Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

A kormányfő elmondta, milyen érvvel váltaná le a köztársasági elnököt és az Alkotmánybíróság elnökét 

Hírekegy órájaMTI

Magyar Péter a kormány nevében benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó javaslatot. Ezt a miniszterelnök Facebook-oldalán közölte szombaton, hozzátéve, hogy a módosítással megszűnik a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása.

Magyar Péter videós bejegyzésében elmondta: a 12 pontból álló javaslat főbb pontjai között az országgyűlési képviselők 12 éves (vagy három ciklusos) időkorlátja, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszűnése, a függetlenebb Alkotmánybíróság és 70 éves életkori határ bevezetése szerepel.A javaslat erősebb bírói önigazgatást, a Kúria és az OBH elnökének bírók által kezdeményezhető visszahívását is tartalmazza, de szerepel benne a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozása, az Alkotmánybíróság hatásköreinek visszaadása és a Költségvetési Tanács vétójogának eltörlése is.

Az alkotmánymódosítás javaslatában kevesebb sarkalatos törvény, a közpénz védelmének erősítése, a vármegyék visszanevezése megyékre, az önálló szabályozó szervek alaptörvényi szabályainak felülvizsgálata, az önálló Országgyűlési Őrség megszüntetése, illetve egységes rendészeti igazgatás egyaránt szerepel.

A miniszterelnök a széles körű társadalmi véleményezés segítségével megalkotott alkotmánymódosítás jelentőségét hangsúlyozva azt mondta:

harminchat évvel a rendszerváltás után először történik meg Magyarországon, hogy egy alkotmánymódosítás nem zárt ajtók mögött születik meg, hanem a magyar emberekkel egyeztetett módon.

Az Országgyűlésnek szombaton benyújtott minden egyes rendelkezés ugyanazt a célt szolgálja, hogy a magyar államot soha többé ne ejthesse senki foglyul - hangoztatta Magyar Péter.

A részletekről szólva elmondta, hogy

a törvénymódosítással megszűnik a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása, szavai szerint ugyanis Magyarország újjáépítése nem kezdődhet úgy, hogy legfontosabb közjogi méltósága ugyanaz az ember marad, aki közreműködött a köztársaság lebontásában, "sőt, éltette a jogállamot lebontó kormányt".

Bejelentette azt is, hogy az új köztársasági elnököt az alkotmányozási folyamat lezárultáig, de legfeljebb öt évre az Országgyűlés választja meg várhatóan még idén nyáron.A miniszterelnök kifejtette: az alkotmánymódosítás helyreállítja az Alkotmánybíróság függetlenségét és visszaadja azokat a jogköreit, amelyeket az Orbán-rendszer elvett tőle, illetve megadja az alkotmánybíráknak a jogot, hogy saját vezetőik kiválasztásában meghatározó szerepet töltsenek be.

A módosítás emellett szűkíti a sarkalatos törvények körét és létrehozza a Nemzeti Vagyon Visszaszerzési és Védelmi Hivatalt.

A benyújtott alkotmánymódosítás az alkotmányos demokrácia vége és az önkényuralom kezdete Magyarországon

- értékelt Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Facebook-oldalán szombat délután, miután Magyar Péter miniszterelnök bejelentette az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó kormányzati javaslat benyújtását.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott, hogy az alkotmánymódosítással politikai megfontolásból leváltják az alkotmányos megbízatását jogszerűen gyakorló köztársasági elnököt, "lefejezik az Alkotmánybíróságot", korlátozzák a demokratikus választást, és a jelenlegi ellenzéki képviselők több mint fele nem lesz többé választható Magyarországon.