Magyarokat is várnának spárgát szedni a német földekre

Hírek2020. ápr. 15.Növekedés.hu

Több kelet-európai nyelven, a román, a bolgár és az ukrán mellett magyarul is közzétette a német mezőgazdasági termelők országos szövetsége a koronavírus-járvány miatti felhívását, amelyben az idénymunkásokat toborozza.

A német mezőgazdaság már nyögi a vírus okozta helyzetet, nem tud elegendő betakarító munkást előkeríteni a „slágertermék”, a spárga leszedésére. A termelők szerint így akár a termény negyede a földben maradhat.

Egyelőre azonban csak Romániából érkeztek különgépekkel idénymunkások Németországba.

A német mezőgazdaságban évente általában 300 ezer idénymunkást foglalkoztatnak. Főleg kelet-európaiakat, a németek aránya rendszerint csupán 10 százalék. A május végéig tartó spárgaszezon legalább 100 ezer munkást igényelne, de a koronavírus terjedésének lassítására  március 20-án beutazási tilalmat rendeltek el, és csak 20 ezer külföldi idénymunkás maradt az országban.

A termelők valamelyest fellélegezhettek, amikor április elején a szövetségi kormány enyhítette a beutazási tilalmat, és

szigorú szabályok mellett mégiscsak engedélyezte összesen 80 ezer – áprilisban és májusban is 40-40 ezer – idénymunkás fogadását.

Ezek a munkavállalók kizárólag repülővel és csoportosan érkezhetnek Németországba, és csak ugyanígy távozhatnak. Megérkezésükkor maszkot kell viselniük, megmérik a hőmérsékletüket. Az idénymunkásokat legfeljebb 20 fős csoportokra osztják, az első 2 héten karanténban vannak, azaz együtt dolgoznak, együtt laknak, szabadidejükben sem érintkezhetnek más csoportokkal és nem hagyhatják el a szállásukat. Még bevásárolni sem járhatnak is, ezt az őket fogadó gazdálkodó intézi helyettük.

A sajtóhírek szerint egy repülőjegy ára durván 200 euró, az oda-vissza út költsége a munkáltatót terheli.

A repülőtársaságok, amelyek eddig a külföldi üdülésre utazó németeket szállították, húsvét előtt több járattal román idénymunkásokat hoztak Németországba.

Áprilisra közel 10 ezer, májusra eddig 4300 jelentkezés érkezett, egyes termelők egész repülőgépeket lefoglaltak.

De a spárgaföldekről így továbbra is több ezer betakarító hiányzik. A spárga után pedig következik az eperszezon, és sok más tavaszi munkát is el kell végezni a földeken. 

A termelők német önkéntesek jelentkezését is várják, igaz, mint mondják, a

betakarítás jó erőnlétet és komoly szaktudást követelő munka, ezért nagyobb szükség lenne inkább a kelet-európai „profikra”.

A Berlin melletti Brandenburg tartományban egy önkéntes óránként 9,35 eurót kereshet meg, amelyhez óránként 2,5 euró is hozzájöhet prémiumként, ha az illető jól, és főként gyorsan dolgozik. A gyorsaságon azt kell érteni, hogy percenként legalább 5 darab spárgát kell kiemelni az ültetvényből egy speciális szerszámmal.

A munkások hiánya, a földben rekedt spárga mennyisége emeli a Németországban rendkívül közkedvelt zöldség árát. Azonban úgy tűnik, a drágulás egyelőre nem veti vissza a keresletet, ami főleg annak tulajdonítható, hogy a járvány miatt korlátozások otthon tartják a németeket, akik így jóval gyakrabban főznek, mint korábban.