A járvány alatt az Alibaba tulajdonosa lett a kínai adakozás poszterarca

Hírek2020. máj. 31.D.J.

Könnyen lehet, hogy Jack Ma segítségével Peking még szorosabbra akarja fűzni a kapcsolatait Afrikával.

Bár a gazdasági krízistől komolyan tartanak a kínai gazdagok, azoknak a milliárdosoknak, akik a technikai iparban szedték meg magukat úgy tűnik nem kell aggódniuk. Az Alibaba tulajdonosának Jack Ma-nak a vagyona - mely mintegy 41 milliárd dollárt teszi ki - a mostani krízisben sem változott érdemben. A dúsgadag üzletemberrel az utóbbi pár hónapban azonban így is nagyot fordult a világ. A tavalyi évben ugyanis még úgy tűnt, hogy Jack Ma kerülni fogja a nyilvánosságot. Az életrajzírója Duncan Clark azt mondja: egyes pletykák szerint a visszavonulását Peking követelte ki, részben azért, mert az Alibaba-vezér idejekorán találkozott az amerikai elnökkel.

A volt vállalatvezér ugyanis még 2017 januárjában nem sokkal a beiktatása után személyesen egyeztetett Donald Trumppal.

Előbb találkozott a „szabad világ vezetőjével”, mint a kínai elnök. Clark szerint a Kommunista Párt nem szereti, ha a gazdasági elit egyik tagja ennyire előtérbe kerül. A feltételezések szerint ez is közrejátszhatott abban, hogy nagy meglepetésre Jack Ma -talán külső nyomásra- tavaly felállt az Alibaba elnöki székéből.

Viszont mióta a koronavírus kiütött, a dúsgazdag üzletember újra bekerült a reflektorfénybe. Márciusban, amikor Európa-szerte elkezdett erősödni a járvány Ma elindított egy saját Twitter fiókot, ahol bő egy hónapon át csak és kizárólag azokról a külföldre szállított adományokról számolt be, amelyek az alapítványain keresztül jutottak célba. Miközben 14 millió dollárral a COVID-19 elleni vakcina fejlesztésébe is beszállt, milliószámra küldött egészségügyi eszközöket Európába, Latin-Amerikába, az Egyesült Államokba és Afrikába.

A fekete kontinensre már az első körben több mint 1 millió koronavírus-tesztet és 6 millió arcmaszkot küldött.

Ahogy arra a BBC is felhívta a figyelmet, Jack Ma a kínai állami sajtóban is roppant népszerű lett. Április végéig majdnem annyit emlegették, mint magát az elnököt, Hszi Csin-ping-et. Csakhogy közben a kínai állam külföldi felajánlásait rengeteg kritika érte: több országban amiatt panaszkodtak, hogy az egészségügyi eszközök nem elég jó minőségüek. Ezzel szemben azok az adományok, amelyeket maga Jack Ma küldött általában a fogadó országokban is remek PR-t kaptak. Különösen a fekete kontinensen.

„Lehet mondani, hogy Ma felajánlásait egész Afrika örömmel fogadta”

– mondja Eric Olander a China Africa Project nevű weboldal társalapítója. Az Alibaba tulajdonos láthatóan komoly hangsúlyt helyezett a régióra. A visszavonulása után ugyanis megfogadta, hogy az összes országot fel fogja keresni a kontinensen.

Persze felmerült a kérdés, hogy Ma adomány-akcióit Peking mennyire támogatja? Vajon a kirobbanó népszerűségét nem veszik rossz néven? Duncan Clark, a BDA China tanácsadó cég elnöke szerint sajátos helyzetben van a Párt:

mert most épp hogy szükségük van Jack Ma-ra, például azért, hogy tovább erősítsék a pozíciójukat Afrikában.

A kontinensen Ma a kínai jótékonyság arca lett. Amikor az adományai megérkeznek az állami repterekre, akkor általában a kínai nagykövetek is jelen vannak az átvételnél. Legutóbb a felajánlásai hétfőn érkeztek meg Zambiába, ahol több tízezer egészségügyi eszközt -köztük négy lélegeztetőgépet- adtak át.