A japán cégek többsége törölné vagy tovább halasztaná az olimpiát

Hírek2020. aug. 25.Növekedés.hu

A japán vállalatok több mint fele úgy véli, hogy a koronavírus miatt az idei nyárról egy évre elhalasztott tokiói olimpiát újra el kellene halasztani vagy egyszerűen törölni kellene a játékokat.

A Reuters beszámolója szerint a japán Tokyo Shoko Research közvéleménykutató 13 000 vállalatra kiterjedő felmérése azt mutatta, hogy a megkérdezettek 27,8 százaléka törölné, 25,8 százaléka pedig ismét halasztaná a rendezvényt.

Japán május végén szüntette meg a koronavírus-fertőzések megállítását célzó rendkívüli állapotot, de júliusban az esetszám ismét növekedésnek indult.

Miután semmi jele sincs annak, hogy a fertőzés terjedése leáll, a vállalatok véleménye megoszlik az olimpia 2021-ben történő megrendezéséről

- fogalmazott a közvéleménykutató közleménye

A felmérésben részt vevő vállalatok 22,5 százaléka véli úgy, hogy az olimpiát a tervek szerint meg kell tartani. Kevesebb nézővel rendezné meg 18,4 százalékuk, 5,3 százalék pedig azt gondolja, hogy a nézőket ki kell zárni.

A felmérést július vége és augusztus eleje között az interneten keresztül végezték.