Idén is lehet pályázni a Közlekedési Innovációs Díjra

Hírek2021. márc. 22.Növekedés.hu

Augusztus 15-ig várják a pályaműveket a közlekedési szakma csúcselismerésének számító díjra.

Immár harmadik alkalommal hirdeti meg Közlekedési Innovációs Díj pályázatát a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE).

A lehetőséggel az alapítók célja a közlekedéssel foglalkozó tehetséges fiatal szakemberek felkarolása, alkotásra ösztönzése, Magyarországon maradásuk elősegítése.

A közlekedési szakma csúcselismerésének számító Közlekedési Innovációs Díj alapítóinak küldetése a hazai közlekedési ágazat fejlesztésével kapcsolatos előremutató ötletek, innovatív kezdeményezések, tudományos elképzelések felkarolása, a közlekedési szakma utánpótlás-nevelésének, erősítésének, megbecsültségének támogatása.

"Célunk a pályázattal a közlekedéssel foglalkozó tehetséges fiatal szakemberek felkarolása, alkotásra ösztönzése. A díj nyertese – amellett, hogy nettó egymillió forint pénzjutalomban részesül – pályázatával hozzájárul a magyar innováció hírének öregbítéséhez, munkáját országszerte megismerik"

– fogalmazott Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója.

A díj évente egyszer adományozható magas presztízsű elismerés, amelyet a hazai közlekedési ágazatban kimagasló eredményt elért, 40 év alatti fiatalok kaphatnak meg. A méltatott és elismert eredmény lehet a közlekedés területén létrehozott találmány, szabadalom, innovatív K+F projekt, technológiai fejlesztés, tudományos eredmény.

"Az idei évünkre is negatív hatással van a koronavírus-helyzet, de a közlekedés fejlesztését segítő, és ezáltal a társadalmi jóléthez és a magyar gazdaság növekedéséhez hozzájáruló innovációk most is nagy jelentőségűek, megvalósításuk változatlanul kiemelt fontosságú, nem készülhetnek a fióknak"

– mondta Dr. Fónagy János, a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár, a KTE elnöke.
A pályázatra egyénileg vagy csoportosan is lehet jelentkezni az állami, az akadémiai és a magánszférából. Indulni lehet minden olyan Magyarországon hasznosított vagy hasznosítás előtt álló közlekedési innovációs eredménnyel, tervvel, kutatási anyaggal, projekttel, amelyek kiterjedhetnek a közlekedés összes vagy valamely alágazatával összefüggő járműtechnológiára, közlekedési infrastruktúra- és szolgáltatásfejlesztésre, forgalomszervezésre, ellenőrzési és díjszedési rendszerre, közlekedésgazdaságtanra, mobilitásmenedzsmentre, valamint az emberi tényezőkre is.

Az elismerés odaítéléséről egy nyolctagú, szakértőkből álló, független bizottság dönt.

A legjobb pályázat kiválasztásánál az innovatív jelleget, a megvalósítás mértékét, valamint a hasznosságot és a tudományos hatás szempontjait veszik majd figyelembe.

Eredményhirdetés előreláthatólag 2021. novemberében várható.

A további részleteket tartalmazó pályázati felhívás a nemzetiutdij.hu és a ktenet.hu honlapon olvasható. A pályázathoz kapcsolódóan készült figyelemfelhívó videó pedig a NÚSZ Zrt. YouTube csatornáján érhető el.

Az első Közlekedési Innovációs Díjat 2019-ben Dr. Tettamanti Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa nyerte el, aki környezettudatos, gyorsan telepíthető és olcsón üzemeltethető jelzőlámparendszerrel pályázott az elismerésre. 2020-ban pedig Dr. Somogyi Rita, a hazai légiforgalmi szolgáltató, a HungaroControl innovációs fejlesztőmérnöke kapta a díjat a műholdas navigáció légi közlekedésben való hazai, regionális meghonosításáért.