Kormányinfo: Két újabb termékre vezetnek be árstopot

Hírek2022. nov. 9.Sz.A.

A tojásra és a burgonyára terjeszti ki az árstopot a kormány - jelentette be Gulyás Gergely miniszter, aki jelezte: jövő év végére a jelenlegi felére kell mérsékelni az inflációt.

A mai inflációs adatok közlése után nem sokkal kezdődött Kormányinfón bejelentették: két újabb élelmiszerre, a tojásra és a burgonyára vezet be árstopot a kormány.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter már a napokban jelezte, hogy hamarosan döntés születik az árstop kiterjesztéséről, és olyan termékek jönnek szóba, ahol az átlagnál magasabb volt a drágulás üteme, negyven százalékkal nagyobb mértékben emelkedett az áruk.

Gulyás Gergely elmondta: a két termék esetében az üzletben, bevásárlóközpontban vagy csomagküldéssel folytatott kereskedelmi tevékenység esetén a bruttó kiskereskedelmi ár a kereskedő által 2022. szeptember 30-án alkalmazott bruttó kiskereskedelmi árnál nem lehet magasabb.

Közölte: a piacokra nem vonatkozik a szabályozás.

Az árstopot december 31-ig fenntartják, utána döntenek a meghosszabbítás lehetőségéről.

Mint elmondta, nem akarnak támogatást adni azoknak a kereskedelmi cégeknek, amelyeket érint az árstop. Ez alól kivételt képeznek a kistelepülések boltjai, ezeknek fognak támogatást adni, amiről hétfőn lesz majd bejelentés.

Az élelmiszerek drágulásának üteme a legfrissebb adatok szerint meghaladta a 40 százalékot éves szinten. Ezen belül

  • a tojás 87,9 százalékkal,
  • a kenyér 81,4 százalékkal,
  • a tejtermékek 75,4 százalékkal,
  • a sajt 74,7 százalékkal, 
  • a vaj és vajkrém pedig 71,6 százalékkal drágult.

Gulyás Gergely bejelentette, hogy az energetika területén extraprofit adót vetnek ki a kiegyenlítő szolgáltatást végző erőművekre, hogy a rendszerhasználati díj ne emelkedjen.   

Gulyás Gergely kiemelte: a kiegyenlítő szolgáltatást nyújtó erőművekre kivetett extraadó kulcsa

2022-ben 13 százalék, 2023-ban pedig 10 százalék lesz, ezzel a költségvetés idén és jövőre is 40-40 milliárd forintra tesz szert.

Az uniós pénzek lehívásához szükséges brüsszeli kéréseket teljesíti a kormány, még akkor is, ha azok nem megalapozottak - jelentette be Gulyás Gergely.

- A kormány egyetért azzal, hogy a pedagógusok bérét emelni kell, ráadásul radikálisan - mondta Gulyás Gergely. Ez a mostani, válság sújtotta időszakban különösen elkerülhetetlen - tette hozzá. Ha Magyarország megkapja a forrásokat az Európai Uniótól, akkor azokat döntően a pedagógusok béremelésére fordítják majd. Az összeget a magyar költségvetésből egészítik majd ki, és hosszú távon, 2025 után a magyar költségvetés vállalja a pedagógusbérek kifizetésének minden terhét - ismertette.

A miniszter azt mondta, hogy a pedagógusok életpályamodelljéről nem egyeztetnek az Euróoai Bizottsággal, csupán a bérekről, miután a bizottság a Magyarországot megillető uniós forrásokkal kapcsolatban fogalmazhat meg elvárásokat.

Arra a felvetésre, hogy a gyármentő keret hamar elfogyott, Gulyás Gergely úgy reagált: szeretnének minél több támogatást adni, de a költségvetés helyzete jelenleg nem enged bővítést ezen a területen.