Jövőformáló vegyesvállalatot alapít a BMW és a Daimler

Hírek2019. feb. 25.Növekedés.hu

A két versenytárs egy milliárd eurót fektet közös cégükbe, melyben az autózást a jövőben meghatározó technológiai fejlesztéseket végzik majd.

Az elmúlt évek során létrejött autómegosztó cégek folyamatosan bővítik tevékenységüket. A kínai Didi Chuxing azon dolgozik, hogy vállalkozását Latin Amerikára is kiterjessze, az Uber pedig gyorsan növekszik az Egyesült Államok piacán.

A BMW és a Daimler a napokban bejelentette, hogy reagálva a kihívásokra közös vállalatot alapít, amely újgenerációs megoldások fejlesztésével foglalkozik majd. A tervek között szerepel vezető nélküli járművek fejlesztése, a carsharing megosztó és a használat alapján fizetendő utazási szolgáltatások kidolgozása. Segítséget kívánnak nyújtani a parkolóhelyek és az elektromos töltő pontok megtalálásához is. 

Az általában éles versenyt folytató két nagyvállalat 1 milliárd eurót fektet a projektbe, olvasható a bbc.com hírportálon. Céljuk, hogy megfelelő választ adjanak az Uber és más technológiai cégek által megjelenített mobilitási kihívásokra.

A Daimler vezérigazgatója, Dieter Zetsche közölte:

ha indokolt, készen állnak technológiai start-up vállalkozások felvásárlására vagy az e területen jól működő vállalatok üzletrészeinek megszerzésére is.

Mindkét német vállalat hosszú ideje dolgozik az önvezető autók technológiájának kifejlesztésén. Sok elemző állítja, hogy a hagyományos autógyártók csak akkor élhetik túl a technológiai óriások által támasztott kihívást, ha az eladások bővítése helyett a használat alapú szolgáltatások kialakítása irányában mozdulnak el.

A Daimler által létrehozott autómegosztó márka, a ’Car2Go’ összeolvad a BMW ’DriveNow’, ’ParkNow’ és ’ChargeNow’ vállalkozásaival. A két autógyártó 50-50 százalékos részesedéssel bír a vállalatban.

Az új vegyesvállalatnak öt szolgáltatási ága van:

  • Reach Now (hogyan jutsz oda): egy okos telefon alapú útvonal tervező és foglalási szolgáltatás
  • Charge Now (most töltsd fel az autót): kibővített elektromos autófeltöltési lehetőség
  • Free Now (szabad): taxi, utazásmegosztó szolgáltatás
  • Park Now (most parkolj): parkolási szolgáltatásokat ajánló lehetőség
  • Share Now (most oszd meg): autómegosztó szolgáltatás

Harald Krüger, a BMW igazgatótanácsának elnöke azt mondta:

Ez az öt szolgáltatás egyre inkább összeolvad és egy teljesen elektromos meghajtású, önvezető, automatikus parkolásra, valamint önfeltöltésre képes járműflotta kialakításával egy egységes mobilitási szolgáltatási csomagot alkot.

A vállalkozás mobilitási szolgáltatóként stratégiánk meghatározó elemévé válhat - mondta az elnök és hozzátette: Az együttműködés tökéletes megoldás számunkra, hogy a beruházási költségeket megosztva a legjobb eséllyel versenyezhessünk egy növekvő piacon.

Theo Leggett, a BBC szak-újságírója szerint az autóipar gyors változások korszakát éli.

A BMW és a Daimler arra a következtetésre jutott, hogy a biztonságot a nagy volumen jelentheti.

Ahogyan a nagyvárosok egyre zsúfoltabbá válnak és erősödik a légszennyezés visszaszorítására irányuló szándék, a lakosságra növekvő nyomás nehezedik a hagyományos autózás feladása és más közlekedési módok alkalmazása iránt. A saját tulajdonban lévő négykerekű jármű városi használata egy nap rettenetesen elavult, XX. századi szokásnak minősül majd.

A technológia ugyanakkor észveszejtő tempóban fejlődik. Mint ahogyan a Daimler és a BMW is elismerte, valószínűnek látszik, hogy a nagyvárosi autók végül is megosztott használatú elektromos járművek lesznek, amelyek vezető nélkül közlekednek és az okos telefon egy érintésére érkeznek a helyszínre.

Azoknak a régi vágású autógyáraknak, amelyek nem alkalmazkodnak a helyzethez, tudomásul kell venniük: kiszorulhatnak az üzletből.

A nagy német márkák között született megállapodás elősegítheti, hogy megerősítsék helyüket ebben az új világban, ahol az autógyáraknak át kell adniuk helyüket a mobilitási szolgáltatók részére.