Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Áder János: Sopron és Salgótarján várhatóan teljesíteni fogja a klímacélokat

Hírek2023. márc. 20.MTI

Sopron és Salgótarján várhatóan teljesíteni fogja a klímacélokat - erről Áder János volt köztársasági elnök beszélgetett a két város polgármesterével Kék bolygó című podcastjának adásában.

A volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke felidézte: az Under2 (2 fok alatt) mozgalomhoz csatlakozó települések, országok vállalták, hogy 2050-re 1990-hez képest 80 százalékkal csökkentik károsanyag-kibocsátásukat. A mozgalomhoz a magyarországi megyei jogú városok is csatlakoztak 2018-ban.

Ezeknek a vállalásoknak a teljesítése az ország presztizse szempontjából is fontos - mutatott rá Áder János a podcastban, amely a legnépszerűbb videómegosztón is elérhető.

Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere és Fekete Zsolt (Salgótarján, Szeretem! Egyesület - DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd, Tarjáni Városlakó Egyesület), Salgótarján polgármestere megerősítette, hogy városuk tudja teljesíteni a célt.

Farkas Ciprián beszélt arról is, hogy a soproni panelfelújítási programban 5200 lakás újult meg épületgépészeti és energetikai szempontból, ez az ottani panellakások több mint 90 százaléka. A program finanszírozását az állam, az önkormányzat és az adott társasház egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban fedezte. A közvilágítás korszerűsítése során a város mintegy 6000 villanyoszlopából 2500 kapott ledes fényforrást. Ahol cserélték a lámpákat, ott felével csökkent az energiafogyasztás.

A Zöld busz program nagy kérdése a finanszírozás - mondta, hozzátéve: Sopronban 27 busz biztosítja a közösségi közlekedést, cseréjük meglehetősen költséges. De ezen túlmenően szemléletformálásra is szükség lenne, hiszen jelenleg jobbára azok használják a közösségi közlekedést, akiknek ingyenes: nyugdíjasok, kismamák, iskolások.

A városban bővítik a kerékpárutakat, ami a turizmus miatt is fontos. A zöldítési program keretében pedig új közparkokat hoznak létre, továbbá támogatják azokat a céges beruházásokat, amelyek napelemmel biztosítják a szükséges energiát - ismertette Farkas Ciprián.

Áder János megjegyezte, hogy bár még kísérleti stádiumban van, de nagyon sokat vár a fóliába szerkesztett napelemektől.

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere a podcastban elmondta: a város elkötelezett az elektromos közlekedés bevezetése ügyében, ugyanakkor a tervekben szereplő 40 elektromos busz és az önkormányzati ingatlanok zöldenergiával ellátása, annak finanszírozása még nem megoldott.

A nógrádi megyeszékhely vezetője is kiemelte a szemléletformálás jelentőségét. Jelenleg Salgótarjánban is főként azok használják a közösségi közlekedést, akiknek ingyenes, a középkorúak jó része autóval jár. Buszra kellene szoktatni az emberek, hogy letegyék az autót - jegyezte meg.

Fekete Zsolt beszámolt arról, hogy Salgótarjánban is megkezdődött a lámpák ledes cseréje, s ez 50 százalékos energiamegtakarítást eredményez. A várost kerékpárút szeli át, bevezető szakaszán több mint száz fát ültettek.

Az üvegházhatású gázok kibocsátását mintegy 60 százalékkal sikerült csökkenteni 1990-hez képest, ebben a gyárbezárásoknak is nagy szerepük volt - jegyezte meg a polgármester.