Az öt fő ok, amely naggyá tette az Apple-t

Hírek2018. aug. 9.Növekedés.hu

Az Apple-t eddig is a történelem legsikeresebb vállalatának tartották. Most pedig a világ első olyan, tőzsdén jegyezett cége lett, amelynek értéke elérte az ezer milliárd dollárt, 2009 óta megötszöröződött. A BBC ebben az öt okban foglalta össze a sikert.

  1. Steve Jobs – a fogalom
Mint a valaha volt egyik legsikeresebb vállalat társ-alapítója, ő a technológia világának egyik legelismertebb személyisége. Ő volt az, aki az Apple-t a személyi számítógépek forradalmának élmezőnyébe vezette, és ő állt egy sor formabontó, rendkívül kívánatos termék fejlesztése mögött – az iPod-tól az iPad-ig. De ő volt az is, akit a modern világ első alkotó szellemű vezérigazgatójának tartottak – aki maga is márkává vált. Attól a pillanattól kezdve, amikor 1976-ban Steve Wozniakkal Kaliforniában, a Szilikon Völgyben megalapították a céget, az Apple-t egy olyan vállalatnak tartották, amely nagy eredmények elérésére volt hivatott. Amikor 1980-ban úgy döntöttek, hogy a céget bevezetik a tőzsdére, részvényeik iránt akkora volt a kereslet, mint az 1956. évi Ford-kibocsátás óta egyetlen papír irányában sem. Nagy port vert fel, hogy Steve Jobst 1985-ben, miután látványosan összeveszett John Scully vezérigazgatóval, eltávolították a vállalattól.
Az 1997-es esztendőben azonban, amikor az Apple a 12., egymást követő veszteséges évet zárta, felkérték, hogy térjen vissza.
Visszatérését követően gyorsan több projektet állított össze és elindította a Gondolkodj Másként kampányt, amely az Apple és termékeinek népszerűsítését és alkalmazottai hozzáállásának helyreállítását célozta. A cég hamarosan ismét nyereségessé vált. Amikor Steve Jobs 2011-ben meghalt, Barack Obama amerikai elnök kijelentette: a világ egy „látnokot” veszített el. 
Az Apple egyszerűen nem lenne Apple, ha Steve Jobs neve nem állna mögötte.
  1. Az iPhone - a forradalom
A 2007-ben indított iPhone modern mobil-kommunikációra gyakorolt hatása páratlan és megkérdőjelezhetetlen. A piacra kerülést követő első évben 1,4 millió ilyen készüléket adtak el, és hamarosan kiszorították a Nokiát és a Blackberryt, azokat a versenytársakat, amelyek a mobil telefon-piacot a korábbiakban uralták. Az Apple tőzsdei kapitalizációja és az új termékek piacra kerülésének ideje (2000-2018 első félév) Noha a közelmúltban az Apple a világ legnagyobb okostelefon-gyártói között a koreai Samsung és a kínai Huawei mögött a harmadik helyre csúszott vissza, iPhone-jai még mindig erős keresletnek örvendenek világszerte. Az Apple ez év második negyedévében 41,3 millió darabot adott el belőlük.
A tavalyi év egészében mintegy 216 millió iPhone-t adott el az Apple.
Mindez azt jelenti, hogy az Apple mérlegét még ma is e termék eladásai határozzák meg. A második negyedévben az Apple bevételeinek 56 százaléka az iPhone-ok értékesítéséből származott. Az pedig az Apple jövője szempontjából talán még fontosabb, hogy a vállalat gyorsan fejlődő szolgáltatási üzletágának az iPhone a forrása.
  1. A szolgáltatások – a hűség
Gondoljon az iTunes-ra, az Apple Music-ra, az App Store-ra, az iCloud-ra vagy az Apple Pay-re. A felsoroltak csak néhány eleme azoknak a tételeknek, amelyek az Apple szolgáltatási üzletágát alkotják, és azok, amelyeket a vállalat legfontosabb és leggyorsabban növekvő bevételi forrásait képezik.
Ez év második negyedévében az Apple szolgáltatásai 31 százalékos  növekedést értek el.
Míg az iPhone nevezhető az Apple szolgáltatások alapjának, az olyan elemek, mint az Apple Music vagy az App Store egyre inkább segítik a márka iránti hűség kialakulását.   Ha egy vásárló tényleg szívesen használja iPhone-ját zenei felvételek és filmek vásárlására, az Apple reméli, hogy tovább is lép majd és vásárol egy iPad-ot, egy Macbook-ot, egy Apple televíziót vagy okosórát. „Ez az a pénzügyi zsenialitás, amely e márka mögött meghúzódik: rávenni a vásárlót, hogy egyre több készüléket vegyen” mondta a BrandMatters ügyvezető igazgatója. "Az erős márkáknak olyan vásárlói vannak, akiket más lehetőségek egyszerűen nem érdekelnek: ez az, ami az Apple erősségét képezi. Az a tény, hogy hűséges vásárlóvá váltál”.
  1. Kína – a növekedés
Kína, a világ legnagyobb okostelefon-piaca nélkül az Apple helyzete egészen más lehetne. Ebből az országból származik az Apple profitjának mintegy negyede. A cég legtöbb iPhone-ját Dél-Kínában, Sencsen városában gyártják. A vállalat nehéz időket élt át 2016 márciusa és a tavalyi év júliusa között, amikor kínai bevételei két számjegyű mértékben visszaestek. Mára azonban sikerült visszatalálni a jó útra: 2017 szeptembere óta a növekedés kétszámjegyű. A kérdés jogos: hogyan ?
Az iPhone a gazdagság és a tekintély jelképe maradt Kína növekvő középosztálya, nagyvárosi lakói körében.
Ennek köszönhető, hogy az olcsóbb, hazai gyártmányú készülékek erős versenye ellenére az Apple vonzóbb iPhone, iPad és Macs készülékei segítették a térség bevételi számainak rendbetételét.
  1. A márka - a korszerűség
A Forbes listáján, amely a pénzügyi adatok alapján méri az egyes vállalati márkák értékét,
egymást követő nyolc évben az Apple lett a legértékesebb brand.
Idén értékét 182,8 milliárd US dollárban határozták meg. Lehet persze, hogy a Forbes csak az Egyesült Államokban jegyzett vállalatokat elemzi. Érdemes azonban összevetni az Apple márka értékét a Coca-Cola-val, az egykori világelsővel, amely idén csak az 57,3 milliárd dolláros szintet érte el. Azok számára, akik az ezredéves forduló előtt születtek, valószínűleg nehéz a világot Coca-Cola plakátok nélkül elképzelni, saját környezetüket is beleértve. A következő generációk számára azonban jelenleg az azonnal felismerhető, megharapott alma tűnik a XXI. század egyik legismertebb márkájának. "Ami számít: az Apple képes volt, a Coca-Cola pedig nem volt képes korszerű és lényeges maradni” állítja a BrandMatter szakértője, Paul Nelson. "Az Apple az emberi lényt megtartotta saját közege középpontjában, mindannak a központjában, amit tesz. A márka egésze a technológia emberivé tételéről szól.  A trillió dolláros szintet elérni azt jelenti, hogy üzleti modelledbe olyan korlátokat építesz be, amely tovább lépteti a vevőket. És az Apple ezt tette – maga is egy teljes élettér.”