Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Lakásbiztosítási kampány: bő háromszázezer szerződés mozdult meg, enyhén csökkentek a díjak

Hírekegy órájaNövekedés

A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát. Eközben egyre több – az egyéb termékekhez képest kedvezőbb szolgáltatást kínáló – fogyasztóbarát otthonbiztosítás.

Az idén március-áprilisi lakásbiztosítási kampányban mintegy 311 ezer biztosítási szerződés – a tavalyi évi azonos mutatószám 78 százaléka – mozdult meg. Ebből bő 146 ezret újonnan kötöttek meg vagy más piaci szereplőhöz vittek át, több mint 117 ezer szerződést kedvezően módosítottak, közel 47,5 ezret pedig aktualizált kondíciókkal kötöttek vissza az eredeti biztosítónál az ügyfelek – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – április kitekintéssel közreadott – 2026 I. negyedévi Lakásbiztosítás-indexében.

A tavaszi lakásbiztosítási kampánynak és a biztosítók által egy évre vállalt ideiglenes díjkorlátozásnak köszönhetően az átlagos éves lakásbiztosítási díj ismét – ezúttal 0,3 százalékkal – csökkent, így 2026 március végén 64,2 ezer forint volt. Egy 70 millió forint rögzített biztosítási összegű (vagyis a biztosítók által maximálisan vállalt kárkifizetésű) ingatlanra vetítve a díj 7,4 százalékos mérséklődést mutat. Eközben egy év alatt 9 százalékkal nőtt az átlagos biztosítási összeg itthon. Ezek révén tovább javult a szerződések ár-érték aránya, stagnáló-csökkenő díjaknál az ügyfelek nagyobb fedezetet kapnak, és az alulbiztosítottság is enyhült.

A kampány versenyélénkítő hatását jól mutatja, hogy az – együttesen 26 százalékos lakásbiztosítási piaci részesedéssel rendelkező – 8 kisebb biztosító a kampányban önmagát jóval felülreprezentálva tudott szerepelni. Az idén március-áprilisi lakásbiztosítási kampányban az új szerződések közel felét ugyanis ők értékesítették. Ezzel piaci részesedésük 3 százalékponttal nőtt az elmúlt három év alatt.

Április végére az MNB által meghatározott keretrendszerű Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások száma megközelítette a 110 ezer darabot. A szerződések 18,5 százalékkal kedvezőbb díjjal, alacsonyabb kárráfordítással, összességében – más piaci lakásbiztosításokkal összevetve – 6,8 százalékkal kedvezőbb szolgáltatási szinttel rendelkeznek.

A 3 millió állandóan lakott hazai ingatlanra kötött egyedi (nem társasházbiztosítással fedezett) lakásbiztosítás 83 százaléka, 2,6 millió szerződés nyújtott márciusban teljeskörű, az ingatlanra és az ingóságokra is vonatkozó fedezetet. A társasházbiztosítások 1,7 millió albetétet védtek, míg a csak ingóságra megkötött otthonbiztosítások száma közel 400 ezer volt.

Akinek még nincs, célszerű minél hamarabb lakásbiztosítást kötnie, hiszen egy súlyos elemi vagy egyéb kár akár több milliós kiadást jelenthetne az ingatlan tulajdonosának - írja az MNB. A tulajdonoson kívül ezt bárki (pl. a lakás bérlője, idős szülők helyett gyermekeik stb.) megteheti, akinek érdeke az ingatlan megóvása. Érdemes rákérdezni a közeli hozzátartozóknál, van e megfelelő védelem, nehogy akkor derüljön ki, hogy nincs biztosítás, amikor már megtörtént a baj.

Az MNB negyedévente teszi közzé honlapján a lakásbiztosítási díjak alakulását bemutató Lakásbiztosítás-indexét. Ez a 2022 IV. negyedévi bázishoz viszonyítva jelzi a lakásbiztosítási díjszint változását. A mutató a teljes piac adatai alapján kalkulál, figyelembe veszi a biztosítót váltók, maradók és az újonnan lakásbiztosítást kötők szerződéseit és jelzi az MFO díjváltozásait.