Már több, mint tízmillóan dolgoznak a tiszta energia szektorban

Hírek2018. máj 11.Növekedés.hu

Tavaly 500 ezer fővel gyarapodott a megújuló energia iparban foglalkoztatottak száma, amely így már meghaladja a 10 milliót – a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) friss jelentése szerint. Meg fog lepődni, hol dolgoznak legtöbben az ágazatban. Közben egyre nő a világturizmus által okozott légszennyezés. Szerte a világban már 10.3 millióan dolgoznak a tiszta energia szektorban, ami 5,3 százalékos növekedés az előző évihez képest. Adnan Z. Amin, az IRENA vezérigazgatója a tanulmány ismertetésekor elégedetten jegyezte meg: úgy látja, a megújuló energia hasznosítása, a széndioxid kibocsátás mérséklése, ma már minden kormány számára alapvető célkitűzés. Fontos, mondta, hogy a világgazdaságban növekedjék a megújuló energia felhasználás (decarbonizáció). Elemzésük szerint az ágazatban foglalkoztatottak száma 2050-re eléri a 28 milliió főt. Kína, Brazília, USA, India, Németország és Japán alkalmazza az iparágban foglalkoztottak 70 százalékát – tartalmazza a jelentés.

A munkahelyek száma 47 százalékkal nőtt 2012 óta, a növekedés Ázsiában, ezen belül is Kínában volt a legnagyobb.

Ott a múlt év végén 3,88 millióan dolgoztak a megújuló energia szektorban, ahol ez 12,1 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest, ami globálisan az ágazatban foglalkoztatottak számának 38 százaléka. A megújuló energia szektor bővűlése és a tiszta energia felhasználás részarányának növelése fontos feltétele annak, hogy elérhetőek legyenek a párizsi klíma egyezmény (2015) céljai. E szerint a felmelegedés mértékét 2 C fok alatt szükséges tartani, de ehhez a megújuló energia felhasználás részesedését 2030-ig meg kellene duplázni. 2015-ben a világgazdaságban 305 milliárd dollárnyi beruházás valósult meg a szektorban, a célok teljesüléséhez  azonban 2030-ig évente átlagosan 900 milliárd dollár befektetés lenne szükséges. Jó hír: a megújuló energia, hála a technológiai fejlődésnek , egyre olcsóbb lesz – az IRENA prognózisa szerint. Egyébként egy friss jelentés szerint a világturizmus bővülése már az egyik legnagyobb okozója az üvegháztartás hatásnak: a széndioxid kibocsájtás mintegy 8 százalékát az utazásokkal kapcsolatos légszennyezés – autózás, hajózás, de leginkább a repülőjáratok – tehető felelőssé. Ezzel kapcsolatban szkeptikusan jegyezte meg egy brit környezetvédő szakember: “Jobb lenne, ha az emberek a földön járnának.”

SIKERSZTORIK
Ezeket az órákat hordják a legnagyobb cégek vezetői
A legsikeresebb vezetők számára egy óra a presztízs és az imázs fontos része. Mutatjuk, milyen órákat hord néhány meghatározó nagyvállalat vezetője.
Hírek2019. márc 10.
Így osztja be idejét a világ leggazdagabb embere
Jeff Bezos szerint szükség van nagy ívű, hosszú távú víziókra, azonban időnk, energiánk túlnyomó részét rövid távú, 2-3 évre vonatkozó célkitűzésekre kell összpontosítani.
Siker2019. márc 17.
Ő volt a történelem leggazdagabb embere
A világ aranykészletének a felével rendelkezett. Legendás utazása során annyi aranyat szórt el, hogy azzal az egész régióban évekre tönkretette a nemesfém értékét. Egy hihetetlen történet.
Siker2019. márc 16.
Bill Gates szerint ez a 10 újítás megváltoztatja a közeljövőt
Erős lista a Microsoft egykori alapítójától. Reméljük, hogy nem téved és ezek az újdonságok hamarosan megkönnyítik majd az életünket. Az egészségügyi pontok különösen figyelemreméltók.
Tech2019. márc 15.
100 éve nem volt ekkora vagyonuk az amerikai ultragazdagoknak
Ijesztő: ilyen arányokra utoljára az 1920-as évek végén, még a nagy gazdasági világválság kitörése előtt volt példa.
Pénzügyek2019. feb 26.
Ezek a legkedveltebb nászutas célpontok
A rangsor első helyére a görögországi Santorini került, nem véletlenül, hiszen a lenyűgöző kék-fehér épületeiről híres vulkanikus sziget Görögország egyik legszebb turisztikai célpontja. Mutatjuk a többit is.
Hírek2019. márc 15.