Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Az Erasmus újra elérhetővé válik a magyar egyetemisták számára

Hírekegy órájaMTI

Az Erasmus-program az Európai Bizottság kezdeményezése, amely 1998 óta van jelen Magyarországon. Az indulás óta összesen mintegy 300 ezren kapcsolódtak be Magyarországról. A hazai egyetemisták most újra részt tudnak venni a programban Lannert Judit tájékoztatása szerint.

Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre - jelentette be az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebook-oldalán pénteken.

Lannert Judit közölte: a magyar kormány augusztus végéig minden szükséges lépést megtett azért, hogy az Erasmus-program újra elérhető legyen a magyar egyetemisták számára. Azt írta, a korlátozással érintett 21 egyetem már rendelkezik érvényes Erasmus mobilitási pályázattal a 2026-27-es tanévre. "Az Erasmus így visszatérhet ezekre a magyar egyetemekre is, és ismét megnyílnak a nemzetközi mobilitás lehetőségei a hallgatók előtt" - fogalmazott.

Az Erasmus-program az Európai Bizottság kezdeményezése, amely 1998 óta van jelen Magyarországon, ekkor utaztak ki az első hallgatók külföldre az ösztöndíj segítségével. A program honlapja szerint az indulás óta összesen mintegy 300 ezren kapcsolódtak be Magyarországról.

Az Európai Unió Tanácsa 2022-ben hozott döntést arról, hogy a modellváltó, vagyis a közérdekű vagyonkezelő alapítványok fenntartásába adott felsőoktatási intézmények összeférhetetlenségi és átláthatósági problémák miatt nem köthetnek új Erasmus-szerződéseket. A felsőoktatási rendszer átalakítása az uniós helyreállítási pénzek lehívásának feltételei közé került. A magyar hallgatók így a 2024-25-ös tanévtől már nem vettek részt a mobilitási programban.

A kizárás miatt az előző kormány létrehozta a 2024-ben a Pannónia Ösztöndíjprogramot,amely a modellváltó egyetemek hallgatóinak költségvetési forrásból finanszírozta a külföldi részképzéseket és a szakmai mobilitást, és amelyben Hankó Balázs korábbi kulturális és innovációs miniszter év eleji tájékoztatása szerint eddig több mint 12 ezren vettek részt.