A zene fizikája és idegtudományi háttere - Könyvajánló
HírekMiként hordoz a zene érzelmeket? Mitől függ, hogy kellemesnek vagy diszharmonikusnak ítélünk egy hangsort? Vagy miért hangzanak másként az emberi hangok és a hangszerek hangjai? – a zene és a tudományok összefüggésein túl ez is kiderül David Sulzer egyetemi professzor – maga is ismert zeneszerző és előadó – könyvéből.
A zeneszerzéshez vagy a zene élvezetéhez nem szükséges ismerni azokat a matematikai vagy biológiai alapelveket, amelyek a zene létezését lehetővé teszik. Ezeket a témákat javarészt nem is érinti a zenei képzés, és a zenészek remek munkát végeznek anélkül is, hogy egyáltalán tudnának a létezésükről.
Mégis, a zene, a hang és az érzékelés alapjainak megismerése magyarázatot nyújt bizonyos rejtélyekre, rávilágít az ismeretlen újabb és mélyebb rétegeire, segít megérteni azt, amit hallunk, ez pedig ötleteket és inspirációt nyújthat mindenkinek a saját munkájához is.
A szerző ezek mellett a kötetben bőségesen ajánl meghallgatásra különböző zenéket, mindenféle területről. Feltesz és megválaszol továbbá olyan fontos és érdekes kérdéseket is, mint például: mennyi a hang súlya; miért lesz Donald kacsa-szerű hangunk, ha héliumot lélegzünk be egy lufiból; vagy mi a fizikai alapja annak, hogy egyes zajok különböző színekről kapták a nevüket.
A zenéhez és a ritmushoz kötődő agyi mechanizmusokat, azok igetudományi vonatkozásait külön fejezetben ismerteti a szerző.
Az, hogy képesek vagyunk ritmikusan énekelni és táncolni, minden bizonnyal azt jelenti, hogy idegrendszerünkben rejtőzik egy belső óra – fejtegeti. Ennek a belső órának reagálnia kell az általunk hallgatott zene tempójára, és alkalmazkodnia ahhoz.
Egyes zenei és táncstílusok esetében pedig egyszerre több órának is működésbe kell lépnie. Azonban hogy melyek ezek a belső órák, arról ma még meglehetősen hiányos a tudásunk. Ha a civilizáció fejlődése folytatódik, a jövőben egyre többet és többet deríthetünk ki a kérdésről – teszi hozzá.
Mindemellett az állatvilág hang érzékelési kérdései is előtérbe kerülnek, elsősorban az „Állati hangok, dalok és zene” fejezetben.
Úgy fogalmaz, hogy a bálnák a legkivételesebb és leginspirálóbb énekesek a Földön; az elefántok hangadással való kommunikáció terén mutatott képességei a legkiemelkedőbbek közé tartoznak; a csimpánzoknak és a bonobóknak olyan adottságaik és kultúrájuk van, amelyet még épp csak kezdünk megérteni – felhívva a figyelmet egyúttal azokra a fajokra, amelyek „szédítő sebeséggel száguldanak a kihalás felé vezető úton, és ha ez megtörténik, pótolhatatlan űr keletkezik az univerzum szövetében”.
