A járvány miatt elmaradó nyári gyerektáborok pótlására ezt találták ki a gazdag amerikai szülők

Hírek2020. júl. 25.Növekedés.hu

A legvagyonosabb családok különféle edzőket és a járvány miatt munka nélkül maradt gyerekfelügyelőket bérelnek fel a privát nyári táboraikba, hogy a koronavírus miatt kimaradt közösségi tapasztalatokat otthon is átélhessék a gyerekek.

A legtöbb szülő nem szívesen küldi a gyermekeit idén ottalvós nyári táborokba a koronavírus miatt – még akkor sem, ha a táborokat ennek ellenére egyébként megnyitnák. A gazdag szülők úgynevezett gyerekfelügyelőket (camp counselors) és edzőket bérelnek fel, hogy saját otthonukban zártkörű "nyári táborokat" szervezzenek gyermekeik számára – számolt be róla a Business Insidernek két elit ügynökség toborzója.

A tehetős családoknál bevett szokás, hogy elit nyári táborokba íratják be a gyerekeket, most pedig jobb híján megpróbálják otthonaikban megteremteni a táborok hangulatát. Egyesek a lezárások miatt munka nélkül maradt gyerekfelügyelőket kérik meg arra, hogy állítsanak össze egy teljes napi programot, míg mások edzőket alkalmaznak, és különféle sportprogramok összeállítására kérik fel őket.

A szülők szerte az Egyesült Államokban felvásárolják például a sporteszközöket, kajakok és kerékpárok teljes készletét, hogy csemetéik ne unatkozzanak a nyári szünet alatt.

Az egyik család például felvette a kapcsolatot a Beverly Hills-i székhelyű Westside Nannies ügynökséggel. Olyan tapasztalattal rendelkező gyermekfelügyelőt keresnek, aki segítene egy kincsvadászat leszervezésében és koordinálásában, a család hátsó udvarában felépített akadálypályánál.

Ezek a privát, „do it yourself (DIY)” táborok az elmúlt hetekben olyan népszerűek lettek, hogy a New York-i Hire Society ügynökség elindított egy olyan programot, amely kifejezetten azért lett kitalálva, hogy segítse a családokat egy olyan ütemterv kidolgozásában, mintha a szokásos nyári táborban lennének a gyerekek.

Még akkor is, ha igazából otthon, karanténban kell lenniük. A program keretén belül az ügyfelek futball-, lacrosse-, tenisz- és kosárlabda-edzőket bérelhetnek fel, ezenkívül vannak olyan dolgozók, akik kézműves foglalkozásokat és főzőtanfolyamokat tartanak. Az ügynökség már fontolgatja, hogy a vízisport felé nyissanak. Ez magába foglalná a szörf és wakeboard-órákat – így pedig teljes lehetne a nyári tábor élménye.