MNB-alelnök: Erős V-alakú fellendülésre számítunk

Hírek2020. júl. 14.Fellegi Tamás

Az elmúlt hónapokról, a járvány okozta válság kezeléséről, ezen belül az öngondoskodási szektorról is szó volt a Trend FM Nap Vendége című műsorában, ahol Kandrács Csabával, a Magyar Nemzeti Bank alelnökével beszélgetett Szajlai Csaba.

Kommunikáció

Kandrács Csaba elmondta, hogy ugyan nagyon megterhelő időszak volt az elmúlt néhány hónap a Nemzeti Bank számára is, de végül sikerült jó megoldásokat találni a felmerülő problémákra. Mindenekelőtt az első pillanattól kezdve nagyon éles, egyértelmű és átlátható kommunikációval kezdték el kezelni a járvány okozta helyzetet. Többször jelezték a szektor és így az ügyfelek számára a megnyugtatásuk végett, hogy a bankfiókoknak nyitva kell lenni, vagy, hogy ötezer forintos értékhatár helyett tizenötezer forintos értékhatárig lehet érintéssel fizetni. Javasolták a kormánynak a moratóriumot, amit az be is vezetett.

Pénzügyi stabilitás

Már ebben a szakaszban is felhívták a bankrendszer figyelmét arra, hogy nekik is el kell kezdeniük azon dolgozni, hogy a moratórium egyszer véget fog érni és az hogyan fog hatni a különböző ügyfelekre, és hogy hogyan kell a rendelkezésre álló eszközeikkel élni. Ha kell, hiteleket átstrukturálni, ha kell, haladékokat adni. Az egyik legerőteljesebb, a stabilitást erősítő lépés volt, hogy osztalékfizetési tilalmat rendeltek el a bankszektorban és a biztosítási szektorban is. Tehát rengeteg apró lépéssel próbálták stabilizálni és erősíteni a pénzügyi stabilitást, ami jól sikerült és érdemi zavarok nem voltak.

Azonnali fizetési rendszer

Az alelnök szerint példaértékűen kezelték az elmúlt időszakot az egész pénzügyi szektorban. Zavartalan volt például a készpénz felvétel, vagy bármilyen kifizetés vagy átutalás is. Akárki, ha hozzá akart férni a megtakarításához, arra lehetősége volt. Az egyik kulcs az ilyen turbulens időszakokban, hogy a likviditás megfelelő mértékű legyen. Ebből a szempontból szerencsés időpontban indult el az azonnali fizetési rendszer is, ami erősítette azt, hogy nem kell feltétlen készpénzt használni.

Biztosítási szektor

Kandrács Csaba elmondta, hogy 2018 februárjában készítettek a biztosítási szektorra egy 10 éves jövőképet, egy víziót. Az elérendő cél az volt, hogy szélesedjen az öngondoskodás, hogy a piacméret közeledjen az európai élmezőnyhöz, versengő legyen a piac. Eddig a biztosítási szektor a gazdasággal párhuzamosan, dinamikusan tudott növekedni. A díjbevételek folyamatosan növekedtek úgy, hogy a tőkemegfelelés a jogszabályban elvárthoz képest kétszeres szinten van.

A járvány időszakára vonatkozó kérésre Kandrács Csaba elmondta, hogy alapjaiban nem rendítette meg a biztosítási szektort ez az időszak. A díjbevétel nem csökkent, hanem egyenletesen fennmaradt. Voltak olyan alszegmensek, például az utasbiztosítás, ami padlóra került, de ez érthető, mivel utazások nem igazán voltak az elmúlt időszakban. Viszont általánosságban nem észleltek olyan kiáramlást sem az életbiztosításokban, sem a nyugdíj megtakarításokban, ami aggodalomra adna okot.

V-alakú kilábalás

A moratórium nagyjából 3600 milliárd forintot hagyott bent a vállalkozásoknál és a lakosságnál és ez lehetőséget ad arra mindenkinek, hogy ne a megtakarításaihoz nyúljon, hanem ezt a lélegzetvételnyi időt arra használja, hogy stabilizálja magát és aztán amikor elindul a kilábalás, akkor minél hamarabb visszatérjen a normalitás. Remélhetőleg egy erős V-alakú kilábalásról lesz szó.