Ha előad, mindig használjon infografikát - mutatjuk miért

Hírek2017. dec. 6.Növekedés.hu

Az emberek többsége vizuális típus, nyolcvan százalékra emlékeznek abból, amit látnak, húsz százalékra abból, amit olvasnak és mindössze tíz százalékra abból, amit hallanak. A tudomány szerint mindössze egy másodperc kell ahhoz, hogy az ember megértsen egy vizuális tartalmat, ezért hasznos az előadásokat és prezentációkat infografikákkal, diagramokkal érhetőbbé tenni.

Több tudományos magyarázat is létezik arra, hogy miért is élik fénykorukat az infografikák és a diagramok. Az emberek többsége eleve vizuális típus, a jól átgondolt és ábrázolt vizuális tartalmak hatékonyabban képesek átadni számukra a tudást, mint egy egyszerű szöveg. Ezt alátámasztja a következő eset is: a Wharton üzleti iskola azt vizsgálta, hogy a hallgatóságot mely előadásmód győzi meg jobban. Az eredmény a következőképp néz ki: 50 százalékot győzött meg a szóbeli előadás, míg 67 százalékot az olyan szóbeli beszámoló, amely vizuális elemeket is tartalmazott. Érdemes átvenni a már említett tudományos részeit is a dolognak. Az agy majdnem fele vesz részt a vizuális tartalmak feldolgozásában, az érzékelésért felelős receptoraink 70 százaléka pedig a szemben található. Gondoljunk csak arra a jelzésre, amely a leeső kövek és sziklák veszélyére hívja fel a figyelmünket, főleg a kirándulóutak vadregényes elágazásainál vagy hegyi ösvények kacskaringós útjainál. A tudomány szerint egyetlen másodpercet vesz igénybe, hogy egy vizuális tartalmat, képet vagy ábrát megértsen az ember, 150 ezredmásodpercre van szükségünk egyetlen szimbólum megértésére, további 100 ezredmásodperc alatt pedig már jelentést is tudunk hozzá kapcsolni.

A mai rohanó világban minél gyorsabban ajánlatos elolvasni a hírek tömkelegét (manapság ötször annyi értesülést kapunk, mint 1986-ban), többek között ebben is segítséget nyújtanak a vizuális tartalmak, ugyanis pontosan harmincnégy gigabájtnyi információt dolgozunk fel egy átlagos munkanapon. Egy átlaginternetező a weboldalon található szövegből annak mindössze 28 százalékát olvassa csak el, így felmerülhet a kérdés, hogy akkor mégis hogyan tudnánk növelni a kedvet az olvasásra. A kutatók szerint a képekben és a színes szövegekben rejlik a megoldás, hiszen ezek 80 százalékkal növelik a szándékot az olvasásra. Egyébként egy nem olyan régi agykutatás azt is igazolta, hogy képek segítségével az emberek jobban elhiszik azt, amiről olvasnak. Érdekes lehet, az a felmérés is, amelyben az orvostudományi címkék megértését vizsgálták. A tanulmány azt mutatta ki, hogy a csak szöveggel ellátott címkék esetében 70 százalékra tehető a megértési arány, míg az olyan címkéknél, ahol szöveggel együtt kép is van, már 95 százalék.