Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Elon Musk szénája rosszul áll: most már a környezetvédők is nekimentek

Hírek2023. nov. 23.Áldott Rebeka

Nem elég az X (Twitter) zuhanórepülése, és a hirdetők elpártolása, most a zöldek is nekimentek a Tesla vezérnek. Elon Musknak azt róják fel, hogy ugyan az elektromos autók úttörőjeként segített a megújuló energia jövőjének kialakításában, de a karbonlábnyoma szinte teljesen megegyezik a legnagyobb karbonkibocsátókéval.

Elon Musk üzleti karrierjánek egyik legrosszabb húzása lehet a Twitter megvásárlása, majd átalakítása. Az X-re átkeresztelt platformról sorra tűnnek el a hirdetők, miközben a média egyre nagyobb része fordul Musk ellen.

Most például hirtelen az is előtérbe került, hogy a milliárdos milyen nagy mértékben szennyezi a bolygót.

2020-ban Musk megesküdött, hogy megszabadul „szinte minden fizikai tulajdonától”, azonban nemrég költözött be az 50.000 dolláros moduláris otthonába, írja a Guardian beszámolója. Az ingatlan a texasi Boca Chica-ban, az űrturizmussal foglalkozó SpaceX tesztelési és fejlesztési helyszíne közelében található.

A milliárdos hosszú éveken keresztül támogatta a szén-dioxid-kibocsátás megadóztatásának ötletét. A kivetett adó képes lett volna visszaszorítani a globális felmelegedés mértékét. Musk azzal indokolta az adó bevezetését, hogy jelenleg a szénkibocsátás káros hatásait a piac nem téríti meg a társadalom többi része számára.

Elon Musk valójában a globális felső egy százalék egyike, ami egy új Oxfam-jelentés szerint, annyi karbonszennyezést termel, mint a népesség kétharmada, azaz 5 milliárd ember.

A magánrepülőgépes útjai felelősek Musk karbonkibocsátásának jelentős részéért. Tavaly október, azaz a Twitter irányításának átvétele, óta Musk magánrepülőgépe körülbelül 200 utat tett meg.

A repülések többsége a texasi üzleti érdekeltségei, a SpaxeX és a Tesla főhadiszállása, és a Bay Area között történt, ahol az X központja található.

Musk magánrepülője azonban hosszabb utakat is megtett, repült például Franciaországba, Olaszországba és Szingapúrba is. A repülési adatok szerint, Musk gépe közel egy hónapot töltött a levegőben az elmúlt egy évben, és több mint 2500 tonna környezetszennyező anyagot bocsátott ki.

A hasonló károsanyag-kibocsátások mellett eltörpülnek az átlagos amerikai háztartások kibocsátásai, amelyek évente kevesebb mint 50 tonnát tesznek ki.

Szintén jelentősek Musk befektetéseiből eredő kibocsátások. Az Oxfam jelentése szerint, a Teslában lévő részesedése további 79.000 tonna CO2 kibocsátásért felelős.

Elon Musk karbonlábnyoma azonban még így is kevesebb, mint az ultragazdag réteg átlaga. A jelentés számításai szerint a leggazdagabb emberek közül 125-en évente körülbelül 3 millió tonna károsanyag-kibocsátásért felelősek, a pénzügyi ügyleteik révén.

Jared Star, a Massachusettsi Egyetem fenntarthatósági tudósának kutatása kimutatta, hogy Amerika leggazdagabb 10 százaléka felelős az ország klímaszennyezésének 40 százalékáért.

„Musk bonyolult figura. Egyrészt kritikus szerepet játszott az elektromos járművek és akkumulátortárolók népszerűsítésében a Teslával, másrészt űrturistákat repít olyan küldetésekre, amelyek hatalmas mennyiségű szennyezést okoznak. A magánrepülőgépek is sok fosszilis tüzelőanyagot használnak, így ő maga is a szuperkibocsátó kategóriába tartozik.”- nyilatkozta Star.

Star szerint megoldást jelentene, ha szén-dioxid-adót alkalmaznának a milliárdosokra, amit korábban Musk is támogatott. Star számításai szerint Muskra kivetett 1 százalékos szén-dioxid adó önmagában elegendő forrást biztosítana ahhoz, hogy 10 százalékkal növelje a fejlődő országok éghajlat-alkalmazkodási támogatását.

"Az 1 százalékos adó nem befolyásolná Musk vagyonát, de óriási változást jelentene azoknak az országoknak, amelyek a legkevésbé felelősek az éghajlatváltozásért, de a legsúlyosabb környezeti következményekkel kell szembenézniük."- mondta Star.

Még aggasztóbb, hogy Musk vezetése alatt az X a klímaválság tagadásának centrumává vált. A klímaválsággal kapcsolatos félretájékoztatás miatt sok klímakutató elhagyta az X platformot, ami régebben a környezetvédelmi aktivizmus központjának számított.

„Mindkét irányba próbál megoldást találni, Musk úgy viselkedik, mint egy problémamegoldó, miközben ő is felelős a hatalmas károsanyag kibocsátásokért.” – mondta Beatriz Barros, az Indiana Egyetem kutatója.

Hozzátette, hogy a milliárdosok, mint például Musk, nemcsak saját fogyasztásukon és üzleti gyakorlatukon keresztül gyakorolnak hatást a környezetre, hanem aránytalanul nagy befolyással rendelkeznek a kormány politikájára is. A Fehér Ház az utóbbi időben szövetséget próbált kötni olyan milliárdosokkal, mint Elon Musk és Bill Gates. A tárgyalások a kormány éghajlat-politikai céljainak előmozdítása érdekében zajlottak le.