Ágyi poloska invázió Párizsban: apró rovarok váltottak ki hatalmas pánikot

Hírek2023. okt. 14.Áldott Rebeka

Az undor és a tömeges pánik hullámai söpörtek végig a világ egyik legromantikusabb városában. Az utóbbi hetekben ágyi poloskák zavarták meg a párizsiak és a turisták mindennapjait. Ezzel hatalmas felelősség zuhant a francia főváros vezetői nyakába, hiszen egyrészt közös erővel kell fellépniük a nagy ellenálló képességű vérszívókkal szemben. Emellett pedig még a 2024-es párizsi olimpia előtt vissza kell állítaniuk a közvélemény bizalmát.

A kifejlett ágyi poloskák általában 5-7 mm méretűek, így szabad szemmel is láthatóak. Ezek a kicsi, lapos, szárnytalan rovarok főként a matracokban és az ágyneműkben bújnak el. A tömegközlekedési eszközökön kevés a búvóhely, így az üléseken könnyen észrevehetőek, de a szállodai szobákban már nagyobb kihívás megtalálni őket.

A jelenlegi kutatások alapján nem terjesztenek emberre veszélyes vírusokat. Ennek ellenére kellemetlen a jelenlétük, hiszen reggelre csípésekkel lepik el az embereket. Gyakran pszichés szorongást, alvási problémákat, szorongást és depressziót is kiválthatnak, a The Guardian beszámolója alapján.

Az ágyi poloskák, az 1950-es évekre nagyrészt eltűntek a mindennapi életből, azonban az elmúlt évtizedekben újra elszaporodtak. Jean-Michel Berenger rovarkutató a Le Monde című újságnak elmagyarázta, hogy több évtizeddel ezelőtt a poloskákat olcsó és hatékony rovarirtó szerekkel tartották kordában. Azonban később kiderült, hogy ezek a szerek veszélyesek az emberi egészségre, így betiltották a használatukat. A tudósok szerint a rovarok sikeresen rezisztenciát fejlesztettek ki más, enyhébb rovarirtó szerekkel szemben, így nagyobb erőbevetéssel kell felvennünk ellenük a harcot.

Az ágyi poloskák jelenléte tehát egyáltalán nem új keletű. A francia nemzeti egészségügyi és egészségügyi szervezet, az Anses állítása szerint a francia otthonok 11 százalékában észleletek fertőzést 2017 és 2022 között.

A jelenlegi ágyi poloska pánik legfőbb okát azonban a gyors és hatalmas volumenű terjedésük okozza. A kártevőirtó cégek szerint a június-augusztusi időszakban az ágyi poloskák száma 65 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az időjárás is hozzájárulhatott az ágyi poloska invázióhoz, mivel ezeknek a rovaroknak a szaporodási ciklusát a meleg hőmérséklet gyorsítja fel.

Franciaországon belül jelenleg csak Párizsban észlelték az ágyi poloskákat. A közösségi médiában megosztott videók alapján a mozikat, a metróhálózatot, és a Charles de Gaulle repteret is ellepték a rovarok. A vérszívók jelenléte viszont nem csupán ezekre a területekre korlátozódik, hanem a magánházak, szállodák és Airbnb-k is fertőzöttek lehetnek, írja a Times tudósítása.

Emmanuel Grégoire, Párizs alpolgármestere, így nyilatkozott a kialakult helyzetről: „Senki sincs biztonságban. Bárhol találkozhatnak ágyi poloskákkal és hazavihetik őket, és ha nem észlelik időben a jelenlétüket, villámgyorsan elszaporodnak.”

Hozzátette, hogy a párizsi hatóságok egyre több segélyhívást kaptak, és az elmúlt hetekben megsokszorozódtak a magáncégektől érkező fertőtlenítési megrendelések. Grégoire szerint az állam minden szintjén „a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban” kell összehangolni a rovarok elleni fellépést.

Múlt hét pénteken a francia kormány tisztviselői rendkívüli értekezletet tartottak. A Reuters beszámolója szerint, Mathilde Panot, baloldali képviselő, kérdőre vonta a kormányt a tétlensége miatt. Elmondása szerint az ágyi poloskák „családok millióinak okoztak szenvedést az országban”. Panot meggyőződése szerint a kormánynak össze kellene hangolnia az állami szervek intézkedéseit, rögzítenie kell a fertőtlenítő kezelések árát, és korlátoznia kell a kevésbé hatékony vegyi termékek forgalmazását.

Az ágyi poloskák azonban nem csak Párizsban terjedtek el. Az angolok is okkal kezdhetnek tartani a fertőzöttségtől, hiszen ezek a rovarok könnyű szerrel túlélik az utazást. London polgármestere, Sadiq Khan elmondása szerint a poloskafertőzés lehetősége a londoni közlekedési hálózaton „valódi aggodalomra ad okot”. Megelőző intézkedésként a járműveket éjszakánként rendszeresen tisztítják.