Trump tárt karokkal várja Putyint Miami-ba a G20-csúcstalálkozóra
HírekMarco Rubio amerikai külügyminiszter az ENSZ közgyűlésén Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott megbeszélését követően bejelentette, hogy az Egyesült Államok meghívja Vlagyimir Putyin orosz elnököt a decemberi, Miami-ban tartandó G20-csúcstalálkozóra.
Miközben az Európai Unió az Oroszország elleni szankciókat meghosszabbította, Marco Rubio szerint a diplomáciai nyitottság jegyében jó lehetőségnek tartják a találkozót Putyin számára, hogy az amerikai elnökkel és más világvezetőkkel is egyeztessen.
A Krím 2014-es illegális annektálása után Oroszországot kizárták a G8-ból, de a G20 gazdasági fórumnak továbbra is tagja maradt.Az orosz elnöknek ez lenne a második látogatása az USA-ban Donald Trump második elnöki cikusa alatt: az első 2025 augusztusában volt Alaszkarészben, ahol az ukrajnai háborúról tárgyaltak áttörés nélkül. Trump már 2025 szeptemberében jelezte, hogy szívesen vendégül látná Putyint a G20-on.Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptember 12-én kijelentette, hogy készen állna találkozni Putyinnal a G20-csúcson, hangsúlyozva a párbeszéd és a döntéshozatal szükségességét.
Oroszország semmilyen Ukrajnával folytatott tárgyalás kedvéért nem függeszti fel a különleges katonai műveletet
– jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának Ukrajnával foglalkozó ülésén.
A keserű tapasztalatokból tanulva semmilyen tárgyalás idejére nem fogjuk szüneteltetni a különleges katonai műveletet
– mondta.
„Bár Európa pontosan ezt akarja, mégpedig mind ugyanazzal az egyértelmű céllal: hogy haladékot nyerjenek, és feltöltsék a kijevi rezsim kimerült katonai készleteit. A rezsim kétségbeesésében már régen nyíltan terrorista módszerekhez folyamodott - fogalmazott Lavrov a Tassz tudósítása szerint.
Donald Trump a héten ismét felszólította Ukrajnát, hogy állítsa le az orosz olajfinomítók elleni csapásokait. Keddi ENSZ-beszédében Trump kijelentette, hogy „ha szükséges”, új vámkivetési jogkörét is bevetheti az orosz energiahordozók vásárlóival szemben a háború lezárása érdekében.
Véget kell vetni ennek a nevetséges és véget nem érő ukrajnai háborúnak. Az egész világ szenved, miközben havonta 25 000 ember, többségében katona hal meg. Micsoda szégyen!
– fogalmazott Trump.
Az ukrán vezérkar szeptember 21-i jelentése szerint az orosz finomítók elleni csapássorozat miatt Oroszország teljes finomítói kapacitásának 45%-a kiesett a termelésből - írja a Kyiv Independent.
A kiesés következtében minőségi üzemanyaghiány alakult ki az országban, különösen a Euro-5/K5 szabványú benzin és gázolaj gyártása esett vissza drasztikusan.A szeptember 20-i, Moszkva elleni tömeges csapást követően a Gazprom Nyeft tulajdonában lévő moszkvai olajfinomító leállította a termelést. A Reuters iparági forrásai szerint a létesítmény fő kőolajlepárló egységei megsérültek, a javításuk heteket vehet igénybe.Szeptember 14. óta a moszkvai mellett a jaroszlavi és a szamarai területen lévő finomítókat is találat érte.Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Truth Social közösségi oldalon.