Ismét zárva a Hormuzi-szoros, megy fel az olaj ára
HírekAz USA betartatja az iráni kikötők blokádját, Irán szerint zárva a Hormuzi-szoros, a Vörös-tenger bejáratát az iráni támogatású húszik támadják.
Egy valószínűsíthetően húszik által elkövetett támadásban négy tengerész meghalt egy egyiptomi tulajdonú teherhajón, valamint két jemeni mentő is életét vesztette. A húszik emellett állításuk szerint egy szaúdi katonai szállítóhajót is megtámadtak.
Az amerikai hadsereg két Hellfire rakétával bénította meg egy panamai zászló alatt hajózó teherhajó kormányművét, amiért az figyelmen kívül hagyta az iráni kikötőkre kivetett blokádot.
A gyors békekötés reményének elhalványulása miatt a globális részvényárak csökkentek, míg a kőolaj ára emelkedett: a Brent nyersolaj ára 89 dollárra, míg az amerikai nyersolaj 83 dollárra nőtt hordónként.Irán leszögezte, hogy a Hormuzi-szoros mindaddig zárva marad, amíg az USA nem teljesíti feltételeiket, az iráni befagyasztott vagyon feloldása és a regionális konfliktusok leállítása.
Donald Trump amerikai elnök azt követelte, hogy Irán fizessen kártérítést az elmúlt 50 év konfliktusaiért. Trump kijelentette, hogy az USA „teljesen ellenőrzése alatt tartja a Hormuzi-szorost”, és ha Irán bármit lépne, „elsöprik őket” - számolt be a Reuters.
A február 28-án indított izraeli-amerikai támadássorozatban már több ezren életüket vesztették, a Perzsa-öböl térségének turizmusa lenullázódott a folyamatos bombázások miatt, a térségben lévő amerikai katonai bázisokat óriási károk érték, ahogy az LNG kitermelőket is, a Hormuzi-szoros lezárása miatt energiaválság alakult ki világszerte, és a Vörös-tenger is megszűnt, mint biztos hajózási útvonal a jemeni húszik támadásai miatt.Eközben az amerikai fegyverkészletek egy része fogyóban van, a háború lezárásának egyelőre nem látszik a vége, ahogy a hajózási útvonalak biztosítása és az iráni atomprogram megállítása sem.
