A világ első húsz országa között a magyar állampolgárság

Hírek2018. máj. 28.Növekedés.hu

Tévedés azt gondolni, hogy hazánk állampolgársága a külföldiek számára nem vonzó. Ennek értékességi rangsorában 209 ország közül csak úgy, mint tavaly, most is az előkelő 18. helyen állunk. Számtalan országba vízum nélkül is utazhatunk. Több módon is meghatározható, hogy mennyire lehet értékes egy-egy ország állampolgársága, mégis évről-évre az egyik leghitelesebbet a letelepedési ügyekkel is foglalkozó globális tanácsadó cég, a Henley & Partners jelentése tartalmazza. A számításnál a svájci készítők hét faktort vettek figyelembe, melyet két részre, külsőre és belsőre bontottak. Ez utóbbiba tartozik a gazdaság mérete, az emberi teljesítőképesség fejlődése, illetve a közrend és stabilitás. A külsőben szerepel, hogy hány országba lehet vízum nélkül eljutni turisztikai vagy letelepedési céllal, valamint ezen országok fejlettségi szintje. Lényeges szempont, hogy az állampolgárságot és nem az országokat értékeli az index, mivel az emberek lehetőségeit nem csak az adott országban fennálló feltételek befolyásolják, hanem az is, hogy mennyire könnyen, azaz vízummentesen juthatnak el más országokba. Az idei felmérésben 209 állampolgárságot vizsgáltak meg a kutatók. Az első 10 helyezett között Norvégia és Izland kivételével csak uniós tagállamok találhatók. A dobogó legfelső fokát Franciaország szerezte meg, míg az előző években még a német állampolgárság volt a csúcson, ez azonban most a második helyre csúszott vissza. A bronzérmet pedig az izlandi állampolgárság nyerte el az idén. A magyar állampolgárság ugyanis előkelő helyen végzett és megtartotta korábbi 18. helyezését. A környező országok közül csak Ausztria (10.), Csehország (15.) és Szlovénia (17.) végzett előkelőbb helyen, lehagytuk viszont Szlovákiát (19.), Lengyelországot (20.), Romániát (25.) és Horvátországot is (28.). Az országok közötti szabad mozgás kevésbé rugalmas volta miatt ugyanakkor olyan országok is mögöttünk végeztek, mint az Egyesült Államok (27.), Kanada (33.) vagy Ausztrália (32.). Nyilvánvalóan nem meglepetés, hogy a lista végén olyan bukott államok szerepelnek, amelyek területén nem csak az életszínvonal rendkívül alacsony, de sok esetekben fegyveres konfliktusok is dúlnak. Az utolsó helyen Szomália áll, előtte pedig Afganisztán, amely tavaly még az utolsó volt. A lemaradó 10 között még olyan országok vannak, mint Irak, Dél-Szudán, Közép-Afrikai Köztársaság, valamint Szíria és Jemen. A kimutatásból az is kiderült, mennyire értékes egy-egy ország útlevele, azaz egy-egy országból hány helyre lehet vízum nélkül beutazni. Jó, hír, hogy a világ 218 országából 167-ben vízum nélkül is szívesen látják  a magyarokat, a listán pedig a tízedikek lettünk szemben az egy évtizeddel ezelőtti, az akkor még 19. helyünkkel. A rangsor kifejezetten érdekes, ahogy a CNN is fogalmaz, van olyan útlevél, ami több ajtót nyit meg a világban bármelyik más útlevélnél, de ez nem a szabadság földjének tekintett Amerikai Egyesült Államok papírja. A legjobb ebből a szempontból a német, az ottani állampolgárok 177 országba utazhatnak útlevél nélkül. Őket Svédország követi a sorban 175 országgal, a harmadik helyen pedig Dánia, Finnország, Olaszország, Spanyolország és az USA osztozik. Az igazán érdekes nem is a lista eleje, hanem a vége: hogy kik azok, akiknek nagyon sok államban engedélyt kell kérniük a határátlépéshez. A sereghajtók: egy afgán állampolgár mindössze 25 országba léphet be szabadon, egy pakisztáni 29-be, egy iraki 30-ba, egy szomáliai 31-be, egy szíriai pedig 32-be. Beszédes, hogy három olyan ország is van az utolsók között, ahonnan jellemzően a legtöbb menekült érkezik Európába. A tanulmány készítői szerint a sorrend attól is függ, hogy az egyes országoknak milyen viszonyuk és vízum megállapodásuk van egymással, példaként említik az uniós országok jó szereplését a schengeni egyezmény megléte miatt.