Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egy tucat Hamász vezetőt likvidált az izraeli hadsereg

Hírek2023. nov. 4.Növekedés.hu

Teljesen körülvette Gáza városát az izraeli hadsereg, az offenzíva néhány nap alatt befejeződött, és szombaton 12 Hamász vezetőt megöltek az izraeli katonák - jelentette be Joáv Gallant honvédelmi miniszter.

Mint mondta, a szombati ünnepnapon is folytatódtak a harcok a Gázai övezetben, lakott övezetekben, és az izraeli hadsereg teljes erejével harcol.

Eközben a nap során mintegy 30 kamion lépett be a Gázai övezetbe Rafah határállomáson, segélyszállítmányokkal - írja a Haaretz izraeli lap.

Beszámol arról is, hogy Düsseldorfban több mint 17 ezer fő vonult fel a palesztinok támogatásáért, Berlinben körülbelül 6000 fő vett részt hasonló tüntetésen, valamint Párizsban és Londonban is tüntettek a palesztinok mellett

A Jordániában tárgyalásokat folytató Anthony Blinken amerikai külügyminiszter szerint az arab államok megegyeztek abban, hogy a Hamász vezetésével nem tartható fenn a status quo, illetve a kormányzás a Gázai övezetben.

Egyiptomi segélyszervezetek szerint a háború kitörése óta 1102 olyan külföldi hagyta el a Gázai övezetet második útlevéllel.

Izraelben országszerte több városban is demonstrációkat tartottak a Hamász által foglyul ejtett túszok elengedését követelve.

Az ENSZ szerint a palesztin áldozatok száma meghaladta a 9 ezer főt.

Tízezrek tüntettek szombaton Londonban és több más brit nagyvárosban a palesztinok mellett - írja az MTI.

Ez volt a negyedik olyan szombat egymás után, amikor tüntetők vonultak a brit városok utcáira, tiltakozva a Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek ellen.

A londoni demonstráción a Scotland Yard szombat esti becslése szerint 30 ezren vettek részt.

A szombati londoni tüntetés résztvevői az előző három demonstrációhoz hasonlóan a kormányzati főutcához, a Whitehallhoz vonultak. Innen nyílik a Downing Street, amely a brit miniszterelnökök hivatalának és rezidenciájának nyújt otthont.

A Scotland Yard szombat este közölte, hogy a demonstráción 11 embert őrizetbe vett.

Egyikük a rendőrségi tájékoztatás szerint olyan transzparenst tartott a magasba, amely alkalmas lehet gyűlöletkeltésre.

A nagy-britanniai tüntetéssorozat főszervezője a Palestine Solidarity Campaign nevű szolidaritási kampánycsoport, de a szombati demonstrációhoz csatlakozott a Stop the War nevű, széles bázisú háborúellenes civil mozgalom.

Szombaton tüntetéseket tartottak Londonon kívül Manchesterben, Belfastban, Edinburghban, Cardiffban, Liverpoolban és Leedsben is.Máris éles vita bontakozott ki a november 11-ére, vagyis jövő szombatra tervezett újabb palesztinpárti tüntetés körül, az a nap ugyanis az első világháborút lezáró tűzszünet évfordulója, amely Nagy-Britanniában hagyományosan a háborús áldozatok emléknapja.

A jövő heti tüntetés szervezői megígérték, hogy a demonstráció elkerüli a háborús halottak tiszteletére emelt, London kormányzati negyedének közepén álló emlékmű, a Cenotaph környékét, amely minden évben a központi megemlékezés helyszíne.

Rishi Sunak brit miniszterelnök ugyanakkor szombati nyilatkozatában provokatívnak és a háborús áldozatokkal szembeni tiszteletlenségnek, Suella Braverman belügyminiszter ugyancsak szombaton közzétett állásfoglalásában "gyűlöletfelvonulásnak" minősítette a jövő szombati emléknapra tervezett tüntetést.

Ben Jamal, a Palestine Solidarity Campaign igazgatója reagálásában sértőnek nevezte, hogy éppen azokat éri a háborús halottakkal szembeni tiszteletlenség vádja, akik a békéért tüntetnek.