alakított ki magának – egészen az utóbbi évekig. A 2008-as válsághoz vezető kockázatok elfedése, és a válságkezelés módszereinek csődje ugyanis megrendítette ezt az egészségtelen szellemi monopóliumot. Eljött az az időszak, amikor már nem csak a fősodorhoz tartozó közgazdászok kerültek döntéshozó szerepkörbe, és a neoklasszikus gyakorlat mellett más iskolák módszereit és új megoldásokat is alkalmazni kezdtek az egyes országok. A növekedés.hu már korábban is foglalkozott a közgazdaságtan reformját követelők téziseivel, amelyeket 500 évvel azután szegeztek ki a London School of Economics kapujára, hogy Luther Márton kifüggesztette tételeit a wittenbergi vártemplom ajtajára. A Magyar Közgazdasági Társaság március 22-én rendezett konferenciát a közgazdaságtan megújításáról, összeszedtük a legfontosabb pontokat, amelyek a reformokról elhangzottak a fórumon.

  1. A neoklasszikus iskola bizonyos szempontból olyan egyeduralomra tett szert a közgazdaságtanban, mint Luther előtt a katolikus tanok, így a „reformáció” is hasonló külsőségek mentén zajlott le. A neoklasszikus közgazdaságtan a politikai döntéshozóktól kezdve az oktatásban, a szakpolitikai tanácsadásban is szellemi monopóliumhoz jutott évtizedekkel ezelőtt.
  2. A 70-es évek elejétől hol kisebb hol nagyobb erejű válságok jellemzik a piacokat, melyeket a neoklasszikus iskola nem tudott előre jelezni, de ennél sokkal nagyobb hiba, hogy később sem tudták megmagyarázni a válságok okait. Általában úgynevezett „külső sokkokra” hivatkoznak, amelyek eredőiről a mai napig tudományos válaszokat nem adtak.
  3. A gazdasági folyamatokat túlságosan leegyszerűsítik, és sok szempontot – mint például a jövedelmi különbségek növekedését, az életminőséget, stb. – nem vesznek figyelembe. Túlságosan a kereskedelemre koncentrál, miközben az előállított javak hozzáadott értékét is nézné.
  4. Az iskola képtelennek bizonyult az önkorrekcióra, így egyre inkább hitvilágként, mintsem tudományként fejlődött. Jellemző, hogy a válságkezelés során amikor az elmélet és a gyakorlati tények szembekerültek, az elméletek megóvása érdekében a bizonyítékokat figyelmen kívül hagyták, vagy bagatellizálták.
  5. A fogyasztás végtelenségig növelhetőségének teóriája is megbukott, azt is nézni kell, milyen áron emelhető a GDP. Az emberek életkörülményeinek, iskolázottságának, szellemi jóllétének állapotával is törődnie kell a közgazdaságtannak, nem elegendő az egy főre eső bruttó összterméket fő mérőszámként kezelni.
  6. Más iskoláktól is át kell venni olyan gyakorlatokat, amelyek működnek a gyakorlatban, nem szabad a monopol hatalom érdekében a tudományos fejlődéstől elzárkózni. Egy közgazdasági iskola dominanciája – adott esetben a neoklasszikus gondolkodóké - nem jelentheti, hogy intellektuálisan magasabb szinten állnak ezek a tanok.
  7. Nem lehet matematikai modelleken keresztül az emberek viselkedését előre vetíteni. Az emberek saját értékrenddel, akarattal rendelkeznek, nem lehet a közgazdasági folyamatokat kémiai reakcióként kezelni. Jó példa erre a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank és az Európai Unió hármasának „mentőprogramja”, melyet Görögország számára dolgoztak ki, és amely látványos kudarchoz vezetett. A modellszámítások zöme nem jött be, ahogy az idővel javított számok sem teljesültek.
  8. Megdőlt az állam „éjjeliőr” szerepének mítosza, nappal is őrködni kell, a piacok a válság előttinél sokkal nagyobb szabályozásra szorulnak. A pénzpiacok magára hagyása instabilitást okoz, amely újabb és újabb válsághoz járul hozzá.
  9. Alaptalan egy általános egyensúlyi helyzet feltételezése, ilyen nincs, tévedés azt hinni, hogy ez bekövetkezne akkor, ha az állam nem avatkozna be a gazdasági folyamatokba.
  10. A válság tapasztalatai, és mindazok a kihívások, amelyekkel a társadalmak szembenéznek – a klímaváltozás, a negyedik ipari forradalom vagy éppen a migráció okozta társadalmi változások – felgyorsították a közgazdaságtan fejlődését. Talán ezért is jó helyen és jó időben születtek meg és kaptak nyilvánosságot e tézisek.
A makroökonómia nem csak nyugaton, hanem Magyarországon is az ökonokrácia kiépülését szolgálta a kilencvenes években. Az akkori legmodernebb főáramú közgazdasági elméletek még egyáltalán nem vették figyelembe az intézményeket, azok különbözőségeit és azt, hogy nincsenek univerzális gazdasági sikerreceptek - olvasható György László és Oláh Dániel, a Neumann János Egyetem docensének, illetve tudományos munkatársának elemzésében. A növekedés.hu számára írt, a közgazdaságtan válságáról szóló összefoglalójuk szerint a főáramú közgazdaságtan modelljeiből az következett, hogy minden ország egyforma, így minden országban ugyanúgy, ugyanazokkal az eszközökkel, ugyanolyan sikeres piacgazdaság hozható létre. Nem vették észre, hogy a gazdaságok különbözőek, mert más problémáik, hagyományaik, intézményeik vannak. Nem vették figyelembe, hogy ami működik az egyik országban, nem működik a másikban. Magyarország ekkor még kritika nélkül fogadta el a nemzetközi intézmények – olykor meglehetősen haszontalannak bizonyuló, de így is szakmai tekintélyt parancsoló – modelljein alapuló szakpolitikai javaslatait. Az eredmény a magyar gazdaság leépülése, a foglalkoztatottság 30 százalékos zsugorodása és a fennmaradó rész jelentős mértékben külföldi tulajdonúvá válása volt, annak minden előnyével és hátrányával.
A konferencia fő előadói: Andrew Simms, a 33 tézis egyik szerzője is kiszegezője, Ha-Joon Chang, a Cambridge-i Egyetem közgazdász professzora, Dombi Ákos egyetemi docens, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdálkodástudományi Intézet Összehasonlító Gazdaságtan Tanszékének vezetője és Pogátsa Zoltán közgazdász, a Soproni Egyetem docense, a CEU, az ELTE és a Veronai Egyetem oktatója, illetve Pleschinger Gyula, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke.