Egyre többen fordulnak szembe Izraellel

Azok az arab országok, amelyek normalizálták vagy fontolgatják a kapcsolatok javítását Izraellel, egyre nagyobb nyilvános nyomás alá kerülnek.

Rabat és más marokkói városok utcáin több tízezer ember vonult ki a palesztinok támogatására. Bahreinben, ahol szinte soha nem engedélyezik a tiltakozást, a rendőrség tétlenül nézte, ahogy a múlt hónapban több százan vonultak fel zászlókat lengetve és gyülekeztek a Manamái izraeli nagykövetség előtt.

A tüntetések, amelyek az egész Közel-Keleten zajló tiltakozásokat tükrözik, kellemetlen dilemmát jelentenek azon kormányoknak, amelyek az elmúlt években élvezték az Izraellel való szorosabb katonai és gazdasági kapcsolatok előnyeit.

Egyiptomban, amely évtizedek óta kapcsolatban áll Izraellel, a tüntetők a városokban és az egyetemeken gyülekeztek, időnként azt skandálva, hogy "Halál Izraelre".

Az Egyesült Államok közvetítésével elindult Ábrahám-megállapodás, amelynek célja Izrael szélesebb körű elismerése az arab világban, megnyitotta az utat a kereskedelmi megállapodások és katonai együttműködés előtt Bahreinnel, Marokkóval, Szudánnal és az Egyesült Arab Emírségekkel.

A megállapodások jelentős diplomáciai győzelmet jelentettek Marokkónak, mivel az Egyesült Államok - és végül Izrael - elismerte a vitatott nyugat-szaharai autonómiát.

A megállapodás miatt ráadásul Washington törölte Szudánt a terrorizmust támogató államok listájáról.

Szudánban és az Egyesült Arab Emírségekben nem törtek ki nagy tüntetések az Izrael-Hamász háború ellen.

Steven Cook, a Council on Foreign Relations Közel-Kelet és Afrika Tanulmányok vezető munkatársa, elmondta, hogy a háború és a térségbeli tiltakozások miatt kevésbé valószínű az Izrael és Szaúd-Arábia közötti régóta áhított megállapodás.

"Úgy gondolom, hogy a normalizálódás dinamikája valószínűleg lelassul vagy megáll, legalábbis egy időre" - mondta Cook. A normalizálás ellenzői szerint a tüntetések egyértelművé teszik, hogy a megállapodásból eredő kormányzati győzelmek nem sokat változtattak a közvéleményen.

"A Hamász nem terrorista. Ez a gyarmatosítással szembeni ellenállás. Képzeljük el, hogy valaki bemegy a házadba. Hogyan viselkedne? Mosolyognál, vagy erőszakkal távozásra kényszerítenéd?" - mondta Abouchitae Moussaif.

Marokkó nem mindig volt ilyen elnéző a normalizáció ellenzőivel szemben.

A háború előtt a hatóságok feloszlatták a parlament előtti tüntetéseket és ülősztrájkokat. Most a bűnüldöző szervek munkatársai többnyire félreállnak, amikor nagy tüntetések zajlanak.

"A marokkói állam nagyon jól tudja, hogy amikor a népharag ilyen méreteket ölt, és az emberek igazságtalanságot tapasztalnak, akkor meg kell hallgatnia az embereket" – mondja Zakaria Aboudahab, a rabati Universite Mohammed V. nemzetközi kapcsolatok professzora

Bahrein a 2011-es felkelések óta betiltotta a tüntetéseket, amikor az egyiptomi, szíriai, tunéziai és jemeni demokráciapárti tüntetéseken felbátorodva ezrek vonultak az utcára.

Az elmúlt hetekben azonban ismét engedélyezték a tüntetéseket.

"Most az emberek vállalják a kockázatot, hogy az utcán legyenek és részt vegyenek" - mondta Jawad Fairooz, a bahreini parlament egykori tagja.

A háború fokozódásával az arab vezetők az erőszak elítélésétől és a békére való felhívástól a Gázai övezetben végrehajtott izraeli támadások élesebb bírálatáig jutottak el.

Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztériuma kezdetben "súlyos eszkalációnak" nevezte a Hamász október 7-i dél-izraeli támadását.

Miután Izrael csapást mért a gázai Dzsabalíja menekülttáborra, az Egyesült Arab Emírségek arra figyelmeztetett, hogy "a válogatás nélküli támadások helyrehozhatatlan következményekkel járnak a térségben".

A marokkói külügyminisztérium kezdetben azt mondta, hogy "elítéli a civilek elleni támadásokat, bárhol is legyenek azok".

Később azonban Izraelt tette felelőssé az erőszak eszkalálódásáért.

"Az izraeli eszkalációs cselekmények ellentmondanak a nemzetközi humanitárius jognak és a közös emberi értékeknek" - áll a marokkói külügyminisztérium közleményében.

Azzal vádolta Izraelt, hogy civileket vesz célba, és elítélte a nemzetközi közösséget - különösen a "befolyásos országokat" és az ENSZ Biztonsági Tanácsát -, amiért nem vetett véget a háborúnak.