Ha legális, akkor a kanadaiak miért a feketepiacról veszik a füvet?

Hírek2019. dec. 31.D.J.

A vásárlók 75 százaléka mind a mai napig illegális úton szerzi be a kannabiszt.

Kanadában még 2018 októberében legalizálták a marihuánát. Ezután sokan azt hitték, hogy a kannabisz-értékesítés pár hónapon belül virágzó új iparággá növi ki magát. Az ágazati cégek körül ezért gyorsan elkezdtek gyülekezni a lelkes befektetők. Még a torontói rendőrség volt feje is beszállt az üzletbe.

Az orvosi marihuanát termesztő cégek közt a legnagyobb kanadai szereplő, a Canopy Growth a New York-i tőzsdén is megjelent. A részvényárfolyamuk azonban az utóbbi fél évben szakadékba hajított kőként zuhant alá.

Egy éve még az volt a probléma, hogy a gyártók nem tudták, milyen fűfajta érdekli az embereket. Emiatt viszont a népszerű termékekből nem volt elég a piacon. Azóta változott a helyzet: most épp hogy a túl nagy készletekkel van a baj. Szeptemberben 11 tonnányi marihuánát vásároltak a kanadaiak, miközben a cégek raktáraiban 165 ezer tonna fű halmozódott fel. A termesztők egyrészt láthatóan túlbecsülték az igényeket, másrészt a kereskedést megnehezíti, hogy sok helyen szigorú szabályok határozzák meg az értékesítési pontok számát.

A 2,9 milliós Torontóban mindössze 5 üzletben lehet füvet vásárolni, ezek viszont mind a belvárosban működnek. Ezért a legtöbb helybéli kilométereket kell hogy utazzon, ha egy kis marihuánára vágyik. A legális helyeken ráadásul drágább is a kannabisz: a boltokban ugyanis egy gramm 10 kanadai dollárba kerül, míg a feketepiacon csak 6 dollárt kérnek el a dílerek.

Mindezek fényében talán nem meglepő, hogy a vásárlók 75 százaléka mind a mai napig illegális úton szerzi be a marihuánát.