Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Áder: Nagyon sok termőföld eltűnt az utóbbi években

Hírek2022. nov. 30.MTI

A klímaválság elleni küzdelem technológiai váltással jár - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Siófokon, az Agrárszektor 2022 konferencián.

Áder János szerint nem kérdés, hogy a váltást meg kell lépni, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy globális szinten Magyarország részesedése a klímaváltozásért felelős gázok összkibocsátásból 0,14 százalék, Európáé pedig 9 százalék alatti, vagyis szükség lenne egy világszintű megegyezésre.

Az eddigi klímatárgyalások kudarcára utalva megjegyezte, a megegyezést a kibocsátások 40 százalékáért felelős Egyesült Államok és Kína részvételével kellene kezdeni, amibe bekapcsolódhatnának a 80 százalékban felelős G20-ak. A párizsi klímatárgyalásokat felemlítve közölte, elérhetetlennek tartja azt kitűzött célt, hogy a globális felmelegedés mértéke ne haladja meg a másfél fokot. Hozzáfűzte, hogy kulcsfontosságú lesz a mezőgazdaságban is az alkalmazkodás.

Áder János leszögezte, aszály a Kárpát-medencében volt is, lesz is, Magyarországon ezt adottságnak kell tekinteni, amit a klímaváltozás erősíteni fog. Egy 15 éve készült kutatás megállapította, hogy a klímaváltozás hatásait a Kárpát-medencében előbb és sokkal súlyosabban érzékeljük, mint Európa más területein - tette hozzá.

A volt köztársasági elnök a talajhasználat elégtelenségeire is kitért. Kiemelte, hogy 200-500 év kell egy centiméternyi termőföld kialakulásához, miközben vannak olyan területei az országnak, ahonnan több tízcentiméternyi termőföld tűnt el az elmúlt években. Az ENSZ által készített felmérés szerint világszinten 6 billió dollárt veszítünk minden évben a talajdegradáció miatt - érzékeltette a probléma súlyosságát.

Akárhogy fejlesztjük az öntözőrendszert, az ország 7, maximum 10 százaléka tehető öntözhetővé

- mondta Áder János.

Hozzátette, az alkalmazkodás terményváltást is jelenthet, és azt a kényszert, hogy a jelenleginél sokkal jobban visszatartsuk a vizeinket. "Mezőgazdasági művelésű területeket kell visszaadni a természetnek "teszik vagy nem tetszik" - fogalmazott.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt öt évben az azt megelőző másfél évtizedhez képest extrém időjárási körülmények voltak. A viharkárok és a jégkárok 80-85 százalékáért felelős szupercellák éves viszonylatban négyszer-hatszor többször alakultak ki. Kitért arra, is, hogy jelenleg valamivel több mint 5 millió hektárnyi szántóföldi területe van az országnak, ami a 60-as években még 7 millió hektárnyi volt.