Havi 900  eurót kapnak Olaszországtól az ukrán menekült családok

Hírek2022. márc. 29.MTI

Egy évig tartó ideiglenes menekült-státuszban részesítik a háború miatt Ukrajnából érkezőket a kedden aláírt római kormányrendelet szerint.

Mario Draghi miniszterelnök írta alá a törvényerejű rendeletet, amely átmeneti védelmet és segítséget biztosít mindazok számára, akik a háború február 24-i kirobbanása óta Ukrajnából érkeztek Olaszországba.

A menekült-státusz egy évig érvényes, de további kétszer, hat-hat hónapra meghosszabbítható.A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az ukrajnai menekültek egyéves tartózkodási engedélyt kapnak, amellyel bekerülnek az országos közegészségügyi ellátási rendszerbe, beléphetnek a munkaerőpiacra, valamint lehetőséget kapnak az oktatási intézményekbe történő beiratkozásra. A menekült-státusz előnyt jelent a családegyesítésben is.

A római kormány anyagi támogatást is biztosít: a befogadásban résztvevő olaszok naponta harminc eurót kapnak minden egyes ukrán állampolgár után az ellátási költségek fedezésére.A saját erőből lakást bérlő ukránok havonta hatszáz eurót kérelmezhetnek, családonként legfeljebb kilencszáz eurót. A forrásokat egyelőre a következő három hónapra biztosítják.

A belügyminisztérium adatai szerint több mint 75 ezer ukrajnai menekült érkezett, köztük több mint 38 ezer nő és több mint 29 ezer gyerek.

Az északkeleti határtartomány, Friuli-Venezia Giulia kormányzója, Massimiliano Fedriga, aki szintén a Liga politikusa, egy rádióinterjúban kijelentette: az ukrajnai háborúval elérkezett az ideje, hogy Európa pontot tegyen az eddigi "felszínes" politikájára, és fellépjen a migrációval szemben, "melyet nem szabad összekeverni a háború elől menekülőkkel". 

Fedriga elsősorban a balkáni migrációs útvonalról beszélt, azt hangoztatva, hogy hatósági információk szerint a Bosznia-Hercegovinában működő migránstáborok a szervezett bűnözés és az emberkereskedők központjainak számítanak.