Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A gazdagok több állampolgárságot vásárolnak, így kerülnének ki egy újabb járványhullámot

Hírek2020. máj. 17.Növekedés.hu

A leggazdagabbak bebiztosítják magukat azokra az időkre is, ha esetleg eljönne a fertőzések második hulláma, újabb lezárásokkal. Több állampolgárságot vásárolnak világszerte, hogy ha kell, vírusmentes országokba utazhassanak.

A letelepedési ügyekkel is foglalkozó globális tanácsadó cég, a Henley & Partners legfrissebb adatai szerint

idén az első három hónapban 42 százalékkal nőtt az új állampolgárságot hivatalosan kérelmező személyek száma.

Dr. Christian Kalin, a cég elnöke szerint az úgymond „befektetési célú migráció” céljai az utóbbi időben megváltoztak. Már nem az a legfontosabb, hogy a gazdagok bárhova utazhassanak a szabadidős vagy üzleti tevékenységük szempontjából, hanem

az egészség és a biztonság az elsőszámú szempont.

De mi az, ami miatt a gazdagok úgy gondolják, szükségük van menekülési tervre? Egy olasz multimilliomos szerint, aki nem ért egyet azzal, ahogy a kormánya a pandémiát kezeli, maga a döntés két tényezőre vezethető vissza: az egészségügyi szolgáltatások változó teljesítményére és a határok lezárására, amely felosztotta a családokat - olvasható a Business Insider oldalán.

A legnépszerűbb Ausztrália, Antigua, St. Kitts és Nevis, Tuvalu, Vanuatu, Ausztria, Svájc, Portugália, Ciprus, Málta és Montenegró.

Mindegyik állampolgárságot vagy állandó tartózkodási helyet kínál az állami kincstárhoz való közvetlen adományért vagy a helyi ingatlanokba vagy vállalkozásokba történő befektetésért cserébe.

A Karibi-térségben az állandó tartózkodásért cserébe családtagonként 100 ezer dollárt (körülbelül 33 millió forintot) kérnek, Máltán és Cipruson 1,1 - 2,2 millió dollárt, Ausztriában pedig 7,6 millió dollárt.

Ausztria különösen vonzó célpont, mivel nemcsak magas színvonalú az egészségügyi ellátás, de a kormánya is gyorsan cselekedett a vírus terjedésének korlátozása érdekében.

Az Egyesült Királyság, amely az elmúlt években vonzotta a szupergazdagokat, és amely ország egyébként letelepedésre is lehetőséget ad (de útlevelet nem) többmillió fontnyi beruházásért cserébe, már nem tekinthető biztonságos választásnak. Többek szerint ugyanis a kormány túl lassan reagált a pandémia jelentette veszélyre.

Az, hogy egy személy több állampolgársággal rendelkezik, nemcsak számukra előnyös, de az általuk fizetett pénzre nagy szükségük van a kormányoknak is, a koronavírus-járvány okozta gazdasági következmények finanszírozása miatt.