Közeleg a Gázai övezet lerohanása

Hírek2023. okt. 23.MTI

Az izraeli hadsereg a politikai döntéshozók parancsára vár a szárazföldi hadművelet megkezdéséhez - közölte Daniel Hagari katonai szóvivő hétfőn.

Elmondta, az izraeli hadsereg készen áll a harcra, a várakozás idején növeli harci készültségi szintjét, és elkészültek a haditervek a politikusok meghatározta célok megvalósítására.

Az izraeli hadsereg szóvivőjének hétfői jelentése szerint mintegy ezer fogoly és halott palesztin terrorista került Izraelbe az október 7-i iszlamista terrortámadás óta.

Hozzátette, a háború tizenhetedik napján az izraeli hadsereg az iszlamista szervezetek több száz katonai célpontját támadta, miközben a Gázai övezetből is újabb hullámokban rakétákat indítottak az izraeli települések felé.

Hétfőn három hezbollahos osztagot számoltak fel, és lelőttek több a Gázai övezetből, illetve Libanon felől, a Földközi-tenger partvidéke felől behatoló drónt - jelentette Hagari. A háború kezdete óta a libanoni síita Hezbollah milíciájának összesen húsz, Izrael ellen harcoló csoportját számolta fel az izraeli hadsereg.

A hadsereg, szóvivője által, arra kérte az izraelieket, hogy a polgári védelem helyi utasításainak megfelelően térjenek vissza - a lehetőségekhez mérten - hétköznapi életükhöz.

A háború kitörése óta az izraeli hadsereg háromszáznyolc katonájának elestéről értesítették a hozzátartozókat, és kétszázhuszonkét családdal tudatták, hogy szerettüket a Gázai övezetbe hurcolták október 7-én, sok közülük külföldi vagy kettős állampolgár.

Az izraeli rendőrség, a Sin Bet belbiztonsági szolgálat és a hadsereg közlése szerint megkezdték az október 7-i események kivizsgálását, amelyek során terroristák behatoltak a hadsereg laktanyáiba és bázisaira, gyilkoltak, raboltak, emberiesség elleni és háborús bűnöket követtek el.

Az ENSZ közlése szerint hétfőn húsz segélyszállító teherautó vitte be rakományát a Gázai övezetbe, miután az izraeli hadsereg átvizsgálta azokat, és nem találtak bennük fegyvert. A katonai szóvivő közölte, hogy a szállítmányt az övezet déli részébe menekült civilekhez juttatják el.