Matolcsy György: Közellenség az infláció!

Hírek2023. máj. 23.MTI, Növekedés.hu

Az infláció közellenség, veszélyes ellenfél, makacs, ha nem figyelünk, győz - mondta Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jegybank Monetáris Tanácsának mai kamatdöntő ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Elindult a kamatkörnyezet normalizációja, mostanra beértek a jegybank korábbi monetáris politikai szigorító döntései - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a kamatdöntést követő online sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta, hogy az inflációs tető után megindult a dezinfláció, azaz az infláció csökkenése. A korábbi két évben jellemző ikerdeficit után az elmúlt időszakban külső és belső tényezők következtében tartósan és jelentős mértékben javult a hazai pénzügyi piacok stabilitása, nincs a korábbihoz hasonló inflációs nyomás.

Ugyanakkor valószínűleg még hosszabb ideig nem lehet szó az alapkamat csökkentéséről - mondta a jegybank elnöke.

Üdvözölte, hogy a kormány is együtt harcol a jegybankkal együtt az infláció ellen.

Mint mondta, az infláció csavaros eszű: először az importon keresztül jött be, majd megtalálta azokat a területeket, ahol alacsony a versenyképesség, és ahol tudnak árat emelni. Ez volt a profitból fakadó infláció. Majd mindenki azt látta, hogy mások is árat emelnek, ezért döntött az újabb áremelések mellett.

A költségvetés egy ideig jól járhat a magas inflációval, de aztán megemelkednek a kamatok, és drágul a kamatköltség. Nagyon nagy az ára a magas inflációnak

- tette hozzá Matolcsy György.

Az árstopokkal kapcsolatban leszögezte: az intézkedés a piacgazdaság szerkezetét megzavarja.

Az infláció letöréséhez - és a fenntartható felzárkózáshoz  - versenyképességi és termelékenységi fordulatra is szükség van. 

- A mennyiségi sikerek mellé a minőségi sikereket is oda kell állítani - fogalmazott.

Jegybank és kormány csak együtt lehet sikeres, erre a jövő évi költségvetés már egy fedezet

- tette hozzá.

A mai kamatdöntéssel kacsolatban kiemelte: az erőteljes ikerdeficit után idén a folyó fizetési mérleg jobb színben tűnik fel, ami csökkenti a jegybankra nehezedő nyomást.

Kiemelte: továbbra is közellenség az infláció, amely a régiós átlag felett van 10 százalékponttal.

Mint mondta, éppen ezért az alapkamat csökkentési ciklusról még sokáig nem lehet szó.

Elemzések azt mutatják, hogy sok az országspecifikus elem a magas inflációban, többek között az is, hogy 2021-ben és 2022-ben magas volt a költségvetési deficit Magyarországon.

Kiemelte: az ársapkák kivezetését javasolják a kormány, és üdvözlik a GVH és a fogyasztóvédelem árakat figyelő lépéseit.

Mint mondta, már 2021 nyarán elkezdték a kamatemelést, mert lehetett látni hogy a járvány után beindul az infláció, ezért is időben léptek a kamatemeléssel.

2022 szeptemberben megálltak az alapkamatemeléssel, de több rossz hír is érkezett: az északi áramlat felrobbantása, a háború eszkalálódott, és az uniós tárgyalások bizonytalanná váltak.

Ezt a pénzügyi instabilitási helyzetet kezelték egy sikeres lépéssel, a 18 százalékos irányadó kamattal, amely visszafordította a forint gyengülését.

Virág Barnabás, a jegybank alelnöke arról beszélt, hogy előrejelzéseik szerint az infláció csökkenése tovább gyorsul, év végére a mutató egyszámjegyű lehet. A cél a 3 százalékos közeg elérése.

Ehhez 2024-ben is szükséges a szigorú monetáris politika fenntartása, mert az egyre szélesebb körben érezteti a hatását. A tanács megítélése szerint az alapkamat jelenlegi szintjének tartós fenntartása biztosítja az inflációs várakozások horgonyzását és az inflációs cél fenntartható módon történő elérését.

A jegybank szerint az infláció csökkenése az év végére pozitív reálkamatot biztosíthat, erre szükség is van az infláció további mérsékléséhez. A pénzpiaci stabilitás kulcsfontosságú az árstabilitás eléréséhez, a jelenlegi környezetben óvatos és fokozatos megközelítést alkalmaznak - ismertette.

A jegybank mindent megtesz az infláció letörése érdekében, mert az árstabilitás eléréséig még hosszú az út. A szigorú monetáris kondíciók maradnak

- jelezte.

Azt mondta, hogy a javuló kockázati megítélés tartós fennmaradása esetén a jegybank folytatja az egynapos tenderek kamatkondícióinak további fokozatos közelítését az alapkamathoz.