Igyekszik elkerülni a pánikhangulatot Olaszország

Hírek2020. feb. 26.Sz.A.

Tovább nőtt a koronavírusos betegek száma Olaszországban, amely a világon a harmadik legfertőzöttebb ország lett. Giuseppe Conte kormányfő igyekszik elkerülni, hogy eluralkodjon a pánikhangulat az országban. Tegnap egy háromlépcsős védelmi rendszert jelentett be, a WHO olasz szakértője pedig hangsúlyozta, hogy 100 esetből 97-en meggyógyulnak.

Kedden tovább emelkedett a koronavírussal fertőzöttek és a betegségben elhunytak száma Olaszországban, három új tartományban is regisztráltak új betegeket, a helyzet mégis kicsit javult hétfőhöz képest. A kormányzati és polgári védelmi kommunikáció első számú célja az emberek megnyugtatása, Giuseppe Conte kormányfő keddi sajtótájékoztatójának fő üzenete a felesleges és nem összehangolt óvintézkedések bevezetésének leállítása, amelyek "hamis biztonságérzetet" keltenek.

Conte hangsúlyozta: Olaszország biztonságos hely, csak néhány, nagyon kicsi övezet van, ahol korlátozzák a közlekedést, a helyzetet ezért nem kell dramatizálni.

Három fő "övezetet" jelöltek ki, és egységesítették az óvintézkedéseket: a legerősebb készültség a leginkább érintett úgynevezett gócpontokban (Milánó mellett található Lodi körzetében 10, illetve Veneto tartományban egy falu), ahol karantént rendeltek el, Lombardia és Veneto tartományok, illetve az ország nem fertőzött régiói. Conte hangsúlyozta, hogy ahol nincs gócpont, nem fertőzött a terület, ott tartsák fenn a termelést és folytassák az oktatást, mert

"egészségügyi vészhelyzet van, de ezt racionálisan kell kezelni."

Elismerte, hogy az országban több helyen elfogyott a védőmaszk és a fertőtlenítő, ezeket minél hamarabb pótolni kell.

Kötelező vizsgálat 

A legkomolyabb a helyzet Lombardiában, ahol a legtöbb fertőzést regisztráltak, a második legérintettebb Veneto. Az elhunytak száma kedd estére 11-re emelkedett, az összes fertőzötté pedig elérte a 322 főt. A többi érintett tartományban (Piemonte, Lazio, Toscana, Szicília, Liguria és Alto Adige) csak néhány esetet tartanak nyilván.

Kedden Firenzében, Pistoiaban, La Speziában és Szicíliában is regisztráltak új eseteket, egyet pedig a liguriai Alassioban. Továbbra sem tudni, hogyan került be a vírus az országba, az egészségügyi minisztérium közlése szerint ugyanis az eddig "első betegnek" tartott személynél csak egy vagy két héttel később azonosították a vírust, mint ahogy az Lodiban már megjelent. 

Az egészségügyi hatóságok felszólítottak mindenkit, aki az utóbbi 14 napban a vesztegzártól érintett észak-olasz településeken járt, hogy jelentkezzen koronavírus-vizsgálatra.

WHO: 100-ból 97-en meggyógyulnak

A fertőzés veszélyét reális alapokra kell helyezni: 100 betegból 80 spontán meggyógyul, 15-nél komplikációk léphetnek fel, de meggyógyulnak, 5 százalék komolynak minősülhet, és 3 végződhet halállal - mondta Walter Ricciardi, a WHO szakembere a szervezet tegnapi római sajtótájékoztatóján, ahol igyekeztek a pánikhangulatot csökkenteni. Ricciardi hangsúlyozta, hogy az eddig elhunytak mindegyike idős volt, már a fertőzés előtt más betegségben szenvedett, összességében rossz egészségi állapotban volt.

A védőmaszkokkal kapcsolatban kiemelte, hogy egészséges emberek esetében nincs rájuk szükség.

A legtöbb óvintézkedést Lombardiában vezették be: bezárták az iskolákat, egyetemeket, mozikat és múzeumokat, este hattól szigorították a vebdéglátóhelyek nyitvatartását, felfüggesztették a miséket. a Milánó melletti Lodiban és környékén 10 településen karantént hoztak létre, melyet a rendőrség és szükség esetén a katonaság ellenőriz. 

A nagy olasz lapok többsége kedden igyekezett véleménycikkekben is a helyzet reális kezelésére szólítani a lakosságot, kiemelve, hogy az influenzában és annak szövődményeiben évente átlagosan nyolcezren halnak meg az országban. 

Gyorsan terjed

A nyugalomra intő elemzések ellenére szakértők elismerik, hogy a ferzőzés terjedése nagyon gyorsnak mondható, és Kína és Dél-Korea után

Olaszország vált a harmadik legfertőzöttebb országgá.

A vírus terjedésének sebességét jelzi, hogy öt nap leforgása alatt háromról 322-re ugrott a megerősített esetek száma.

Elemzők szerint egyelőre korai megjósolni, hogy az amúgy is hosszú évek óta stagnáló olasz gazdaságra milyen hatás gyakorol a gazdag északi tartományok esetleges leállása, Lombardia és Veneto tartományok adják ugyanis az olasz GDP egyharmadát és az olasz export közel 40 százalékát. Hétfőn több mint 5 százalékkal esett a milánói tőzsdeindex, tegnap pedig újabb egy százalékot vesztett.

Továbbra sem zárják le a határokat

Több ország is korlátozásokat jelentett be az Olaszországból érkezőkre vonatkozóan, és van, ahová egyáltalán nem is mehetnek most olasz állampolgárok. Ilyen például a Seychelle-szigetek, Mauritius és Jordánia. A Brazíliába tartó repülőjáratokon orvosi ellenőrzésen esnek át az utasok, Románia, Horvátország és Izrael pedig megfigyelés alatt tartja az Olaszországból érkezőket. Az olasz állampolgárok utazását korlátozó illetve  tiltó intézkedéseket Giuseppe Conte kormányfő igazságtalannak és túlzásnak tartja.

Bár Ausztria vasárnap este felfüggesztette egy időre a Brenner-hágón a két ország közötti vonatforgalmat, de ezt az intézkedést később visszavonták. Svájc nem zárja le a határforgalmat, ahogy Franciaország és Németország sem.

A francia egészségügyi minisztérium kedden bejelentette, hogy a két érintett olasz tartományból érkezők két hétig maradjanak otthon, és rendszeresen mérjék a lázukat. Olasz lapinformációk szerint

az Európai Parlament olyan javaslatot készít elő, amely szerint az észak-olasz tartományokból érkezőknek két hétig otthon kellene maradniuk.

Az olasz egészségügyi minisztérium tegnap egyeztetett az összes uniós egészségügyi minisztériummal a közös fellépés érdekében- ezt jelentette be Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter.