Az építőipar is megszenvedi a koronavírust

Hírek2020. júl 11.MKB Elemzési Központ

A 2020. negyedik havi mérsékelt csökkenést jelentősebb visszaesés követhette májusban az építőiparban.

Az OPTEN adatai alapján átlag alatti céget alapítottak májusban, míg a cégtörlések száma átlagon felüli volt.

Az építőipari termelés volumene áprilisban 2,1%-kal maradt el az egy évvel korábbi magas szinttől, ám a szerződésállomány 15%-kal csökkent, amely a GKI szerint markáns visszaesésre utal 2020 második negyedévében. Mindkét építményfőcsoport termelése gyengült áprilisban: az épületeké 1,4%-kal, míg az egyéb építményeké 2,8%-kal. A friss, májusi adatokat július 15-én, szerdán közli a KSH.

Az építőipart kezdetben kevésbé érintette a koronavírus-járvány és a kijárási korlátozások életbe lépése, de a válság közvetett hatásai (mérséklődő kereslet, csökkenő árak) lassan ebben az ágazatban is megjelenhetnek.

A piaci szereplők visszaeső megrendelésállományról nyilatkoznak, amely különösen önkormányzati oldalon érezhető a magasépítésben. A meglévő teljesítéseknél nem jellemző jelentősebb fennakadás, azonban a közbeszerzéseknél csupán a vasútépítési szerződéseknél látható növekedés az előző évhez képest.

A kereskedelmi szektorban a bizonytalanság jellemző, míg magánmegrendelői oldalon a járványhelyzet miatt többen leállították fejlesztéseiket, amely a kisebb építőipari cégeket hozta nehéz helyzetbe.

Mélyépítés tekintetében elsősorban a vízépítéseknél, szennyvíz-, illetve ivóvízfejlesztéseknél érezhető lassulás. A járványhelyzet azonban nem csak negatívan hatott az építőiparban, hiszen az elmúlt hónapokban lendületet kaptak a digitalizációs fejlesztések is.

Míg az építőipari kapacitások rendelkezésre állnak, az építési engedélyek száma mintegy harmadával csökkent az előző évihez képest, így az ágazat szereplői között nagy várakozás övezte a rozsdaövezeti intézkedéscsomag megjelenését.

2020. július 6-án közzétették a Magyar Közlönyben a rozsdaövezeti lakásprogramról szóló rendeletet, melyben felvázolják a Városi Otthonteremtés Program elindításához szükséges intézkedéseket. Ebben kétféle akcióterületet határoztak meg a beruházás elindításához szükséges előkészítő munkák mennyisége alapján: ez alapján azonnali és a közép-hosszú távú rozsdaövezeti akcióterületeket kell megkülönböztetnünk. 2020. szeptember 30-ig kell előterjeszteni a részletes akcióterveket az egyedi építési követelményekről, településrendezési szabályokról, valamint az összefüggő minimális zöldfelület mértékéről. A rendeletben látható, hogy az építkezések során elvárás a klímabarát, hosszú távú fenntarthatóságot biztosító technológiák alkalmazása, amely újabb lendületet adhat az építőipar fejlődésének.

Az ÉVOSZ idén júliusi elnökségi ülésén elhangzott, hogy ezek a projektek még idén több száz vagy akár ezer lakás építésének indítását (előkészítését) tehetik lehetővé. Az építőipari vállalkozások részéről azonban továbbra is nagy kérdés, hogy az akcióprogram projektjeinek szerződései aláírásra kerülnek-e még idén. Ebben nyújthat segítséget majd, hogy ezek a beruházások egyszerűsített, gyorsított eljárásrenddel és engedélyeztetéssel valósulhatnak meg.