Az egészségügyi kiadások recesszióba taszíthatják Amerikát

Hírek2017. okt. 20.Növekedés.hu

Pénzügyi válságot jósol több amerikai elemző is. Ez a dolguk - mondhatnánk valamiből sztorit kell csinálni, hogy pörögjön a biznisz. Jelen esetben azonban könnyen lehet, hogy igazuk lesz. Feltűnt nekik, hogy az Egyesült Államokban az egészségügyi kiadások részaránya a lakossági fogyasztáson belül 1984-ben még csak 8 százalék volt, 2016-ban viszont már 10 százalékra emelkedett. Az ilyen típusú lakossági költések ma a GDP egyhatodának megfelelő összegre rúgnak, 8 év múlva az arány várhatóan egyörödre emelkedik - becsüli a Centres for Medicare and Medicaid Services nevű szervezet. Az elöregedőben lévő amerikai középosztály - már ami a válság utáni recesszióban megmaradt belőle - kénytelen egyre többet költeni a saját egészségére. A gyógyszergyártók kihasználják a helyzetet és emelik áraikat. A CNBC televíziónak adott szeptemberi interjújában Wilbur Ross, amerikai kereskedelmi miniszter úgy vélekedett, hogy az európai államokban a hatóságok lenyomják a gyógyszerek árát, így a multik, köztük az amerikai multik kénytelenek az amerikai kiskereskedelmi árakba beépíteni a kutatás-fejlesztési költségeket. Egyes közgazdászok szerint ez nem így van. Egy kutatás szerint https://www.ineteconomics.org/perspectives/blog/global-tax-dodging-just-one-part-of-pfizers-corrupt-business-model az egyik legnagyobb amerikai gyógyszergyár, a Pfizer által hazai pályán kifejlesztett gyógyszerek közül 2015-ig mindössze négy hozott nyereséget. A vállalat 2001 és 2014 között ugyanakkor tetemes profitot mutatott ki. Ez azt jelenti, hogy a nyereség nem az amerikai innovációkból keletkezett. Egy másik tanulmány szerint https://www.ineteconomics.org/research/research-papers/us-pharmas-financialized-business-model az elmúlt évben a gyógyszermultik többet költöttek a pénzügyi innovációra, mint a k+f-re. 2006 és 2015 között az S&P 500-as tőzsdeindex kosarában szereplő 18 gyógyszergyár 516 milliárd dollárt költött részvények visszavásárlására. Ugyanezen idő alatt k+f-re csak 465 milliárd dollárt fordítottak. Így egyre erősebbek azok a hangok az Egyesült Államokban, amelyek gyógyszerlobbi erejének korlátozását követelik. A Business Insider cikke szerint hiba az is, hogy a politikai csatározások az Obamacare körül összpontosulnak, hiszen ez a program az amerikai állampolgárok mindössze 10 százalékát érinti. A növekvő egészségügyi kiadások mástól veszik el a pénzt. A New York-i Fed egyik elemzése szerint a lakosság “tetszés szerinti” kiadásai csak most érték el a 2007-es szintet. Ilyen kiadások alatt a szórakozási, éttermi, a mindennapi életvitelhez nem feltétlenül  szükséges kiadásokat értik. A tetszés szerinti kiadások a pénzügyi válság után lassabban emelkedtek, mint más válságokat követően. http://libertystreeteconomics.newyorkfed.org/2017/10/discretionary-services-spending-has-finally-made-it-back-to-2007.html