Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Háború: Csapásmérő drónokkal rohamoz az orosz hadsereg

Hírek2024. júl. 5.MTI

Újabb Patriot légvédelmi rendszert szállított Berlin Ukrajnának - hozta nyilvánosságra Martin Jäger, Németország kijevi nagykövete pénteken az X közösségi portálon.

A diplomata kiemelte: ez már a harmadik Patriot, amelyet hazája átadott Ukrajnának. Szerinte a légvédelmi fegyver elősegíti az ukrán lakosság és az infrastruktúra védelmének javítását. A rendszert működtető ukrán katonák sikeresen elvégezték a megfelelő kiképzést Németországban - tette hozzá.

Lettország júliusban 2500 drónt ad át Ukrajnának. Ez a Lettország által vezetett "drónkoalíció" keretein belül fog megtörténni, összköltsége körülbelül 4 millió euró - számolt be a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál a lett védelmi minisztériumra hivatkozva.

A tárca közlése szerint az első szállítmány ebből a tételből - 300 drón - a következő napokban érkezik meg. Ezeket a különböző típusú és célú harci drónokat hét lett vállalat gyártotta.

Az idei évre a lett védelmi minisztérium Ukrajnának szánt drónok beszerzésére 20 millió eurót különített el, amelyből több mint 10 milliót a lett védelmi ipar drónjainak vásárlására fordítanak.

Vadim Filaskin, a kelet-ukrajnai Donyeck megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy csütörtökön orosz csapások következtében három ember halt meg, és további 24-en szenvedtek sérüléseket a régióban.

Filaskin később arról tájékoztatott, hogy egy ember meghalt egy pedig megsebesült, amikor napközben az orosz erők Szmercs rakéta-sorozatvetővel tüzet nyitottak Ukrajinszk településre a régióban.

A Donyeck megyei ügyészség délután adott hírt arról, hogy az orosz hadsereg három csapást mért a Volnovaha közelében lévő Komar falura, aminek következtében életét vesztette a községi tanács egyik alkalmazottja, további 14 kollégája pedig megsebesült.Az energetikai minisztérium arról tájékoztatott, hogy orosz támadások következtében a donyecki régió két bányájában megszakadt az áramellátás, ami miatt hatvan bányász a föld alatt rekedt. Az áramszolgáltatás helyreállítása után az összes bányászt a felszínre hozták.

Az energetikai minisztérium egy másik közleményében arról számolt be, hogy az ukrajnai energiaszektor elleni orosz támadások újraindulása után 184 külföldi humanitárius segélyszállítmány érkezett az országba összesen 2300 tonna energetikai berendezés formájában

Tizennégy ország nyújtott segítséget, nevezetesen Ausztria, Észtország, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Hollandia, Németország, Norvégia, Lengyelország, Finnország, Csehország, Svédország és az Egyesült Arab Emírségek

- közölte a tárca sajtószolgálata. Hozzátette, hogy az átvett berendezésekből mintegy 1900 tonnát már szétosztottak 57, támadást szenvedett energetikai vállalat között.

Az ukrán vezérkar pénteki helyzetjelentése szerint az elmúlt 24 órában 155 katonai összecsapást rögzítettek a fronton, a legtöbb, 38 orosz támadást a Donyeck megyei Pokrovszknál. A kijevi katonai vezetés legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítette az 549 ezret.

Saját közlésük szerint az ukrán erők csütörtökön megsemmisítettek egyebek mellett tíz orosz harckocsit, 54 tüzérségi rendszert és 57 drónt.

Az ukrán légierő arról számolt be, hogy péntekre virradó éjjel Oroszország 32 Sahid típusú csapásmérő drónnal támadta Ukrajnát, a légvédelem az összeset megsemmisítette a levegőben.

Az ukrán déli védelmi erők a közösségi oldalakon azt írták, hogy az orosz erők jelentősen növelték a felderítő drónok használatát az ország déli részében, az elmúlt nap alatt 296 ilyen drón repülését rögzítették a hadműveleti övezetükön belül.